Kapcsolatfelvétel

Otthon

Két éven belül megtérül az intelligens termosztát

Létrehozva:

|

A Google egyik mellékprojektje az a startup, ami a Nest nevű intelligens termosztátot fejlesztette. A kütyü a fűtésen tíz-, a hűtésen tizenöt százalékot spórol, így kevesebb mint két éven belül behozza az árát.

Az energiahatékonysági beruházások egyik legnagyobb korlátja a viszonylag magas belépési költség, és a hosszú megtérülési idő. A Google Nest nevű házi-startupja most ezt a két akadályt próbálja egyszerre átugrani: az intelligens hőmérséklet-szabályozó rendszer ugyanis a hűtésen és a fűtésen is spórol, így kevesebb mint két éven belül behozza az árát. Külön jó, hogy ezt most nem csak a gyártó állítja, hiszen háromegymástólfüggetlen tanulmány is ugyanerre a következtetésre jutott.

Kevesebb mint két év
A felmérések adatai szerint a Nest a fűtésszámlán 10-12 százalékot, míg a hűtésre használt energián 15 százalékot tudott fogni. Egy átlagos amerikai háztartás rezsijével számolva ez évente 130-150 dolláros megtakarítást jelent. Egy Nest pedig 250 dollárba kerül.

Nem kell áldozatot hozni
Fontos kiemelni, hogy a megtakarításokhoz a kényelemből egyáltalán nem kell lejjebb adni, hiszen a szerkezet a hűtést és a fűtést is csak akkor teszi takarékra, amikor senki nincs a lakásban. A távirányításnak köszönhetően pedig természetes, hogy újra hazaérve ismét a megszokott hőmérséklet várja a felhasználót.

Mindent optimalizál
A Nest persze jóval több egy ügyes távirányítónál: a szerkezet adatokat gyűjt a kinti hőmérsékletről valamint a felhasználók korábbi szokásairól, hogy hosszú távon tovább optimalizálhassa az energiafelhasználást – ami akár további megtakarításokhoz vezethet.

A közelmúltban pedig megjelent a Nest API-ja, ami arra utal, hogy a cég következő célpontjai a háztartások víz illetve gázfogyasztásának optimalizása lesznek.

Advertisement

forrás: uzletresz.hu

Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Otthon

Otthoni munkavégzés közben is fenntarthatóan és környezetbarát módon

Akár a munkahelyünkön, akár otthonról végezzük munkánkat, elengedhetetlen, hogy szem előtt tartsuk a fenntarthatóság és környezetvédelem alapvető szempontjait, hiszen ez nemcsak egyéni életminőségünket javítja, hanem globális szinten is pozitív hatással van környezetünkre.

Létrehozva:

|

Szerző:

Energiahatékonyság otthonról is

Önmagában azzal, hogy otthonról dolgozunk a munkahelyünkre történő napi ingázás helyett már sokat teszünk környezetünkért, hiszen a kevesebb közlekedés kisebb üzemanyag-felhasználást és ezzel alacsonyabb károsanyag-kibocsátást eredményez, valamint közvetetten hozzájárul a levegőminőség javulásához is.

Otthoni irodánkban is fordítsunk figyelmet az energiahatékonyságra, hiszen már néhány egyszerű lépéssel jelentős mértékben tudjuk csökkenteni energiafogyasztásunkat. Elektromos eszközeinket kezeljük tudatosan, amennyiben nem használjuk, kapcsoljuk ki a nyomtatót, számítógépet és egyéb készülékeket. Érdemes beállítani energiahatékony, alvó vagy készenléti üzemmódot is, amikor rövid időre nem használjuk elektromos berendezéseinket. A hőmérsékletet is tudjuk okosan szabályozni otthonunkban, építsünk ki energiahatékony fűtési-hűtési rendszereket, és igyekezzünk kihasználni a természetes hőforrásokat, például a napfényt és a természetes szellőzést.

Ha szeretnénk élni az otthoni munkavégzésből adódó előnyökkel, jelenlegi pozíciónk azonban kevés lehetőséget kínál erre, akkor érdemes folyamatosan nyitva tartanunk a szemünk egyéb lehetőségek iránt. A Profession oldalán akár településekre szűrve is böngészhetünk, ha például Szegeden szeretnénk munkát találni.

Advertisement

Takarékosság mindenekelőtt

Akár irodai, akár otthoni munkavégzésünkhöz kulcsfontosságú a megfelelő világítás. Használjunk otthon is energiatakarékos izzókat vagy LED lámpákat. Próbáljuk kihasználni a természetes fényt is napközben, otthoni munkakörnyezetünk kialakításánál legyen ez az egyik legfontosabb szempont. Egy olyan egyszerű lépés, mint az ablakok tisztántartása szintén hozzájárulhat, hogy minél több napfény juthasson be az otthoni irodaként szolgáló helyiségbe.

A papírfelhasználásunk csökkentésével, a hulladék tudatos kezelésével és szelektív gyűjtésével, valamint az újrahasznosított anyagból készült irodai eszközök választásával szintén hozzájárulunk a fenntarthatóbb és környezetbarát munkahely kialakításához, akár otthonunkban is. Vásároljunk tartós és minőségi termékeket, ezáltal is csökkenthetjük a tevékenységünk során keletkezett hulladék mennyiségét. Kerüljük a felesleges csomagolóanyagokat, válasszunk csomagolásmentes megoldásokat, amiből csak lehet.

Folyamatosan tájékozódjunk a szakterületünkön elérhető álláslehetőségekről, hiszen így tisztában lehetünk azzal, jelenlegi beosztásunknál számíthatunk-e máshol jobbra, számunkra kedvezőbbre. De nemcsak szakterületünkre, hanem lakóhelyünkre szűkítve is érdemes felmérni az egyéb lehetőségeket, például a Szentesen elérhető állásokat.

Apró változások, tudatos döntések

Advertisement

A fent felsorolt lépések talán evidensnek tűnhetnek, ha megvizsgáljuk azonban szűkebb környezetünket, biztosan találunk még lehetőséget arra, hogyan tegyük otthonunkat is minél inkább fenntarthatóvá és környezetbaráttá. Az apró változtatások is számítanak, és tudatos döntéseinkkel jelentős hatást tudunk gyakorolni környezeti lábnyomunkra.

 

 

 

Partner hír

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák

© 2022 zoldtrend.hu | Minden jog fenntartva!