Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Környezeti bűncselekmények: több büntetési tételt és szankciót fogadott el az EP

A szabálysértő vállalkozásokra árbevételük 5 százalékáig, illetve 40 millió euróig terjedő pénzbírság szabható ki.

Létrehozva:

|

Kedden a Parlament elfogadta a környezeti bűncselekmények és szankcióik listáját bővítő új irányelvet. A javaslatot, amelyről tavaly november 16-án született megállapodás a ttagállamok kormányaiból álló Tanáccsal, a képviselők 499 szavazattal, 100 ellenében és 23 tartózkodás mellett fogadták el. Az irányelv kibővíti a bűncselekménynek minősülő környezetkárosító tevékenységek listáját, így mostantól az illegális fakereskedelem, a vízkészletek kimerítése, a veszélyes vegyi anyagokra vonatkozó uniós szabályok súlyos megsértése és a hajók által okozott vízszennyezés is környezeti bűncselekménynek számít.

A képviselők a tárgyalások során elérték, hogy egyes környezeti bűncselekményeket minősített esetként kezeljen az új jogszabály. Ilyen például a nagy kiterjedésű erdőtüzek okozása, valamint a levegő, a víz és a talaj olyan nagy mértékű szennyezése, amely egy ökoszisztéma teljes pusztulásához vezet, és így gyakorlatilag ökocídiumnak tekinthető.

A büntetés pénzbírság, de akár szabadságvesztés is lehet

A magánszemélyek és a vállalkozások által elkövetett környezeti bűncselekmények szabadságvesztéssel is büntethetők lesznek attól függően, hogy mennyire súlyos és tartós a károsodás, illetve visszafordítható-e. A minősített bűncselekményekért nyolc, a valamely személy halálát okozókért tíz, a többi bűncselekményért pedig öt évig terjedő szabadságvesztést lehet majd kiróni.

Advertisement

Az elkövetőnek a környezetben okozott károsodást helyre kell állítania, és kompenzálnia kell a veszteségeket. Az okozott károkért pénzbírság is kiszabható. Ez vállalkozások esetében – a bűncselekmény jellegétől és az érintett tagállam döntésétől függően – a világszintű éves árbevétel akár 3 vagy 5 szézaléka, illetve 24 vagy 40 millió euró is lehet. A tagállamoknak bizonyos esetekben lehetőségük lesz büntetőeljárást lefolytatni olyan bűncselekményeknél is, amelyeket nem a területükön követtek el.

Tagállami képzés és adatgyűjtés

A háromoldalú intézményközi egyeztetések során a képviselők amellett érveltek, hogy a környezeti bűncselekményeket bejelentő személyek a büntetőeljárás során kapjanak megfelelő támogatást és segítséget. Azt is sikerült elérniük, hogy a tagállamok a környezeti bűnözés elleni küzdelem érdekében szervezzenek speciális képzéseket a rendőrség, a bírák és az ügyészek számára, valamint dolgozzanak ki nemzeti stratégiákat és indítsanak figyelemfelkeltő kampányokat a témában. Az uniós kormányoknak adatokat kell majd gyűjteniük a környezeti bűncselekményekről, amelyek alapján várhatóan javul majd a fellépések hatékonysága, és az Európai Bizottság rendszeresen frissíteni tudja a bűncselekmények listáját.

Advertisement

A jelentéstevő szerint

„Itt az ideje, hogy uniós szinten összehangolt, visszatartó erejű szankciókkal felvegyük a harcot a határokon átnyúló környezeti bűncselekmények ellen, és megelőzzük az újabbakat. A ma elfogadott javaslattal gondoskodtunk róla, hogy a szennyezők fizessenek. Sőt mi több, jelentős lépést tettünk a helyes irányba azzal, hogy a szennyezést okozó vállalkozásokon túl elszámoltathatóvá tettük magukat az ott vezető pozíciót betöltő személyeket is. A gondossági kötelezettség bevezetésével mostantól nem lehet a szabályokat engedélyekkel és a joghézagokat kihasználva kijátszani,” mondta a jelentéstevő, Antonius Manders (EPP, Hollandia) a plenráis szavazás után.

A következő lépések

Az irányelv 20 nappal az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követően lép hatályba. Ezután a tagállamoknak két év áll rendelkezésükre a szabályok átültetésére.

Advertisement

Forrás: Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája

Advertisement

Zöldinfó

Országos vizsgálat indulhat az akkumulátoriparban, megszólalt a mérnöki kamara

A Magyar Mérnöki Kamara megalapozottnak tartja a kormány akkumulátoripari szabályozásának szigorító intézkedési tervét.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A kormány döntései – az országos ellenőrzési terv elkészítése, a kiemelt létesítmények átfogó vizsgálata, az új szabályozási koncepció kidolgozása, valamint a környezetvédelmi felelősségi rendszer megújítása – összhangban állnak a kamara által megfogalmazott szakmai elvekkel – írja az alternativenergia.hu. A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a Magyar Mérnöki Kamara 2023-ban készített átfogó tanulmánya részletesen elemezte az akkumulátorgyártás környezeti és egészségügyi kockázatait, valamint azokat a környezetvédelmi követelményeket, amelyek a fenntartható és biztonságos működés alapfeltételei. A dokumentum kiemelten hangsúlyozza az elővigyázatosság és a megelőzés elvét, a szigorú hatósági ellenőrzés szükségességét, valamint azt, hogy az engedélyezési és felügyeleti rendszereknek a legmagasabb szintű környezetvédelmi és egészségvédelmi követelményeket kell érvényesíteniük – írják a közleményben.

A kamara álláspontja szerint különösen fontos az országos ellenőrzési program elindítása, valamint a környezetvédelmi felelősségi rendszer átalakításának szándéka. A “szennyező fizet” elv következetes érvényesítése, a jogszabályi kiskapuk megszüntetése, és a bírságrendszer korszerűsítése olyan intézkedések, amelyek hosszú távon erősíthetik a környezetbiztonságot és a társadalmi bizalmat. Felhívták a figyelmet arra, hogy minden akkumulátoripari beruházást a teljes technológiai folyamat, a felhasznált anyagok és a várható környezeti hatások alapján kell értékelni.

Az engedélyezésnek és az ellenőrzéseknek egységesnek, átláthatónak, tudományosan megalapozottnak kell lenniük, és elsődleges szempontként kell kezelni az emberi egészség és a környezet hosszú távú védelmét.
A közleményben hangsúlyozták, nem az akkumulátorgyártás, az akkumulátorgyártók ellen foglalnak állást. Úgy látják, hogy az akkumulátorgyártás a fenntartható fejlődés, az energetikai átállás és a modern ipar egyik meghatározó pillére lehet, amely jelentős gazdasági és technológiai lehetőségeket kínál Magyarország számára. A magyar mérnöktársadalom rendelkezik azzal a szaktudással és tapasztalattal, amely biztosíthatja, hogy az akkumulátorgyártás szabályozott, ellenőrizhető és a környezet terhelését minimálisra csökkentő módon valósuljon meg Magyarország bármely térségében – hangsúlyozta a Magyar Mérnöki Kamara.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák