Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

AM: folyamatosan növekszik a magyar erdők területe és élőfakészlete

Az enyhe időjárás miatt idén előbb kezdődtek meg az Országfásítási Program keretében megvalósuló faültetések; folyamatosan növekszik a magyar erdők területe és élőfakészlete – közölte a Agrárminisztérium (AM) szombaton az MTI-vel.

Létrehozva:

|

A közlemény szerint Nagy István agrárminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az agrárium, azon belül az erdőgazdálkodás egyik legfontosabb feladata a változó klímához való alkalmazkodás. Míg például az erdő felújításának és telepítésének ideje hagyományosan tavasz vagy ősz lenne, addig idén az enyhe időjárás következtében már januártól zajlanak a csemeteültetések több helyen, például a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.-nél is – írták. A bugaci erdőterületen mintegy 2,5 hektáron éppen az erdőgazdaság saját kertjében nevelt 10 500 akáccsemetét és 650 nemesnyár-dugványt ültetnek el.

A társaság éves szinten hozzávetőleg 1000 hektáron végez erdő újraültetési munkálatokat és további 20-30 hektár olyan terület van a közvetlen környéken, amelyre az Országfásítási Program keretében újabb erdőket is telepítenek – tette hozzá a közlemény szerint a miniszter. Mint írták, Nagy István arról is beszélt, hogy az erdők az orosz-ukrán háború és az “elhibázott brüsszeli szankciók” miatt kialakult energiaválságban vagy éppen a klímaváltozás vonatkozásában nem problémaforrásként jelennek meg, hanem a megoldást jelentik. Kifejtette, az elmúlt évszázadban Magyarország megduplázta erdőterületét, és a mostani erdőtelepítések is jelentős eredményt hoztak. A rendszerváltozás óta 200 ezer hektár új erdő létesült Magyarországon. Három éve pedig a kormány újabb lendületet adott az erdőtelepítéseknek, és további 50 ezer hektár új erdő létrehozásához biztosít támogatást. A fenntartható erdőgazdálkodásnak köszönhetően meglévő erdők élőfakészlete folyamatosan gyarapodik – sorolta a miniszter.

Kitért arra is, hogy az előző uniós elszámolási ciklushoz képest majdnem háromszoros, összesen mintegy 310 milliárd forint pályázati támogatás jut a magyarországi erdőkre 2027-ig. Az erdőgazdálkodás a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési pilléréből 11 százalékkal részesedik, ennek csaknem 80 százaléka közvetlenül zöld célokra fordítandó. Hangsúlyozta, Magyarország területének egynegyedét valamilyen fás vegetáció, azon belül is mintegy 22 százalékban erdő borítja. Az Agrárminisztérium által életre hívott Országfásítási Program és az állami erdőgazdaságok klímaváltozáshoz gyorsan alkalmazkodó tudatos erdőgazdálkodási tevékenysége is hozzájárul a kormány azon céljához, hogy 2030-ra 27 százalékra nőjön Magyarország fával borított területeinek aránya – húzta alá a miniszter a közlemény szerint.

Advertisement

Zöldinfó

Nincs szükség beavatkozásra, stabilizálódott az üzemanyagpiac Szlovéniában

Szlovénia mégsem szabadítja fel stratégiai olajtartalékait.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A szlovén kormány egyelőre felfüggesztette stratégiai olajtartalékainak tervezett felszabadítását, mert a jelenlegi készletek elegendőek – közölte a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium. A kormány a múlt héten jelentette be, hogy fokozatosan piacra bocsátaná a stratégiai kőolajkészletek egy részét a megnövekedett üzemanyag-kereslet miatt – írja az alternativenergia.hu. Bojan Kumer energiaügyi miniszter akkor azt javasolta, hogy a készletek felszabadítását a kiskereskedők igényeihez és a koperi kikötőbe érkező üzemanyagszállítmányokhoz igazítsák.

A minisztérium azonban közölte: a gazdasági minisztériummal, valamint a vezető üzemanyag-kereskedőkkel, a Petrol és a Mol képviselőivel folytatott egyeztetés után arra a következtetésre jutottak, hogy jelenleg nincs szükség állami beavatkozásra. A tárca ugyanakkor jelezte, hogy továbbra is figyelemmel kíséri a piaci helyzet alakulását. A Petrol és a Mol beszámolója szerint az elmúlt napokban logisztikai fennakadások és a határ menti területeken megnövekedett forgalom jelentkezett, mivel a szlovén üzemanyagárak alacsonyabbak a szomszédos országokéinál, de a határ menti helyzet időközben stabilizálódott. Bojan Kumer szerint ha a külföldi autósok részéről tartósan magas marad a kereslet, a kormány több intézkedést is fontolóra vehet, köztük a határ menti térségekben vásárolható üzemanyag mennyiségének korlátozását. Klemen Bostjancic pénzügyminiszter szintén megerősítette, hogy a kormány folyamatosan figyelemmel kíséri a piac alakulását, és szükség esetén a helyzethez igazodó lépéseket tehet.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák