Zöldinfó
Visszagázosító kapacitást köt le a MET Csoport a Balti-tengeren
Visszagázosító kapacitást köt le hosszú távra a MET-csoport a Deutsche ReGas balti-tengeri LNG-terminálján – közölte a MET Csoport pénteken az MTI-vel.
A cseppfolyósított gázt fogadó terminált szombaton adják át, az onnan érkező import javítani fogja Európa ellátásbiztonságát – közölte a MET International vezérigazgatója, Vargha György Domokos. Hozzátette: a kapacitás lekötésével biztosítani tudják azt a gázmennyiséget, amit a német önkormányzati szolgáltatók és iparvállalatok számára a megállapodásaik alapján biztosítaniuk kell. A svájci központú MET Csoport európai integrált energiavállalat, 13 országban működtet leányvállalatot, és 27 országba szállít gázt. Az energiakereskedelmi társaság a cseppfolyósított gáz (LNG) piacán is egyre aktívabb, a német visszagázosító kapacitással a földrész egyik legsokoldalúbb importőre lesz – írták. A MET Csoport elődjét 2007-ben Magyarországon alapították, a vállalat menedzsmentje a 2018-as kivásárlás óta tulajdonos – olvasható a cég honlapján. Belföldi cégük, a MET Magyarország Energiakereskedelmi Zrt. 2021-ben csaknem 825 millió euró (330 milliárd forint), 2020-ban több mint 263 millió euró (105 milliárd forint) nettó árbevétellel zárt. 2020-ban a forgalom kisebb része, 2021-ben viszont a túlnyomó többsége külföldi értékesítésből származott. A nyereség a tavalyelőtti 453 ezer euróról (több mint 180 millió forint) majdnem 680 ezer euróra (több mint 270 millió forint) nőtt tavaly a beszámolójuk szerint.
Zöldinfó
Metán, a „láthatatlan üvegházhatású gáz”: magyar projekt az emisszió visszaszorításáért
Eredményesen zárult az FGSZ Földgázszállító és a Miskolci Egyetem kutatás-fejlesztési projektje.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Sikeresen zárult az FGSZ Földgázszállító Zrt. és a Miskolci Egyetem hároméves kutatás-fejlesztési projektje, amelynek célja egy olyan rendszer létrehozása volt, amely alkalmas a hazai nagynyomású földgázszállító rendszeren előforduló metánkibocsátások mérésére – írja az alternativenergia.hu. A prototípust Miskolc közelében, a kistokaji gázátadó állomáson telepítették és tesztelték az elmúlt három év során. A közlemény szerint a projekt világszinten is újszerűnek tekinthető, és hosszú távon új eljárásrendek kialakítását is elősegítheti a metán, mint erősen üvegházhatású gáz kibocsátásának csökkentésének érdekében. A gázipari tevékenységből származó metánemisszió vizsgálata az utóbbi években számos kiemelt nemzetközi kutatást és programot hívott életre. A metán ugyanis a szén-dioxid mellett az egyik legjelentősebb üvegházhatású gáz, amelynek globális éghajlatfelmelegedési-potenciálja 20 évvel a kibocsátás után is több mint 80-szor nagyobb, mint a szén-dioxidé. A metánkibocsátás mérséklése, követése és szabályozása emiatt mára globális törekvés – jelezték.
A projekt széleskörű nemzetközi szakirodalom-kutatással indult, amelynek keretében a szakértők az iparágban jellemző metánszivárgás keletkezésével, terjedésének áramlástani fizikájával, mérésének módszereivel foglalkoztak, majd feltérképezték az elérhető érzékelő-mérő műszerek körét. Ezekre az ismeretekre alapozva megépítettek egy mintaállomást a hazai földgázszállítás egyik meghatározó létesítménye, a kistokaji gázátadó területén. Az állomás nemcsak érzékeli és méri az objektumon fellépő metánszivárgást, de alkalmas a mérési adatok gyűjtésére, valamint feldolgozására egy távoli, saját hardver- és szoftverfejlesztést tartalmazó szerveren. A mért adatokból a projekt keretében kidolgozott matematikai modellek szimulálják a teljes állomás metánkibocsátásának mértékét – ismertették a közleményben.
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaÉletveszély és milliós károk: barnamedvék uralják a közép-erdélyi térséget
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaÍgy verik át az MVM ügyfeleit hamis számlákkal és fenyegető levelekkel
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaAranysakálok jelzik a környezet mikotoxinszennyezését a dél-magyarországi térségben
-
Zöld Energia3 nap telt el a létrehozás ótaMagyarország világelső lett a napelemes áramtermelés arányában
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaEgyszerű ügyintézéssel kínál korszerű klímát az MVM
