Zöldinfó
Az MI beköltözött az egyetemre: új korszak az ELTE GTK-n
Az ELTE Gazdaságtudományi Karán idén tavasszal új korszak kezdődött az oktatásban: a mesterséges intelligencia (MI) immár hivatalosan is az egyetemi tanulmányok részévé vált.
Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)
Az ELTE GTK egy olyan képzési programot indított el, amely nemcsak engedélyezi, hanem –a hallgatók felkészítése után és alapos szabályozás mellett – kifejezetten ösztönzi is az MI tudatos és felelősségteljes használatát a tanulmányokban, projektfeladatokban és szakdolgozatokban.
MI: Segédeszköz, nem helyettesítő megoldás
A kar az oktatók felkészítése mellett világos irányelveket is meghatározott az MI használatára vonatkozóan: a technológia nem helyettesíti az önálló hallgatói munkát, de hatékony támogató eszközként funkcionálhat. Az új képzés célja, hogy a hallgatók megértsék az MI működését, alkalmazási lehetőségeit és korlátait, miközben kiemelten figyelnek az etikus és jogszerű használatra. A 2025 tavaszi félévben induló „Projektfeladat és szakdolgozat” tantárgy keretében bevezetett MI-képzés több mint hétezer hallgató számára nyitja meg az utat a modern technológiák alkalmazása felé. Az oktatás során a hallgatók megismerkednek a generatív MI és a nagy nyelvi modellek (LLM) világával, valamint a leggyakrabban használt szövegalkotó és fordító MI-alkalmazásokkal, mint például a ChatGPT, Gemini, Claude, Perplexity, Consensus, DeepL, Google Translate és eTranslate.
Gyakorlatorientált képzés: promptolási technikák és kritikus gondolkodás
Az oktatás egyik fő pillére a promptolási technikák elsajátítása. A hallgatók olyan módszereket tanulnak meg, mint a STAR (Situation, Task, Appearance, Refine) és a CISCO (Context, Intent, Style, Commands, Outcome), amelyekkel pontosan szabályozhatják az MI válaszainak szerkezetét, mélységét és stílusát. Külön figyelmet kap az ún. iteratív promptolás, amely segíti a hallgatókat abban, hogy folyamatosan finomítsák és ellenőrizzék az MI által generált tartalmakat. A képzés gyakorlati példákon keresztül mutatja be, hogy az MI milyen módon segítheti a szakirodalom feldolgozását, a szöveg nyelvi optimalizálását vagy akár egy fejezet tömörítését. A hallgatókat arra ösztönzik, hogy próbálják ki az eszközöket, és szerezzék meg azokat a szükséges tapasztalatokat, melyek birtokában tudatos és kritikus felhasználókká válhatnak.
Szabályozott és etikus MI-használat
Az ELTE GTK kiemelt figyelmet fordít az etikai és jogi keretek meghatározására. Az MI által generált szövegek változatlan átvétele tilos, mivel ez nem tekinthető a hallgató saját szellemi termékének és plágiumnak minősül. Az MI használatát a hallgatóknak dokumentálniuk kell, és az egyetem szabályai szerint ezt egy nyilatkozatban kell rögzíteniük. A generatív MI egyik fő kihívása az úgynevezett „hallucináció”, amikor a rendszer meggyőzőnek tűnő, de valótlan vagy pontatlan információkat generál. Ezért a hallgatóknak el kell sajátítaniuk a kritikus forráselemzést és az információk ellenőrzését, hogy az MI-alapú tartalmak megfeleljenek a tudományos elvárásoknak. A cél az, hogy a hallgatók az MI-re úgy tekintsenek, mint a munkát támogató kiegészítő eszközre.
Új gondolkodásmód és munkaerőpiaci előnyök
A digitális írástudás és az MI-használat egyre fontosabbá válik a munkaerőpiacon, éppen ezért a ELTE GTK hosszú távon szeretné elérni, hogy a hallgatók ne passzív befogadóként, hanem aktív és felelősségteljes felhasználóként tekintsenek az MI-re. Az egyetem ennek érdekében az oktatók és mentorok frontális előadásai mellett olyan hallgatói fórumokat szervez, ahol lehetőség lesz többoldalú tapasztalatcserére és kérdések megvitatására.
Az ELTE GTK ezzel a kezdeményezéssel nem csupán az egyetemi oktatásban, hanem a jövő munkaerőpiacának alakításában is úttörő szerepet vállal.
Forrás: Eötvös Loránd Tudományegyetem
Zöldinfó
Innováció a fizikában: réz-halogenid alapú detektorok jöhetnek
Az ionizáló sugárzás mérésére fejlesztenek ki költséghatékony megoldást az SZTE-n.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az alternativenergia.hu közleménye szerint az ionizáló sugárzás láthatatlan, mégis folyamatosan jelen van környezetünkben. Pontos mérése elengedhetetlen az orvosi képalkotásban, az atomerőművek biztonsági rendszereiben, a legmodernebb részecskefizikai kutatásokban, valamint az űrkutatásban is. Ehhez szcintillátorokat használnak: olyan speciális anyagokat, amelyek sugárzás hatására apró fényvillanásokat bocsátanak ki, ezeket a fényjeleket érzékelve a műszerek meg tudják határozni a sugárzás jelenlétét, típusát és energiáját. A szegedi kutatás középpontjában egy új, ígéretes anyagcsalád, a réz-halogenidek állnak. Ezt néhány mikrométer vastagságú vékonyréteg formájában állítják elő. A réz-halogenid stabil és megbízható működést tesz lehetővé, vékonyrétegként kevésbé érzékeny a – például az űrben vagy a kísérleti magfúziós berendezéseknél jelentkező – zavaró háttérsugárzásra, pontosabban érzékeli az alacsonyabb energiájú ionizálósugárzás-típusokat és ipari méretekben is előállítható.
A kutatók a mintákat UV-fény segítségével vizsgálják, amely hatására az anyagok jól láthatóan világítani kezdenek. Ez a jelenség bizonyítja, hogy az előállított rétegek megfelelően reagálnak külső gerjesztésre. A fejlesztés egyik legfontosabb innovációs eleme az alkalmazott gyártási technológia. A vékonyrétegeket oldatporlasztásos módszerrel állítják elő, amely automatizálható és költséghatékony megoldást kínál. Ez megnyitja az utat a széles körű alkalmazások előtt a többi közt sugárzásmérő berendezésekben, orvosi diagnosztikai eszközökben, űripari rendszerekben, valamint kutatási célú detektorokban. Az SZTE és a debreceni Atommagkutató Intézet együttműködésével zajló fejlesztés során végzett munkájáért Hajdu Cintia, az egyetem doktorandusza elnyerte a leginnovatívabb PhD-munka díjat – áll a közleményben.
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaDrámai fordulat: már a cukrot és a krumplit sem tudjuk megtermelni
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaHóvihar és káosz: áram nélkül maradt régiók, késik a mezőgazdasági szezon
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaHárom hónap után fordulat: helyreállt az olajszállítás a Barátság vezetéken
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta515 ezer ügyfél már lépett, még nem késő nyilatkozni a rezsicsökkentésről
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaKoncertek, autók és lampionos felvonulás: programkavalkád Esztergomban
