Zöldinfó
Fenntarthatósági díjat nyert Szoboszlai Dominik klubja
A Liverpool FC évek óta élen jár a fenntarthatóságban.
A Liverpool FC The Red Way programja kapja a fenntarthatóságért odaítélt Sports Sustainability díjat a 2025-ös International Sports Awards – írja a Sustainability News. A zöld központú kezdeményezés már korábban is számos elismerésben részesült.
A The Red Way három alappillérét az emberek, a bolygó és a közösségek jelentik, a projekt célja, hogy az LFC munkatársainak, szurkolóinak és partnereinek segítségével tartós, érdemi változásokat érjenek el. A programot a szakma a labdarúgás egyik leghatásosabb fenntarthatósági kezdeményezésének tekinti.
2021-es indulása óta a program az ENSZ fenntartható fejlődési céljai közül 14 felé tett komoly lépéseket. A The Red Way a fenntarthatóságot a klub minden aspektusában alkalmazza.
A 2021-2022-es szezonhoz képest a vörösök kibocsátása mára 29 százalékkal csökkent, a klub jó úton halad afelé, hogy 2040-re elérje a nettó zéró kibocsátást. Szoboszlai Dominik csapatának működését már 94 százalékban tiszta energia biztosítja, a klub busza pedig hidrogénezett növényi olajjal működik – ez a dízelhez képest akár 90 százalékkal is mérsékelheti a szén-dioxid-emissziót. A Liverpool kezdeményezése más csapatok számára is inspirációt jelent.
A klub alapítványa eközben a helyi közösségekben is változásokat ér el, csak a 2023-24-es szezonban 127 ezer embert támogattak különböző lehetőségekkel. Az alapítvány 5 millió fonttal járult hozzá a liverpooli városrégió gazdaságához, és több mint 32 millió font egészségügyi hasznot hozott. A hosszú távú cél az, hogy szezononként 500 ezer embert segítsenek.
A szurkolók elkötelezettsége igen fontos szerepet játszott ezekben az eredményekben. A műanyag palackok újrahasznosítási aránya a meccsnapokon a 2021-22-es 25 százalékról a következő szezonra 90 százalékra nőtt, köszönhetően a tudatosság és a részvétel fokozódásának. A klub kiskereskedelmi műveletei szintén felkarolták a fenntarthatóságot, a csomagolások 90 százalék már környezetbarát irányelvek szerint készült. Az LFC olyan beszállítókkal dolgozik együtt, amelyek osztják a fenntarthatósági elképzeléseket.
Rishi Jain, a Liverpool hatásügyi igazgatója hatalmas megtiszteltetésnek nevezte a klub elismerését. „A díj tükrözi a közös erőfeszítést, hogy teljesítsük a kötelezettségvállalásainkat, feszegessük a határokat és komolyabb hatásra törekedjünk” – tette hozzá. A csapat hivatalosan a március 19-20-án megrendezett Nemzetközi Sportkongresszuson veszi át a díjat.
Zöldinfó
A klímaváltozáshoz alkalmazkodnak: szárazságtűrő fákat ültetnek Kaposváron
Száz fa száradt ki a nyáron Kaposváron.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Száz fa száradt ki a nyáron Kaposvár közterületein a csapadékhiány és a magas ultraviola sugárzás miatt, a fák pótlása megkezdődött – közölte a város polgármestere a somogyi vármegyeszékhelyen. Szita Károly a közgyűlés ülésén – napirend előtti felszólalásában – beszámolt arról, hogy ősszel ötven fát ültetnek el, a munkát tavasszal folytatják – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. Arra kell törekedni, hogy egyre több szárazságtűrő fa legyen a városban, mert amikor a jelenlegi faállományt ültették, még nem ez a klíma, nem ez a környezet volt – tette hozzá.
Kiemelte, nyáron az egymást követő hőhullámok, hőkupolák mindenkinek komoly kihívást jelentettek, Kaposváron gyakorlatilag egy csepp eső nem esett. Bár a városban nem kellett vízkorlátozást elrendelni, decemberre két új víztermelő kutat létesítenek a helyi és a környékbeli települések vízellátása biztonságának növeléséért – jegyezte meg.
-
Zöld Energia5 nap telt el a létrehozás ótaNégy órán át képes energiát szolgáltatni az új tároló
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaKözösségi tulajdonú szélerőművek jöhetnek létre Magyarországon
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaNyílt pályázatot hirdettek a 10 hazai nemzeti park igazgatói posztjára
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaOktóberben ismét megtisztulhatnak az ország elhanyagolt területei
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaKétszer annyi szociális tűzifa jöhet, de mi lesz a védett erdőkkel?
