Zöld Energia
70 szélturbina épülhet Magyarországon – elindult az első projekt
Négy korszerű szélerőmű épülhet Banán.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Megszerezte első jogerős építési engedélyét a Green Energy Investhor Zrt. (GEI) több önálló projektből álló, összesen közel 500+50 megawatt összteljesítményű szélerőmű-fejlesztési programja, így négy korszerű szélerőmű épülhet a Fejér vármegyei Banán – írja az alternativenergia.hu. A Fejér Vármegyei Kormányhivatal engedélyezte a négy turbinából álló, összesen 28,8 megawatt teljesítményű szélerőműpark megépítését Bana külterületén. Az engedély a GEI 16 települést és három vármegyét érintő országos fejlesztési programjának első építési engedélye – tájékoztatta a beruházó az MTI-t. A GEI közleménye hangsúlyozza, hogy a projekt előkészítése során kiemelt figyelmet fordítottak a természeti értékek megóvására. A beruházás helyszínein több mint egy éven át tartó madár- és denevérvizsgálatok, valamint természetvédelmi felmérések készültek, amelyekre a környezetvédelmi hatástanulmányok és a fejlesztés természetvédelmi intézkedései is épülnek.
A most kiadott építési engedély szigorú természetvédelmi előírásokat tartalmaz: a kivitelezés során biztosítani kell a védett élővilág megóvását, a beruházás üzembe helyezését követően pedig legalább öt éven át folyamatos madár- és denevérmonitoringot kell végezni. A hatósági engedély alapján Bana külterületén négy darab, egyenként 7,2 megawatt névleges teljesítményű szélerőmű építése kezdődhet meg. A szélerőművek rotorjainak (lapátjainak) átmérője 170 méter, a turbinák teljes magassága pedig eléri a 215 métert. Az engedély kizárólag a szélerőművek létesítésére vonatkozik, a hálózati csatlakozás külön engedélyezési eljárás keretében valósul meg. A beruházás kivitelezése a szükséges további hatósági engedélyek és feltételek teljesülését követően kezdődhet meg.
A banai beruházás a GEI által előkészített, több különálló projektből álló, összesen 500+50 megawatt beépített kapacitású szélerőmű-fejlesztési program része, amely 16 települést érint Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Vas vármegyében. A fejlesztés keretében a tervek szerint összesen 70 korszerű szélturbina létesülhet, amelyek várható éves villamosenergia-termelése eléri az 1200 gigawattórát. A projekt megvalósulásával a jelenlegi magyarországi szélerőművi kapacitás közel háromszorosára növekedhet, miközben a fejlesztés jelentős mértékben hozzájárulhat az ország energiabiztonságának erősítéséhez, importenergia-függősége csökkentéséhez, valamint a klímacélok teljesítéséhez – áll a közleményben.
Zöld Energia
Energiaátmenet Magyarországon: a napelemipar kiszámíthatóbb szabályozást sürget
A magyar napelemipar további fejlődéséhez kiszámíthatóbb szabályozásra, fejlettebb villamosenergia-hálózatra és nagyobb energiatárolási kapacitásra van szükség.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A gazdaság versenyképességét javítaná a napelem szektor átlátható szabályozása – jelentette ki Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke Szegeden. A szakember a globális napelemipar indulásában fontos szerepet játszó Váradi F. Péter születésének centenáriuma alkalmából a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara által rendezett konferencián úgy fogalmazott, a legolcsóbb villamos energiát előállító, 47 ezer munkavállalót foglalkoztató magyar naperőműszektor elsősorban nem szakmai, technológiai, hanem szakpolitikai kihívásokkal küzd – írja az alternativenergia.hu. Jelenleg 8846 megawatt (MW) beépített naperőművi kapacitás működik az országban. A 330 ezer üzemelő naperőmű részesedése 29 százalékos a villamosenergia-termelésben. Évente 1 gigawatt-t (GW) bővül a kapacitás, amely 2030-ra a tervek szerint elérheti a 8 GW-ot, de optimista becslések szerint akár 9 GW-ra is nőhet – közölte az elnök.
A szövetség a szektort érintő részletes technológiai és szabályozási kérdésekkel is foglalkozó javaslatcsomagot készített a kormány számára, amely egyaránt kitér a lakossági és a vállalati szektorra, valamint a villamosenergia-rendszerre is. Emellett az augusztusi energetikai tárgyú jogszabály-módosításokhoz is 12 beadványban, 66 szövegszerű javaslatot tettek, melyek jelentős részét el is fogadták – tudatta Kiss Ernő. A szakember komoly előrelépésnek tartja, hogy 500 milliárd forint uniós forrás érkezik a villamosenergia-hálózat fejlesztésére, ugyanakkor kritikus a tárolási kapacitás alacsony szintje.
A szövetség fontos kérése, hogy kiszámítható módon, közzétételi eljárásokon hirdessék meg a naperőművek számára elérhető szabad kapacitásokat – tudatta az elnök, hozzátette: de kérték a megújuló támogatási rendszer piactorzító elemeinek felülvizsgálatát is. A saját célra teremő vállalkozásokat érintő anomália, hogy jelenleg a cég ingyen sem adhatja át a villamos energiát a szomszédos lakóközösségnek, amikor azt – például hétvégén – nem tudja fölhasználni – mondta a szakember.
A lakosságot érintő javaslatok között említette az elnök a szomszédos országokhoz hasonló, kedvezményes – 0 vagy 5 százalékos áfakulcs – bevezetését a napelemes beruházásokra a jelenlegi 27 százalék helyett. A szövetség szerint a rezsicsökkentés fenntartható reformjára lehetőséget teremtene az időalapú árazás bevezetése, így az esti és reggeli csúcsidőszakokban magasabb, a völgyidőszakokban pedig alacsonyabb áron kapnák a fogyasztók a villamos energiát. A fogyasztási szokások átalakításával jelentős többletkapacitás kiépítéséhez szükséges beruházás lenne elkerülhető – hangsúlyozta Kiss Ernő.
A naperőmű-fejlesztések nagy értékű, de hosszú megtérülésű beruházások. Ezért javasolják a vagyonadó-fizetés értékhatárának a jelenleg tervezett egymilliárdról 5 milliárd forintra emelését, a projekteknek pedig az építés alatt és az első üzemévben mentességet biztosítanának – mondta az elnök.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaCsatlakozott a magyar villamosenergia-piac az európai MARI platformhoz
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaTöbb tucat jármű bukott el a környezetvédelmi ellenőrzésen
-
Zöld Energia2 nap telt el a létrehozás ótaElkerülhetők a méregdrága tetőfelújítások egy új napelemes tartószerkezettel
-
Zöld Energia14 óra telt el a létrehozás ótaMegéri akkumulátort telepíteni a napelemek mellé? Egy család példája megmutatja
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaA természet még képes regenerálódni, de sürgős változás kell
