Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Kék bolygó – Áder János: az elmúlt év jelentős energia- és élelmiszerár-emelést hozott, ami a háztartásokat is érinti

Az elmúlt év jelentős energia- és élelmiszerár-emelést hozott, ami a háztartásokat és Széll Tamás üzletét is érinti – mondta el Áder János volt köztársasági elnök a Kék bolygó című podcastjának legújabb részében, amelyben folytatódott a Széll Tamás Michelin-csillagos séffel való beszélgetése.

Létrehozva:

|

Áder János úgy vélte, sok hallgatóban, nézőben merül fel a kérdés, milyen irányba tájékozódjanak, ha viszonylag olcsón, jó minőséget akarnak főzni. Széll Tamás erre reagálva elmondta, az áremelkedést, az inflációt “a bőrünkön érezzük” üzleti és családi szinten is. Rámutatott, hogy a magyarok belsőségekből (legyen az sertés, marha vagy baromfi) is viszonylag keveset fogyasztanak, ha mégis akkor “kimerül a tudomány” a resztelt májnál, a rántott vagy a böllérmájnál, a pacalnál. Miközben a Michelin-csillagos séf a belsőségekből készült ételek közé sorolta még egyebek mellett a szalontüdőt is. Széll Tamás úgy vélte, mivel a belsőség nem számít keresett alapanyagnak, ezért az ára is mérsékeltebb, mint a prémium húsrészek árai. Annak ellenére, hogy a belsőségekből finom ételek készíthetők, a lakosság többsége a csirkemellet és -combot, a sertéslapockát és -combot fogyasztja. Egyúttal a belsőségek táplálkozás-élettani jelentőségére is felhívta a figyelmet, példaként a májat említette, amely gazdag B-vitamin forrás és sok vasat is tartalmaz.

Áder János a vízkereszthez, a farsanghoz kötődő ételekről is kérdezte Széll Tamást. A Michelin-csillagos séf kitért a disznóvágás fontosságára, ahol egyebek mellett olyan ételek készülnek, mint a hurka, a véres hurka, a kolbász, a csécsi szalonna, a disznósajt és a kocsonya. A beszélgetés végén Áder János a terveiről kérdezte Széll Tamást, aki elmondta: január 23-án a magyar Bocuse d’Or csapat ismét megmérkőzik Lyonban, ahol nem versenyzőként, hanem coachként, csapatfőnökként vesz részt. Hónapok óta készülnek erre a versenyre, mindent megtesznek, hogy dobogóra kerüljenek – jelentette ki. A podcast a legnagyobb videomegosztó portál mellett már megtalálható Áder Jánosnak, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnökének új honlapján is.

Advertisement

Zöldinfó

Metán, a „láthatatlan üvegházhatású gáz”: magyar projekt az emisszió visszaszorításáért

Eredményesen zárult az FGSZ Földgázszállító és a Miskolci Egyetem kutatás-fejlesztési projektje.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Sikeresen zárult az FGSZ Földgázszállító Zrt. és a Miskolci Egyetem hároméves kutatás-fejlesztési projektje, amelynek célja egy olyan rendszer létrehozása volt, amely alkalmas a hazai nagynyomású földgázszállító rendszeren előforduló metánkibocsátások mérésére – írja az alternativenergia.hu. A prototípust Miskolc közelében, a kistokaji gázátadó állomáson telepítették és tesztelték az elmúlt három év során. A közlemény szerint a projekt világszinten is újszerűnek tekinthető, és hosszú távon új eljárásrendek kialakítását is elősegítheti a metán, mint erősen üvegházhatású gáz kibocsátásának csökkentésének érdekében. A gázipari tevékenységből származó metánemisszió vizsgálata az utóbbi években számos kiemelt nemzetközi kutatást és programot hívott életre. A metán ugyanis a szén-dioxid mellett az egyik legjelentősebb üvegházhatású gáz, amelynek globális éghajlatfelmelegedési-potenciálja 20 évvel a kibocsátás után is több mint 80-szor nagyobb, mint a szén-dioxidé. A metánkibocsátás mérséklése, követése és szabályozása emiatt mára globális törekvés – jelezték.

A projekt széleskörű nemzetközi szakirodalom-kutatással indult, amelynek keretében a szakértők az iparágban jellemző metánszivárgás keletkezésével, terjedésének áramlástani fizikájával, mérésének módszereivel foglalkoztak, majd feltérképezték az elérhető érzékelő-mérő műszerek körét. Ezekre az ismeretekre alapozva megépítettek egy mintaállomást a hazai földgázszállítás egyik meghatározó létesítménye, a kistokaji gázátadó területén. Az állomás nemcsak érzékeli és méri az objektumon fellépő metánszivárgást, de alkalmas a mérési adatok gyűjtésére, valamint feldolgozására egy távoli, saját hardver- és szoftverfejlesztést tartalmazó szerveren. A mért adatokból a projekt keretében kidolgozott matematikai modellek szimulálják a teljes állomás metánkibocsátásának mértékét – ismertették a közleményben.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák