Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Németország szalmabálákból szolgáltatna energiát

Létrehozva:

|

Németországban azt vizsgálták a tudósok, milyen módon lehetne energiaszolgáltatásra felhasználni az évente keletkező nagy mennyiségű szalmabálákat.

A Thueringiai Regionális Mezőgazdasági Intézet tudósai és a Német Biomassza Kutató Center dolgozói közös munkájuk során arra a következtetésre jutottak, hogy a szalmabálák felhasználásából németországi otthonok millióiban lehetne energiát és hőt szolgáltatni. A csapat becslése szerint évente közel 30 millió tonna szalma keletkezik az országban, melyből 8-13 tonnányit minden további nélkül fel lehetne használni energia és üzemanyag szolgáltatására. Ez 1.7-2.8 millió háztartás áram- és 2.8-4.5 millió háztartás fűtésére elegendő energiát biztosítana.

„Tudomásunk szerint ez az első alkalom az EU-tagállamain belül, hogy ilyen tanulmányt végeztek, mely egy olyan fenntartható energiafelhasználás lehetőségeit vizsgálja, ami a humusz egyensúlyt is figyelembe veszi.” hangsúlyozta Prof. Daniela Thraen, a kutatásban résztvevő egyik vezető tudós.

Természetesen az elégetett növények is termelnek bizonyos mennyiségű szén-dioxidot, de a kutatók úgy vélik, hogy ennek mennyisége attól is függ, milyen módon termelt szalmát használnak fel. Ennek ellenére, a számítások szerint biomassza alkalmazásával a fosszilis tüzelőanyagokhoz képest 73-92%-al lehetne csökkenteni a kibocsátást, írja a tisztajovo.hu.

Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöld Energia

Hollandia házainak felére települhetne napelem

Hollandiában az utóbbi időszakban látványosan terjedtek a napelemek.

Létrehozva:

|

Szerző:

A holland kormány egy új, nyílt hozzáférésű fotovoltaikus adatbázis segítségével fedezte fel, hogy a helyi háztetők körülbelül 50 százaléka potenciálisan alkalmas lenne napelemes rendszerek elhelyezésére – számol be a PV Magazine. A problémát az jelenti, hogy csak 8 százalékuk tudna azonnal, akadálymentesen fotovoltaikus rendszereket elhelyezni.

A Rijksdienst voor Ondernemend Nederland (RVO), egy holland állami ügynökség, amely 2023 decemberében egy nyílt hozzáférésű adatbázist tett közzé az ország összes olyan háztetőjéről és parkolóterületéről, amely napelemes telepítésre alkalmas lehet. Néhány hónappal az indulás után az RVO közölte, hogy az új eszköz máris segített azonosítani mintegy 725 négyzetkilométernyi olyan tetőfelületet, amely megfelelne a napelemes rendszerek kiépítésére. Ez az ország tetőinek mintegy felét jelenti.

„Ennek a területnek azonban csak 8 százaléka alkalmas közvetlenül napelemek telepítésére” – olvasható az ügynökség közleményében. A többi esetben először az akadályokat kell elhárítani, az RVO szerint a lehetséges problémák közé tartoznak a tetőablakok, a szegmentált tetőformák, a gyenge tetőszerkezetek vagy az azbeszt jelenléte.

Az adatbázis minden olyan település és régió információit bemutatja, ahol van szabad hely. Emellett tartalmaz egy adatböngészőt is, amely kiemeli az akadályokat, valamint a hálózati torlódási kockázatokat, a csatlakozási problémákat és a meglévő fotovoltaikus rendszereket.

Hollandia annak ellenére, hogy nem tartozik a világ leginkább napsütötte országai közé, meglehetősen jó úton halad a fotovoltaikus fejlesztésekben. Egy, a közelmúltban megjelent, a Dutch New Energy (DNE) Research tanácsadó cég által készített, a tavalyi év eredményeit összefoglaló jelentés alapján a holland napenergia-piac 2023-ban 4,82 gigawatt új napelemes kapacitással bővült. A tavalyi új kapacitásból mintegy 2,5 gigawatt lakossági telepítésekből származott, szemben az előző évi 2,2 gigawattal. A fennmaradó 2,4 gigawatt a kereskedelmi, ipari és nagyüzemi szegmenshez köthető.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák

© 2022 zoldtrend.hu | Minden jog fenntartva!