Zöld Közlekedés
Magyarország a világ egyik autóipari központja
Magyarország az európai kontinens szívében komoly autóipari múlttal, jól fejlett infrastruktúrával és kiforrott ipari alapokkal rendelkezik, a világ egyik autóipari központja.
Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)
A BYD elnök-vezérigazgatója kiemelte: ez a lépés nemcsak a BYD fejlődésének egy fontos mérföldköve, de egyben az Egy Övezet Egy Út kezdeményezés keretében megvalósuló, gyakorlati kínai-magyar együttműködés kézzelfogható bizonyítéka. Felidézte, hogy a BYD-t 1994-ben alapították Kuangtung tartományban, “a reform és nyitás politikájának szárnyán”, az új energiával hajtott járművek fejlődési lehetőségét megragadva vált cégük az ilyen típusú járművek legnagyobb gyártójává a világon.
Kitért arra, hogy tavaly 4,27 millió, új energiával hajtott (NEV – new energy vehicle) járművet értékesítettek, ezzel a globális NEV piacon megtartották bajnoki címüket, míg a teljes járműértékesítést tekintve a hatodik helyen állnak. A cég az idei első negyedévben továbbra is gyorsan növekszik. Magyarország az európai kontinens szívében komoly autóipari múlttal, jól fejlett infrastruktúrával és kiforrott ipari alapokkal rendelkezik, a “világ egyik autóipari központja” – fogalmazott az elnök-vezérigazgató, megjegyezve, hogy az ország számos világmárkát vonzott, amelyek befektetéseikkel a világ legfejlettebb, legszínvonalasabb új gyártósorait építették meg az országban.
Értékelése szerint a BYD szerencsésnek mondhatja magát, hogy részt vehet a magyar gazdasági és társadalmi fejlődésben. A 2005-ben indult mobiltelefon-alkatrészgyártási tevékenységtől a 2016-ban megkezdett elektromosbusz-gyártásig, majd a mostani, új energiával hajtott járműgyártó bázis kiépítéséig a két fél közötti együttműködés folyamatosan mélyül és fejlődik. Az együttműködés újabb lépése, hogy a BYD Magyarországra helyezi európai központját. A központ mintegy 2000 új munkahelyet teremt és három fő funkciót lát majd el. Ezek az értékesítés és az értékesítés utáni szolgáltatás, a járműtanúsítás és -tesztelés, valamint a járműmodellek tervezése és funkciófejlesztése – ismertette Vang Csuan-fu.
Vang Vej-csung, Kuangtung tartomány kormányzója örömét fejezte ki, hogy Budapesten együtt lehetnek tanúi a BYD európai központja megvalósításának. A vállalat nemzetközi fejlődésében ez nagyon fontos lépés – húzta alá, kiemelve, hogy az új központ a tartomány és Magyarország gazdasági, kereskedelmi és beruházási együttműködésének egyik kiemelkedő eredménye.
Hangsúlyozta: az elmúlt években jelentősen felgyorsult Kína és Magyarország gazdasági és kereskedelmi együttműködése, éves szinten mintegy 10 százalékkal nőtt a két ország közötti külkereskedelmi forgalom, a kínai-magyar kétoldalú kereskedelemnek pedig mintegy 10 százalékát Kuangtung tartomány biztosítja. Az idei év első három hónapjában a tartomány több mint 8 milliárd kínai jüan értékben szállított Magyarországra.
Magyarországon a Kuangtung tartománybeli vállalatok több beruházást is megvalósítottak, ezzel mintegy tízezer embernek biztosítottak megélhetési lehetőséget – tette hozzá Vang Vej-csung.
Zöld Közlekedés
Egyre nagyobb a kereslet: pörög a BMW elektromos autóinak gyártása Debrecenben
Legyártották az ötvenezredik járművet a BMW debreceni gyárában.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Legyártották az ötvenezredik járművet a BMW debreceni gyárában – írja az alternativenergia.hu. A cég legújabb járműgyárának termelése gyors ütemben fut fel 2025 ősze óta, jelezve a Neue Klasse modellgeneráció első sorozatgyártású típusa iránti aktív keresletet is – közölte a BMW Group az MTI-vel. Hans-Peter Kemser, a BMW Group Gyár Debrecen elnök-vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozta: a debreceni üzem a Neue Klasse első sorozatgyártású modelljének gyártási helyszíneként aktív szerepet játszik a BMW Group globális gyártási hálózatának, jövőjének alakításában.
Az ötvenezredik legyártott autó egy tűzpiros fényezésű BMW iX3 50 xDrive. A modell a BMW iFACTORY gyártási koncepció szerint készül, amelyet a BMW Group hatékonyságra, digitalizációra és fenntarthatóságra épülő gyártási stratégiája határoz meg. A közlemény szerint a Neue Klasse modellgeneráció számos területen hozott újításokat: a gyártásban, a fejlesztésben, a gyártervezésben, az elektromos hajtásban, a kijelző- és kezelési koncepcióban, valamint a formatervezésben is. A BMW iX3 európai piaci bevezetése 2026 márciusában indult. A modell megrendeléseinek száma hamarosan eléri a százezret – írták a közleményben, kiemelve: az igényekre a gyár rugalmasan reagált, a tervezettnél korábban, 2026 februárjában elindították a második műszakot. Közben pedig már előkészítik az idén szeptemberben induló harmadik műszak bevezetését.
A BMW Group Gyár Debrecen építése 2021-ben kezdődött. Az üzem több mint 400 hektáros területén egy prés-, egy karosszéria-, egy festő-, és egy összeszerelőüzem, valamint egy akkumulátor-összeszerelő egység is található. A BMW Group több mint 2 milliárd eurót fektetett a telephely fejlesztésébe. A gyárban 2025 végén kezdődött a termelés, kizárólag tisztán elektromos meghajtású járműveket gyártanak itt. A BMW Group Gyár Debrecen jelenleg több mint 5000 munkatársat foglalkoztat.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaBiztonságban az energiaellátás: a Duna alacsony vízszintje miatt lépett a Paksi Atomerőmű
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaA hőség miatt veszélyesen megemelkedett a talajközeli ózon szintje
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaHőségriasztás Magyarországon: emelkedik a Duna, miközben rekordközeli a rendszerterhelés
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaCsak töredékén működnek a Vaskapu vízerőművei az aszály miatt
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaÚjabb víztakarékossági intézkedés: nem locsolhatják ivóvízzel a stadionokat
