Zöldinfó
Rekordmennyiségű természeti kár keletkezett tavaly
A Generali Biztosítóhoz több mint 58 ezer, lakásokkal és társasházakkal kapcsolatos elemi kárbejelentés érkezett tavaly januártól december közepéig, ami rekord az elmúlt három év adataival összehasonlítva – közölte a biztosító szerdán az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a Generali már az év általában nyugodtabbnak mondható első három hónapjában kiemelkedően sok elemi kárról kapott bejelentést, tavaly januárban 3800-ról, márciusban pedig több mint 4200-ról. A február 4-én országszerte pusztító szélvihart követően kevesebb mint 48 óra alatt csaknem 2500-an keresték meg a biztosítót, a kártérítés összege mintegy 350 millió forint volt. A nyári hónapok meteorológiai jelenségei is radikálisan megváltoztak az elmúlt években. A meleg napokat felváltotta a kiszámíthatatlan, forró, de közben viharos nyár, emiatt a biztosító tavaly augusztusban kapta a legtöbb szélsőséges időjárási jelenség okozta kárbejelentést, több mint 15 ezret.
Az összesítés szerint az előző évekhez képest tavaly is az országszerte pusztító viharok következtében érkezett a legtöbb bejelentés, több mint 37 ezer, ezek átlagos kártérítési összege 100 ezer forint fölött alakult. A biztosító jelezte, hogy a klímaváltozás következtében egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek. Felidézték, hogy a tavaly őszi, reprezentatív kutatásukból kiderült, a 18-65 éves hazai lakosság 49 százaléka már a klímaváltozást tartja az egyik legnagyobb jövőbeli fenyegetésnek.
Zöldinfó
Új levegőminőség-mérő rendszer indult a gödi Samsung-gyár körül
Levegőminőség-mérő rendszert helyezett üzembe Gödön a Samsung.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Valós idejű levegőminőség-mérő rendszert helyezett üzembe Gödön a Samsung SDI Magyarország Zrt. – közölte a társaság az MTI-vel. A helyi Samsung-gyár körül elhelyezett három állomás a szálló port, a szén-dioxidot, valamint a gázokat és illékony vegyületeket méri – írja az alternativenergia.hu. A rendszereszközök időjárásállók, napelemmel és akkumulátorral üzemelnek, így a hálózati áramtól függetlenül működhetnek. A mérési adatokat a levegotisztasaggod.hu oldal folyamatosan mutatja. A Samsung azt ígéri, hogy hamarosan újabb állomással egészül ki a rendszer.
A társaság júniusban jelentette be, hogy átfogó környezetvédelmi akciótervet valósítanak meg, a levegőminőség-mérési rendszert ennek a részeként telepítették. Korábban a gyár működését politikusok és civilek is kifogásolták, de a Samsung februárban azt közölte, hogy a hírekben hamis adatok és félrevezető információk jelentek meg. A Pest Vármegyei Kormányhivatal korábbi közleménye szerint a gödi üzem nem veszélyezeti a környezetet, az egységes környezethasználati engedély a Kúria döntése értelmében hatályos.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaMegszűnik az elektronikai hulladék leadása az önkormányzati gyűjtéseken
-
Zöld Energia3 nap telt el a létrehozás ótaKözösségi tulajdonú szélerőművek jöhetnek létre Magyarországon
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaNyílt pályázatot hirdettek a 10 hazai nemzeti park igazgatói posztjára
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaKétszer annyi szociális tűzifa jöhet, de mi lesz a védett erdőkkel?
-
Zöld Energia11 óra telt el a létrehozás ótaNégy órán át képes energiát szolgáltatni az új tároló
