Zöld Energia
Kiderült mennyit termel 31 év után a napelemes rendszer!
Franciaország legrégebbi fotovoltaikus rendszerének tesztjei kimutatták, hogy a napelemmodulok 31 év után is a kezdeti teljesítményük átlagosan 79,5%-át képesek biztosítani, ami meghaladja a gyártók által ígért értékeket.
A Franciaország legrégebbi fotovoltaikus rendszerén végzett új tesztek kimutatták, hogy a napelemmodulok még mindig képesek a gyártók ígéreteinek megfelelő teljesítményértékeket biztosítani – számol be a PV Magazine. A francia Hespul egyesületet 1991-ben alapították, hogy létrehozza Franciaország első, a nemzeti hálózatra csatlakozó fotovoltaikus erőművét, a Phébus 1 1992-ben, Ainban kezdte meg működését. A szövetség most nyilvánosságra hozta, hogy tavaly mintegy 10 négyzetméternyi, körülbelül 1 kilowatt teljesítménynek megfelelő panelt szereltek le a rendszerből, és a nemzetközi szabványoknak megfelelő tesztsorozatnak vetették alá azokat. A paneleket egy sötét, ellenőrzött hőmérsékletű helyiségben helyezték el, majd villanásoknak tették ki őket, hogy megmérjék a maximális pillanatnyi teljesítményüket. Ezt az értéket ezután összehasonlították a gyári mérésekkel. A tesztek azt mutatták, hogy a modulok 31 év működés után is átlagosan a kezdeti teljesítményük 79,5 százalékát termelik. Egy korábbi, 11 évvel ezelőtti vizsgálat során a panelek még 91,7 százalékot értek el. Összességében elmondható, hogy a mostani érték meghaladja a gyártók által ígért teljesítményt, amely alapján a paneleknek 25 év után teljesítményük 80 százalékát kellett volna megőrizniük.
A teljesítménycsökkenés átlagosan 20,5 azaz 31 év alatt évente 0,66 százalék volt. Érdemes hozzátenni: ugyanezen modulsorozat mintegy harmadának teljesítménye 20 év után nagyon jelentősen lecsökkent, 31 év alatt átlagosan 33,9 százalék, azaz évente 1,09 százalék volt a degradálódás. A maradék egység teljesítménycsökkenése a 2012-es vizsgálatokkal összhangban marad: ezeknél átlagosan 13 százalékot mértek 31 év alatt, azaz évente 0,42 százalékot. A friss eredmények összhangban vannak a korábbi vizsgálatok adataival. Hasonló eredmények születtek például az 1982-ben, Svájcban elindított TISO-10 rendszer esetében, ahol szintén különbségeket mutattak ki a modulok között, amit a három eltérő gyártó által használt adalékanyagoknak tulajdonítottak.
Kép: Hespul
Zöld Energia
A modern otthon láthatatlan kényelmi szolgáltatása lehet a hőszivattyú
A hőszivattyú csendes működése, komfortja és fenntarthatósága miatt egyre több otthonban válik alapkellékké.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Bár minden lakástulajdonos más és más, ökölszabályként elmondhatjuk, hogy mindannyian szeretjük, ha otthonunk kényelmes, kiszámítható és megbízható. A fűtés azonban sok helyen még mindig a mindennapi kényelmetlenségek forrása, a lakóknak a termosztát állítgatásával, rendszeres karbantartással, ingadozó hőmérséklettel, váratlan költségekkel és egyéb kellemetlenségekkel kell szembenézniük. Ezekre jelenthet megoldást a hőszivattyú. A beruházás mellett ugyan a jól ismert gazdaságosság és energiahatékonyság jelentik a legfőbb érveket, ám egyéb okok miatt is érdemes a technológia felé fordulni. Abba például kevesen gondolnak bele, hogy a hőszivattyú milyen látványos életminőségbeli változást eredményezhet. Egy modern hőszivattyús rendszer olyasfajta kényelmet biztosít, amelyhez észrevétlenül szokik hozzá az ember: segítségével a lakás hőmérséklete állandó és kiegyensúlyozott marad, a rendszer pedig szinte láthatatlanul végzi a dolgát. Nem kell reggel fagyos szobára ébredni vagy este túlfűtött nappaliban szellőztetni.
Ahogyan autónkban automatikus, a környezethez igazodó klíma működik, úgy érhető el hasonló otthonunk fűtési rendszerében is. A korszerű hőszivattyúk nem igényelnek folyamatos odafigyelést, ehelyett csendesen, szinte láthatatlanul, intelligensen alkalmazkodnak az időjáráshoz és az otthon igényeihez.
A technológia emellett presztízskérdéssé is válhat: az energiatudatos, korszerű otthon nem pusztán praktikus döntés, hanem üzenetet is hordoz. A monoblokkos hőszivattyú azt mutatja, hogy az otthon tulajdonosa hosszú távon gondolkozik, nyitott az innovációra, és fontos számára a környezetterhelés csökkentése. Mindez különösen felértékelődött az elmúlt években, amikor az energiafogyasztás és a fenntarthatóság kérdése a hétköznapi beszélgetések részévé vált.
A hőszivattyú természetesen a csendesebb és tisztább otthoni környezethez is hozzájárul – működése nem jár égéstermékkel, füstszaggal, kémény körüli teendőkkel vagy folyamatos tüzelőanyag-igénnyel. Az otthoni levegő és a környezet így egyaránt tisztább marad. A hőszivattyú telepítése így nemcsak modern fűtési megoldást jelent, hanem szemléletváltással is jár.
Szeretne boldog hőszivattyú tulajdonos lenni?
Fedezze fel a készleten lévő monoblokkos IQ QUANTUM gépeket
Partner hír (x)
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaMár egy hónap alatt látványos eredményt hozhat a galambbefogási program
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaKutatók szerint újra kell gondolni az Alföld földhasználatát
-
Zöld Energia6 nap telt el a létrehozás ótaSzázezreket spórolhat a hőszivattyú telepítésén: mutatjuk a legegyszerűbb megoldást
-
Zöld Közlekedés4 nap telt el a létrehozás ótaEgyre kevesebben keresnek dízelautót, de az árak tovább emelkednek
-
Zöldinfó15 óra telt el a létrehozás ótaPapírszámla helyett digitális ügyintézés: ezt kéri az MVM az ügyfelektől
