Zöld Energia
Hogyan fejlődött 2024-ben a magyar napelemes piac?
2024-ben 1,41 GW új napelem kapacitás épült Magyarországon, főként közüzemi projektekben, miközben a lakossai installációk visszaestek, és a szegmens a jövőben lassulni fog.
Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)
A MANAP Iparági Egyesület adatai szerint a közüzemi napenergiás beruházások tavaly a magyarországi új napenergia-projektek mintegy felét tették ki – számol be a PV Magazine. Mivel azonban az elmúlt két évben nem érkeztek új csatlakozási engedélyek nagyszabású projektektől, ez a piaci szegmens az előrejelzések szerint a következő esztendőkben lassulni fog. A MANAP számításai alapján 2024-ben 1,41 GW napenergia-kapacitást építettek ki hazánkban. Ez az eredmény némileg elmarad a 2023-as, Magyarországon rekordnak számító évtől, amikor több mint 1,6 GW-ot telepítettek, és az ország kumulatív kapacitása átlépte a 7 GW-ot. Szolnoki Ádám, a MANAP elnöke a PV Magazine-nak azt nyilatkozta, hogy a tavalyi adatok 362 MW-nyi 50 kW alatti, 322 MW-nyi kereskedelmi és ipari, illetve 729 MW-nyi közüzemi méretű rendszerből tevődtek össze. A szakértő kiemelte: a lakossági telepítések jelentősen visszaestek, ennek hátterében pedig a szaldó elszámolás 2023 végi kivezetése állt. Mint hozzátette: a mérőóra mögötti, nem betáplált kereskedelmi és ipari beruházások fokozódtak, engedélyezés kicsit könnyebb lett, és az energiaárak még mindig nem voltak alacsonyak.
A közüzemi méretű létesítmények tavaly szintén dominálták a magyar piacot, köszönhetően a folyamatban lévő projektek befejezésének. Szolnoki Ádám ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a következő években várhatóan lassulni fog ezen piaci szegmens, mivel az elmúlt két évben nem kaptak új csatlakozási engedélyeket. Az előrejelzések alapján idén 1,2 és 1,3 GW közötti bővülésre, majd 2026-ban 900 MW és 1 GW közöttire lehet számítani.
Arra a kérdésre, hogy milyen szabályozási változtatásokkal lehetne javítani a hazai napenergia-piacot, a MANAP elnöke azt javasolta, hogy a lakossági fogyasztókra vonatkozó árplafont felül kellene vizsgálni, mivel az egyáltalán nem tükrözi a piaci körülményeket. A magyar kormány tavaly júliusban további forrást vitt be a lakosság számára kidolgozott Napenergia Plusz Programba, októberben pedig arról számoltak be, hogy a támogatás több mint 300 ezer telepítést fog előrelendíteni. Az év elején a kormány elfogadott egy javaslatcsomagot, amelynek célja, hogy megkönnyítse a napelemek lakóházakra történő telepítését.
Zöld Energia
Az energiaközösségek segíthetnék a megújuló energia terjedését, de sok a akadály
Jogi és technikai akadályok lassítják az energiaközösségek terjedését az EU-ban.
Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)
Az Európai Unió által szorgalmazott energiaközösségek fejlődését jogi és technikai akadályok hátráltatják, ezért a kezdeményezés eddigi eredményei jelentősen elmaradnak a várakozásoktól – írja az alternativenergia.hu. A luxemburgi testület jelentése szerint jelenleg kevés energiaközösség működik az EU-ban, így hozzájárulásuk a megújulóenergia-termeléshez nem számottevő. A projektek előrehaladását a pontatlan uniós iránymutatások, a hálózati csatlakozások késedelme, valamint az energiatárolási megoldásokat ösztönző intézkedések hiánya is akadályozza. Az energiaközösség olyan jogi struktúra, amely lehetővé teszi a polgárok, a helyi önkormányzatok és a kisvállalkozások számára, hogy együtt termeljenek, kezeljenek, osszanak meg és fogyasszanak energiát. Ilyen lehet például a közös tetőre telepített napelem vagy közösségi tulajdonban lévő szélturbina, amely egy település vagy városrész energiaellátásához járul hozzá.
Az ilyen projektek több milliárd euró értékű uniós támogatásra jogosultak, és az EU szerint fontos szerepet játszhatnak az éghajlat- és energiapolitikai célok elérésében. A korábbi becslések szerint 2030-ra az energiaközösségek állíthatnák elő Európa szélenergia-kapacitásának 17 százalékát, a napenergia-kapacitásnak pedig 21 százalékát. A számvevők szerint azonban ezek az előrejelzések túlzottan optimistának bizonyultak, részben azért, mert nem alakul elegendő energiaközösség. “Miközben az unió minden erejével igyekszik elérni éghajlat- és energiapolitikai céljait, a polgárok általi energiatermelés továbbra is meggyőző ötletnek tűnik. Elméletileg ideális, de a gyakorlatban nehézségekbe ütközik” – mondta Joao Leao, a jelentésért felelős számvevő.
Hozzátette, az EU feladata most az, hogy lebontsa a jogi és technikai akadályokat, hogy a kezdeményezések a gyakorlatban is eredményeket hozhassanak. Uniós célkitűzés volt, hogy 2025-re minden 10 ezer főnél népesebb településen legalább egy megújulóenergia-alapú energiaközösség jöjjön létre. Az Európai Bizottság azonban eddig nem készített beszámolót e cél teljesüléséről, a számvevők által összegyűjtött adatok pedig arra utalnak, hogy az EU nagy valószínűséggel nem érte el ezt a célt.
A jelentés rámutat arra is, hogy a nem kellően egyértelmű uniós fogalommeghatározások jogbizonytalanságot okoznak. Nem világos például, hogy pontosan mi minősül energiaközösségnek, miként kell azokat megszervezni, hogyan kell megosztani a megtermelt villamos energiát, illetve miként értékesíthető a többlet. Ez elriaszthatja a polgárokat a részvételtől, akadályozhatja az új kezdeményezések létrehozását. A probléma különösen a társasházak esetében jelentkezik, ahol – az uniós lakosság közel felének otthonában – egy új jogi személy létrehozása a meglévő lakástulajdonosi társulások mellett sokak számára további bürokratikus terhet jelenthet.
A számvevőszék szerint az energiaközösségek fejlődését a villamosenergia-hálózat túlterheltsége miatt késlekedő vagy elutasított csatlakozások is hátráltatják. Emellett gondot okoz, hogy a megújulóenergia-termelés és a fogyasztás időben gyakran nem esik egybe: a napelemek például jellemzően dél körül termelik a legtöbb energiát, miközben a háztartások energiaigénye inkább kora reggel és este nő meg. A jelentés szerint az energiatárolási megoldások – amelyek segíthetnek a kereslet és a kínálat kiegyensúlyozásában és a hálózati terhelés csökkentésében – kulcsszerepet játszhatnának a projektek sikerében. Az Európai Bizottság azonban nem kezelte prioritásként az energiaközösségek ilyen jellegű támogatását.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaPostán érkeznek a rezsistop-nyilatkozatok az áramfogyasztóknak
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaÚj 360 fokos felvételek készülnek Magyarországon a Google Mapshez
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaÚj lehetőség a zártkertek megőrzésére és fejlesztésére
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaEgyre keresettebbek a zártkerti ingatlanok a vásárlók körében
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaÜzemanyagválság sújtja Kubát: az Air France is felfüggeszti járatait
