Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Németországban engedélyezték a balkonokon és teraszokon elhelyezhető napelemes rendszereket

Létrehozva:

|

Az olcsó és kis méretű napelemes rendszerek sokáig nem voltak engedélyezve az európai uniós tagállamban, de megváltozott a helyzet.

Számos olyan napelemes berendezés létezik, amelyek könnyen kiépíthetők és leszerelhetők. Ezek a megoldások a méretükből adódóan a balkonokra vagy a teraszokra is telepíthetők és ideálisak a bérlők számára, hiszen azokat a költözés esetén magukkal vihetik. Marcus Vietzke, a Német Napenergiás Társaság (DGS) munkatársa elmondta, hogy a napelemes modulban egyenárammá alakítják át a napenergiát, majd az egyenáramból váltóáram lesz. Egy tipikus kis méretű napelemes rendszer általában két modulból áll. A legkisebb termékek teljesítménye körülbelül 150 watt, a legnagyobbaké 600 watt. Az utóbbi segítségével Dél-Németországban akár évente 660 kilowattórát is lehet termelni, ez egy német átlagos háztartás éves áramfogyasztásának a 20 százalékát teszi ki. Így komoly megtakarítások érhetők el. Michael Friedrich, a Greenpeace Energy szóvivője hozzátette, hogy már egy déli balkonokon elhelyezett 150 wattos modell is 5 százalékos megtakarítást eredményezhet.

Vietzke kiemelte, hogy 270 wattos berendezés kiegészítőkkel és szállítással együtt 470 euróért vásárolható meg, s a segítségével éves szinten 87 euró takarítható meg. Így a teljes megtérülési idő kicsivel több mint 5 év. Amennyiben az eszköz 25 esztendeig működik, akkor 2326 euró nyereséget termelhet. A megoldások előnye, hogy bármilyen DIN VDE 0100-551-1 szabványú konnektorhoz csatlakoztathatók.

forrás: alternativenergia.hu

 

Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöld Energia

Rekordszámú balkon napelemet telepítettek tavaly Bécsben

Míg 2022-ben nem egészen ezer, addig tavaly már több mint négyezer balkon napelemet telepítettek Bécsben. Az év első három hónapjában pedig 700 ilyen berendezést jelentettek be.

Létrehozva:

|

Szerző:

A főzéshez ugyan kevés, de egyórányi porszívózáshoz éppen elegendő áramot termelnek a balkon napelemek, amelyek virágkorukat élik Bécsben. Míg 2022-ben 900 ilyen berendezést telepítettek városszerte, addig 2023 valóságos rekordév volt. Az osztrák főváros villamosenergia-hálózatát üzemeltető Wiener Netze-nél 4.250 balkon napelemet jelentettek be tavaly. 

A maximum 800 watt teljesítményű háztartási naperőműveket tavaly óta már az önkormányzati lakások lakói is felszerelhetik, csupán engedélyt kell kérniük a fenntartójuktól, a Wiener Wohnentől. Az ő körükben azonban lényegesen csekélyebb az érdeklődés: eddig csupán 116 balkon napelemre kértek engedélyt. 

A napelemek telepítése nagyon egyszerű, mivel a villanyszerelői munkák mellett mindössze csak be kell jelenteni őket a Wiener Netze-nél. Itt ellenőrzik, hogy a felhasználó fogyasztásmérője kompatibilis-e a balkon napelemmel, és ha nem, kicserélik. A bejelentés után két héttel pedig már használatba is lehet venni. Ha pedig több áramot termel, mint amennyit a fogyasztó felhasznál, a felesleget egyszerűen csak betáplálják a hálózatba. 

Bécs célja, hogy 2030-ra a háztartások egynegyede napenergiát használjon. Ennek megvalósításában maga a város is aktívan részt vesz és ahol csak lehet, napelem-rendszereket telepít a középületekre. A város különböző támogatási alapokat hozott létre a lakosság számára is, és leegyszerűsítette az engedélyezési eljárást. A jövőben pedig nem épülhet új épület napelem nélkül.

Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák

© 2022 zoldtrend.hu | Minden jog fenntartva!