Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Szmog nélküli labdarúgó-világbajnokságot akart Oroszország

Létrehozva:

|

Vlagyimir Putyin azt akarta, hogy az állam a lehető legjobb oldalára mutassa magát.

Az elnök még a labdarúgó-világbajnokság előtt meghirdette a Modern Oroszország Akciót, amelynek célja, hogy a sporteseményt felhasználva korszerű államként mutassa be az országot. Ebbe az imázsba egyáltalán nem tartozhatnak bele például a koszos gyárak. Így csak a szverdlovszki területen és annak fővárosában, Jekatyerinburgban 16 cég küldte szabadságra a dolgozóit. A terület ipari minisztere közölte, hogy az érintett vállalatoknak elég idejük volt arra, hogy felkészüljenek és elkészítsék a szabadságolási terveket. Azonban nem mindenütt zajlott ennyire zökkenőmentesen az átállás. A volgográdi „Vörös Október nevű” acélgyártó üzemben 2 hónapra leállították a termelést, ennek ellenére a helyi sajtóorgánumok arról számoltak be, hogy narancs színű füstfelhők terjengtek a város felett. A füst forrás egyértelműen a gyár volt. A tulajdonos azt nyilatkozta, hogy a gyártást azért állították le, mert egy korszerű szűrőt szerelnek fel és ezt a lépést már régóta tervezték. Apró bökkenő, hogy eddig a szűrő felszerelését az üzem mindig megtagadta. A gyár ellen egyébként eljárás folyik adóelkerülés miatt. Ráadásul kiderült, hogy eddig több mint 3000 munkást rúgtak ki, mások pedig késve vagy csak részben kapták meg a fizetésüket. A problémákat a szakszervezeti képviselők jelezték Putyin elnöknek, s felmerült számos lehetőség, például sztrájk meghirdetése vagy tüntetés tartása is.

forrás: alternativenergia.hu

Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöld Energia

Napelemek: nagy szükség lenne az otthoni energiatárolásra

Újabb napelemstopok jöhetnek, ha nem terjednek el kellően az otthoni akkumulátorok.

Létrehozva:

|

Szerző:

Hartvig Áron, a Cambridge Econometrics budapesti irodájának elemzője a G7 felületén mutatja be új kutatásukat. A szakértők azt vizsgálták, hogy a háztartási akkumulátorok bevezetése milyen hatással lehet a magyar villamosenergia-hálózatra, illetve miként alakulhat a számuk 2050-ig különböző támogatási programokat feltételezve.

Az elszámolási rendszer tavalyi megváltoztatása akkumulátor-telepítésre ösztönzi a napelemeseket, csakhogy az energiatárolók jelentős pluszköltséget jelentenek. Így támogatás nélkül nem, vagy sokkal lassabban térül meg egy háztartási napelem-beruházás, ez pedig jelentősen visszavetheti az otthoni napelemek terjedését. Az ellátórendszernek nagy szüksége lenne az akkumulátorokra, ezek nélkül később újabb napelemstopok jöhetnek – a hálózat kiegyensúlyozottsága már jó ideje központi probléma.

Ösztönzőleg hathat a 75,8 milliárdos napelemes-pályázat, amely a költségek 66 százalékát, legfeljebb 5 millió forintot fedez vissza nem térítendő támogatásként. A feltételek közé tartozik egy 4-5 kW-os napelemes rendszer és egy 7,5-10 kWh kapacitású tároló létesítése. A háztartási akkumulátorok egyébként Európa-szerte egyre népszerűek, 2022-ben 83 százalékkal nőtt telepítésük. Magyarországról nincs elérhető adat arról, hogy hány ilyen tároló üzemel, a jelenleg futó pályázaton mindenesetre maximum 15 160 projektet fognak támogatni.

Hartvig Áron szerint legújabb vizsgálatuk alapján elmondható, hogy az akkumulátorok elterjedését a beruházás megtérülése befolyásolja a leginkább. Mivel az energiatárolóval kombinált napelemes telepítés jóval drágább az egyszerű napelemes beruházásnál, fontos kiszámítani, hogy a projekt mennyi haszonnal jár.

Az a háztartás, amely energiatárolóval együtt telepít napelemet, úgy tudja csökkenteni a villanyszámláját, hogy ahelyett, hogy 5 Ft/kWh áron betáplálná a hálózatba a fel nem használt napenergiát, eltárolja és az esti órákban használja fel. Így az esti órákban, amikor már nem süt a nap, cserébe a legmagasabb az energiafogyasztás, nem kell a hálózatból villamos energiát vásárolnia 36,9 Ft/kWh áron, tehát kilowattóránként 31,9 forintot (a rezsicsökkentett villamosenergia-ár és a betáplálási ár különbsége) spórolhat a tárolással – írja a szakértő.

Nagyon kellene a támogatás

Advertisement

Mint kiemelte, amennyiben a következő napelem-pályázatok nem támogatják az energiatárolók telepítését, akkor a háztartási akkumulátorok nem terjednek el széles körben, tehát csak kis mértékben járulhatnak hozzá a rendszer rugalmasságához. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy támogatás nélkül csak az otthonok 2,4 százaléka, nagyjából 66,2 ezer háztartás szereltetne be akkumulátort 2050-ig, ami igen alacsony a napelem-telepítési számokhoz képest. Mindez azt jelenti, hogy a tárolók a század közepére csupán 20 MW terhelést tudnának átvenni az esti csúcsidőszaki fogyasztásból.

A csapat azt is megvizsgálta, hogy mi lenne, ha 50 százalékos állami támogatás járna 2050-ig az akkumulátorok telepítésére. Ekkora mértékű támogatás mellett már több mint 900 ezer háztartási energiatároló kerülhetne a rendszerbe 2050-ig, ami összesen 4,1 GWh-nyi kapacitást jelentene.

Ez már elegendő ahhoz, hogy a háztartások villamosenergia-fogyasztását a napenergia termeléséhez igazítva az esti fogyasztási csúcsot napközbenre helyezzük át nyáron, és télen is jelentősen csökkentsük az esti csúcsot – emelte ki Hartvig Áron.

A szakértő szerint fontos, hogy az anyagi támogatáson kívül másképpen is kedvezőbbé lehet tenni a háztartási akkumulátorok létesítését. A mostani rendszerben a szolgáltató nem tesz különbséget a díjszabásban aközött, hogy az otthonok mikor fogyasztanak áramot, pedig napközben jelentősen olcsóbban lehet villamosenergiát előállítani az esti órákhoz képest. Mint kiemelte, az akkumulátorok megtérülési ideje jelentősen javulhatna egy csúcsidős árazási csomaggal, hasonló díjrendszerek egyes országokban, így Ausztráliában már elérhetőek.

A háztartások emellett úgy javíthatják a napelemes beruházás megtérülését, ha növelik az energia közvetlen felhasználását. Erre jó módszer, ha a háztartási gépek használatát a napos időszakokra időzítik.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák

© 2022 zoldtrend.hu | Minden jog fenntartva!