Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

Az E-autó pályázat forrásátcsoportosításával 1,5 milliárddal több jut a vidéki vállalkozásoknak

A fővárosi cégektől 1,5 milliárd forintot csoportosítottak át az E-autó pályázat keretében, ennyivel több jut a vidéki vállalkozásoknak.

Létrehozva:

|

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)

Mint fogalmaztak, “ez az igazi patrióta zöldpolitika! 30 milliárd forintos kerettel indítottuk el tavaly a vállalati e-autó támogatási programunkat”. Kiemelték: már több mint 5700 vállalkozással kötöttek szerződést, de továbbra is érdemes pályázni, mert van még fel nem használt forrás.

Ismertették: a fővárosi cégeknek szánt keret lassabban fogy, így a pénz oda kerül, ahol nagyobb az érdeklődés az autóflották zöldítésére: 1,5 milliárd forintot a vidéki vállalkozások számára csoportosítanak át. Járművenként akár 4 millió, pályázónként akár 64 millió forint támogatást ad a kormány, ezzel egyszerre segítve a környezet megóvását és a gazdaság fejlesztését – erősítette meg az EM.

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a tisztán elektromos hazai autóállomány érdemben bővüljön: 2020 eleje óta már a tízszeresére nőtt Magyarországon az e-autók száma. Az idei első negyedéves gyarapodása a közel 7 ezer darabbal pedig minden idők legkedvezőbb adata volt – írta bejegyzésében az államtitkár.

Advertisement

Zöld Közlekedés

EU célok a tisztább közlekedés felé – energiahatékonysági fejlesztések

A Modernizációs Alap legújabb kifizetésében Magyarország is komoly forráshoz jut.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az Európai Bizottság bejelentette , hogy az Európai Beruházási Bankkal közösen 3,66 milliárd eurót folyósított a Modernizációs Alapból 34 energiával kapcsolatos projekt támogatására kilenc uniós tagállamban, köztük Magyarországon – írja az alternativenergia.hu. A brüsszeli közlemény szerint a finanszírozás forrását az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerből (EU ETS) származó bevételek jelentik. A csütörtökön bejelentett beruházásokra fordított pénz a Modernizációs Alapból valaha folyósított legmagasabb összeg, ezzel a 2021 januárja óta kifizetett teljes finanszírozás jelenleg 19,1 milliárd eurót tesz ki – írták. A csütörtöki kifizetés kedvezményezettje Horvátország (170 millió euró), Csehország (1,05 milliárd euró), Görögország (113,6 millió euró), Magyarország (181,3 millió euró), Lettország (40 millió euró), Litvánia (37 millió euró), Lengyelország (1,33 milliárd euró), Románia (712,3 millió euró) és Szlovénia (19,7 millió euró). Most első alkalommal részesül ilyen támogatásban Görögország, amely 2024 januárjában vált a Modernizációs Alap kedvezményezettjévé – tájékoztattak. A támogatásban részesült 34 projekt a megújuló villamosenergia-termelésre, a megújuló energiaforrások használatára és bevezetésére, az energiahálózatok korszerűsítésére és az energiahatékonyságra összpontosít. A támogatott projektek közé tartozik a középületek energiahatékonyságának javítása Magyarországon.

Tovább olvasom

Ezeket olvassák