Kapcsolatfelvétel

Utazás

Lakosok és turisták fizetik Rómában a faültetést

Létrehozva:

|

Ajándékozz egy fát Rómának névvel indított parkosítási akciót az olasz főváros főpolgármestere: rómaiak és turisták 250 euróért saját fát ültethetnek el. A több mint hetvenötezer forintnak megfelelő összegért az olasz főváros honlapján lehet kiválasztani a nekünk tetsző fát, és azt is, hogy Róma melyik kerületében ültessék el az erre kijelölt övezetek közül. 

    A fa mellett tábla tünteti majd fel az adományozó nevét, vagy azét, akinek dedikálják.

    A Róma zöldövezetének bővítését szolgáló kezdeményezés Ignazio Marino főpolgármestertől származik. Marino elmondta, hogy a Rómában elültetett fa akár házassági évfordulóra vagy más jelentősebb dátumra is emlékeztethet. A fa elültetésének finanszírozója oklevelet is kap Róma városától.

    A főpolgármester kezdeményezését számos kritika kísérte a római lakosok részéről, akik szerint városuknak jelenleg legkevésbé fákra van szüksége, és a római kasszákba befolyó pénzt másra kellene felhasználni. Többek között a római utcákat ellepő szemét eltakarítását említették és a közlekedés fejlesztését. A kommentelők között volt, aki azt írta, neki havonta 250 euró jut ételre, ezért faültetés helyett inkább neki segítsenek.

Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Utazás

Új autóbuszokat állított forgalomba a Volánbusz Tolnában

Négy új, Volvo B6SC-8900 típusú autóbuszt állított forgalomba a Volánbusz április végén Tolna vármegyében, az új járművek nettó beszerzési értéke mintegy 255 millió forint volt; az új buszokkal a vármegyei flotta átlagéletkora 11,46 évre csökkent – közölte a társaság kedden az MTI-vel.

Létrehozva:

|

Szerző:

A Volánbusz 2018 óta Tolna vármegye csaknem 230 darabos autóbusz-állományának már több mint negyedét lecserélte. Eddig 59 új autóbusz érkezett a flottába, amely most tovább frissült a négy, legkorszerűbb, Euro 6e környezetvédelmi besorolású dízel motorral hajtott járművel – írták. A nagy befogadóképességű, hosszított szóló kivitelű Volvo buszok Szekszárd és Tamási vonzáskörzete mellett a szomszédos vármegyékbe: Szekszárdról többek között Siófokra, Balatonföldvárra, Harkányba és Pécsre is közlekednek. A 8 érintett autóbuszvonalon a közlekedési társaság évente mintegy 123 ezer utazást bonyolít. Beszámoltak arról, hogy a MÁV-Volán-csoport járműfiatalítási programjában az elmúlt öt évben az eddig lezárt beszerzéseknek köszönhetően 2205 új és újszerű autóbusz érkezett a Volánbuszhoz, és a vállalat további 295 járműre rendelkezik aláírt beszerzési megállapodással. Tolna vármegyébe legutóbb 20 Credobus Econell 12 és 6 Credobus Inovell 12 típusú autóbusz érkezett, a legújabb járművekkel együtt 63 új jármű fiatalította a flottát.

A Volánbusz 2022-ben csaknem 540 millió utazást bonyolított le országszerte. Tolna vármegyében 344 autóbusz-vezetővel 24 helyi és 112 helyközi vonalon szállítja az utasokat. Azt írták, hogy a Volánbusz flottájába a 2022-ben zárult közbeszerzési eljárás eredményeként 50 Volvo B6SC-8900 típusú autóbusz érkezett. Tolna mellett Baranya, Somogy, Vas, Veszprém, Zala, Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok es Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye helyközi autóbuszvonalain is találkozhatnak majd velük az utasok. Az alacsony belépésű, akadálymentes buszok légkondicionáltak, rendelkeznek elektronikus utastájékoztató rendszerrel, USB-töltőpontokkal és fedélzeti kamerarendszerrel is.

Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák

© 2022 zoldtrend.hu | Minden jog fenntartva!