Zöld Energia
Pályázat indul energiatárolókra és napelemekre, részletek!
A hazai gazdasági társaságok zöldenergia-tárolási kapacitásaik kiépítéséhez nyerhetnek el pályázatonként legalább 10 millió, de legfeljebb 1 milliárd forintot.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A Jedlik Ányos Energetikai Program újabb felhívásának tervezete mától 2025. június 24-ig véleményezhető, a támogatott fejlesztések megvalósítási határideje 2027 vége lehet – írja az alternativenergia.hu. A tájékoztató szerint a lendületes hazai napelemes felfutás a megfelelő mennyiségű áramtárolói kapacitás létrehozásával fordítható igazán termőre. Az önellátási képességek erősítése és a tiszta energiahordozók fokozott hasznosítása mellett ilyen beruházásokkal simíthatók ki a villamos energia piaci árának napon belüli kilengései is. Az időjárásfüggő megújulók beépített teljesítménye már meghaladta a 8200 megawattot Magyarországon. Tavaly a naperőművek adták a hazai áramtermelés negyedét, ez a legmagasabb érték a világon. A környezetbarát módon előállított zöldáram mennyisége azonban nemcsak attól függ, hogy derűs-e az ég, hanem napszakok szerint is távoli szélsőértékek között ingadozik. Déltájban még exportra is futja belőle, estére és éjszakára viszont szinte teljesen kiesik, pedig a háztartási igények többnyire éppen a késő délutáni óráktól ugranak meg – közölték.
Felidézik: a magyar kormány három pályázaton már összesen több mint 180 milliárd forintot fordított lakossági és ipari energiatárolói fejlesztések ösztönzésére. A családok a Napenergia Plusz Program jóvoltából telepíthettek modern napelemes rendszereket. A több mint 21 ezer nyertest átlagosan 4,1 millió forint támogatás segíti a zöldenergia termelésében és tárolásában. A fejlesztések több mint fele már elkészült, az új energiatárolók összes kapacitása meghaladta a 100 megawattórát. Az első vállalati kiírás az átviteli rendszerirányítót és az elosztókat célozta, itt már idén nyáron üzembe állhatnak új létesítmények. A MAVIR hazánk eddigi legnagyobb energiatárolóját építi Szolnokon, a beszerzési költségek jelentős csökkenése miatt az eredetileg tervezett 15 milliárd forint helyett nagyjából feleannyiért. A második pályázat cégek szélesebb körének kínált vissza nem térítendő beruházási támogatást és bevételkompenzációt. Az e körben jövőre elkészülő létesítmények közül több is nagyobb lesz a szolnokinál. A fejlesztések révén a 2023 végén még mindössze 21 megawatt összes energiatárolói kapacitás hússzoros növekedéssel 500 megawatt közelébe nő 2026 végéig – közölték.
Az EM közölte: a Jedlik Ányos Energetikai Program újabb kiírással lendíti előre a megkezdett folyamatot, kapcsolódó felhívásában összesen 50 milliárd forint áll a hazai cégek rendelkezésére. Az energiatároló kötelező telepítése mellett az állami hozzájárulás megújuló áram- és/vagy hőtermelő rendszer (napelem, szélkerék vagy hőszivattyú) kiépítésére, akár bővítésére is fordítható. A vissza nem térítendő támogatás a mikro- és kisvállalkozások esetében az elszámolható költségek felét, középvállalatoknál 40 százalékát, míg nagyvállalatoknál 30 százalékát fedezheti, annak legfeljebb 30 százaléka előlegként igényelhető. A nyertes pályázatokban megvalósuló fejlesztések garantálják, hogy Magyarország 2030-ra elérje az akkorra megcélzott 1 gigawatt tárolói kapacitást. A kormány a Jedlik Ányos Energetikai Program keretében összesen 440 milliárd forinttal támogatja a vállalkozások fejlesztéseit. A tíz kiírás a többi között a földhő és biogáz fokozott hasznosítását, az energetikai kutatás-fejlesztést és a távhőrendszer zöldítését, korszerűsítését ösztönzi. Az energiatárolók létesítésével a vállalatok önellátási képessége erősödik, rezsikiadásaik csökkennek, így még versenyképesebben működhetnek – közölte a tárca.
Zöld Energia
12,6 MW-os napelempark csökkenti majd a bukaresti repülőterek energiaigényét
Saját napelemparkot építenek a bukaresti repülőterek számára.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Saját napelempark tervezéséről és megépítéséről kötött szerződést a bukaresti repülőtereket üzemeltető országos társaság (CNAB) a légi kikötők energetikai függetlenségének növelése, a működtetési költségek csökkentése érdekében – közölte az alternativenergia.hu. Az áfa nélkül 134 millió lej (9,2 milliárd forint) értékű szerződést a Németországban és a Balkánon jelen lévő osztrák LSG-csoport, valamint a román ICPE tervezőintézet és Electrocond áramszolgáltató által alkotott konzorciummal kötötték meg egy 12,6 megawattos csúcsteljesítményű napelempark tervezéséről és megépítéséről. A szerződés magában foglalja a repülőtér elektromos üzeméhez csatlakozó 17,88 megawattórás tárolókapacitás kialakítását is.
A Henri Coanda nemzetközi repülőtér mellett épülő napelemparkot a tervek szerint 2027 decemberében fogják beüzemelni. Megvalósítására a CNAB 132 millió lejes vissza nem térítendő támogatást pályázott meg a bukaresti közlekedési minisztérium által kezelt fejlesztési alaptól. A bukaresti nemzetközi repülőtereket kiszolgáló napelemparkot a tervek szerint később tovább bővítik, amíg a beépített csúcsteljesítménye eléri a 31,5 megawattot, tároló kapacitása pedig a 30 megawattórát.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaBiztonságban az energiaellátás: a Duna alacsony vízszintje miatt lépett a Paksi Atomerőmű
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaA hőség miatt veszélyesen megemelkedett a talajközeli ózon szintje
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaHőségriasztás Magyarországon: emelkedik a Duna, miközben rekordközeli a rendszerterhelés
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaCsak töredékén működnek a Vaskapu vízerőművei az aszály miatt
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaÚjabb víztakarékossági intézkedés: nem locsolhatják ivóvízzel a stadionokat
