Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

40 ezer háztartás nyerhet: gyorsan kimerülhet a 100 milliárdos energiatárolási keret

Könnyen meglehet, hogy a lakossági akkumulátorokat támogató Otthoni Energiatároló Program összkerete hamar kimerül.

Létrehozva:

|

Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)

2026 február 2-án elindult az Otthoni Energiatároló Program, amely 100 milliárd forintos keretösszeggel, háztartásonként legfeljebb 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatással ösztönzi a napelemes rendszerekhez kapcsolódó, minimum 10 kWh kapacitású energiatárolók telepítését – írja az alternativenergia.hu. A pályázat első benyújtási szakasza március 15-ig tart, a várakozások szerint pedig akár 40 ezer nyertes pályázat is születhet – feltéve, hogy a keret kitart. A kormánykommunikáció alapján feltételezhető, hogy március 15-án felülvizsgálják, illetve megemelik a program költségvetését. A konstrukció különösen azoknak a háztartásoknak kedvez, amelyek a bruttó elszámolási rendszerbe kerültek, és így a megtermelt, de azonnal el nem fogyasztott villamos energiát már nem tudják korábbi feltételek mellett betáplálni a hálózatba. Az energiatárolás révén nőhet az önfogyasztási arány, csökkenhet a hálózati kitettség, és javulhat a beruházások megtérülése.

„Az Otthoni Energiatároló Program katalizátorként működik a hazai lakossági szegmensben, mivel az állami támogatás jelentősen csökkenti a hibrid rendszerek magas beruházási költségét és javítja a megtérülési mutatókat” – fogalmazott Koszorús Zsolt, az EU-SOLAR SE operatív igazgatója. Hozzátette: a program nemcsak a modern lítium-technológiás akkumulátorok elterjedését gyorsítja fel, hanem a telepítői piac technológiai fejlődését és a rendszerszintű hálózati rugalmasság erősödését is ösztönzi.

A piaci tapasztalatok szerint a 2,5 millió forintos támogatás jellemzően a beruházás 60–80 százalékát fedezheti, de megfelelő műszaki paraméterek és költségszint mellett akár a teljes projektköltség is finanszírozható. Az EU-SOLAR SE komplex mérnöki és pályázati támogatással segíti az ügyfeleket, a cég teljes körű pályázati menedzsmentet, előminősítést, valamint karbantartási és távfelügyeleti szolgáltatást is biztosít.

Advertisement

A pályázók részéről több bizonytalanság is felmerülhet. Gyakori kérdés a bruttó elszámolás és az energiatárolás technikai összehangolása, az inverterek aszimmetrikus fáziskezelése, illetve az optimális akkumulátorkapacitás meghatározása az egyedi fogyasztási profil alapján. Sokakat foglalkoztat az áramszünet esetén működő backup rendszer költsége és a mérőhely-szabványosítás szükségessége is.

A nagy érdeklődés miatt a szakma arra számít, hogy a 100 milliárdos keret akár nagyon gyorsan ki is merülhet. A kormányzati nyilatkozatok ugyanakkor nem zárják ki a forrás bővítésének lehetőségét amennyiben a program sikeresnek bizonyul és a lakossági igény ezt indokolja. Egy esetleges keretemelés tovább stabilizálhatná a piacot, és kiszámíthatóbb környezetet teremthetne a kivitelezők számára. A kormány az emelés pontos összegét egyelőre nem közölte, döntés azt követően születik majd, hogy lezárult az első kör, és tisztábban látják az érdeklődést.

Advertisement

Zöld Energia

Kiszámíthatóbb otthon, kevesebb stressz: mit ad egy korszerű hőszivattyú?

Egy modern hőszivattyús rendszer nemcsak energiahatékonyabb, hanem kiszámíthatóbbá és nyugodtabbá is teszi az otthon működését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Szeretne boldog hőszivattyú tulajdonos lenni?
Fedezze fel a készleten lévő monoblokkos IQ QUANTUM gépeket (x)

Az otthon kényelme soktényezős, de talán semmi sem olyan fontos, mint a mindennapi megbízhatóság. A fűtési rendszerek kapcsán ezt sokan éppen ellenkezőleg élik meg: ismétlődő szervizek, ellenőrzések, előre nehezen tervezhető költségek, szerelőkkel való egyeztetések és kisebb-nagyobb felfordulások nehezítik meg a mindennapokat. Egy modern hőszivattyú mellett azonban az élet sokkal kényelmesebbé válhat. A hagyományos rendszereknél szinte természetesnek vesszük, hogy a fűtési szezont megelőzően különféle teendők adódnak a gép körül. Ilyenkor időpontot kell egyeztetni a karbantartókkal, hozzáférést kell biztosítani a berendezéshez, számolni kell a szereléshez kapcsolódó felfordulással. Sokaknak még szabadságot is ki kell venniük, hogy lehetővé tegyék a szakértők számára a ki- és bejutást, míg másoknak home office-ban kell elviselniük a szerelés minden kellemetlenségét. Ilyenkor szembesül vele igazán az ember, hogy az olyan alapvető funkció, mint a fűtés, mennyi kényelmetlenséggel tud járni.

A hőszivattyús rendszerek egyik legnagyobb előnye éppen az, hogy jóval kevesebb járulékos stresszt hoznak magukkal. Egy modern, kültéri egységgel működő rendszer karbantartása például sokszor gyorsabb és egyszerűbb folyamat, mint a hagyományos megoldásoké, a munkák jelentős részét pedig a lakótéren kívülről lehet elvégezni. Nem szükséges ilyenkor előkészíteni a lakást a szerelő érkezésére, és a karbantartás sem válik egésznapos programmá.

Fontos szempont továbbá a kiszámíthatóság. Az elmúlt években sokan megtapasztalták, milyen bizonytalanságot okozhatnak az energiaárak, a javítási költségek vagy a régebbi rendszerek egyre gyakoribb hibái. Egy korszerű hőszivattyú persze ugyanúgy műszaki berendezés, amely odafigyelést igényel, ám összességében sokkal kevesebb ellenőrzés és szerviz kapcsolódik hozzá – kéménysepréssel, kötelező szakhatósági vizsgálatokkal és költséges biztonsági tanúsítványokkal például nem kell kalkulálni. A technológia révén az otthon így egyszerre válik komfortosabbá, nyugodtabbá, tisztábbá és persze energiahatékonyabbá.

Advertisement

Szeretne boldog hőszivattyú tulajdonos lenni?
Fedezze fel a készleten lévő monoblokkos IQ QUANTUM gépeket

 

Advertisement

 

 

Advertisement

Partner hír (x)

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák