Zöld Energia
Itt a napelem, amely belesimul a tetőbe
Új, 20,1 százalékos hatásfokú napelem-zsindelyt mutatott be a belga Belinus.
Új fotovoltaikus modulokat mutatott be a belgiumi székhelyű Belinus – írja a PV Magazine. A termékek névleges teljesítménye 420 watt, hatásfokuk pedig 20,1 százalék. A vállalat egy 500 megawattos napelemgyár építését is tervezi egy egyelőre meg nem nevezett belga helyszínen, emellett egy grúziai üzemet is létrehozna.
A 2015-ben, eredetileg belga és holland ügyfelek kiszolgálására alapított Belinus termékei mára tíz európai országban érhetőek el, a cég otthoni napelemekre és energiatárolókra szakosodott. A vállalat új, fekete napelemmoduljait tetőtéri alkalmazásra fejlesztették ki, a termékek úgynevezett fotovoltaikus zsindelyek, amelyek tökéletesen beilleszkednek a tetőfedésbe.
„Ezt a sorozatot alacsony szén-dioxid-kibocsátású gyárakban készítjük csökkentett anyagfelhasználással, a fém összekötőszalagot kiiktatjuk, a tokozóanyag és a cella vékonyabb, a szilíciumtartalom 40 százalékkal, a modul ólomtartalma pedig több mint 60 százalékkal csökkentett” – nyilatkozta a Belinus szóvivője. A Nova modulok névleges teljesítménye 420 watt, a nyitófeszültség 34,5 volt, a rövidzárlati áramerősség pedig 12,2 amper.
Az új termék mérete 1812-ször 1096-szor 30 milliméter, súlya pedig 20,8 kilogramm. Működési hőmérséklete -40 Celsius-foktól 85 Celsius-fokig terjed, és IP 68-as védettségű. A maximális rendszerfeszültség 1500 volt, a vállalat 35 év teljesítménygaranciát vállal a kezdeti termelés 86 százalékára.
A Belinus azt is bejelentette, hogy egy 500 megawattos napelemmodul-gyárat tervez felépíteni egy belgiumi helyszínen. „Már aktív tárgyalásokat folytatunk a helyi önkormányzati tisztviselőkkel, hogy 2024 első negyedévének végére megkezdhessük a termelést” – áll a vállalat közleményében. A cég egy másik modulgyártó üzem alapítását is tervezi Grúziában, a teljes kapacitás 2025 végére így meghaladhatja majd az 5 gigawattot. A Belinusnak Kínában és Vietnamban is vannak létesítményei, amelyek együttes éves termelési kapacitása 2,2 gigawatt, az ázsiai üzemek pontos helyéről még nem közöltek részleteket.
Zöld Energia
12,6 MW-os napelempark csökkenti majd a bukaresti repülőterek energiaigényét
Saját napelemparkot építenek a bukaresti repülőterek számára.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Saját napelempark tervezéséről és megépítéséről kötött szerződést a bukaresti repülőtereket üzemeltető országos társaság (CNAB) a légi kikötők energetikai függetlenségének növelése, a működtetési költségek csökkentése érdekében – közölte az alternativenergia.hu. Az áfa nélkül 134 millió lej (9,2 milliárd forint) értékű szerződést a Németországban és a Balkánon jelen lévő osztrák LSG-csoport, valamint a román ICPE tervezőintézet és Electrocond áramszolgáltató által alkotott konzorciummal kötötték meg egy 12,6 megawattos csúcsteljesítményű napelempark tervezéséről és megépítéséről. A szerződés magában foglalja a repülőtér elektromos üzeméhez csatlakozó 17,88 megawattórás tárolókapacitás kialakítását is.
A Henri Coanda nemzetközi repülőtér mellett épülő napelemparkot a tervek szerint 2027 decemberében fogják beüzemelni. Megvalósítására a CNAB 132 millió lejes vissza nem térítendő támogatást pályázott meg a bukaresti közlekedési minisztérium által kezelt fejlesztési alaptól. A bukaresti nemzetközi repülőtereket kiszolgáló napelemparkot a tervek szerint később tovább bővítik, amíg a beépített csúcsteljesítménye eléri a 31,5 megawattot, tároló kapacitása pedig a 30 megawattórát.
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaA hőség miatt veszélyesen megemelkedett a talajközeli ózon szintje
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaHőségriasztás Magyarországon: emelkedik a Duna, miközben rekordközeli a rendszerterhelés
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaCsak töredékén működnek a Vaskapu vízerőművei az aszály miatt
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaÚjabb víztakarékossági intézkedés: nem locsolhatják ivóvízzel a stadionokat
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaAszály és rekordhőség: vízkorlátozásokat vezetnek be a Balkánon
