Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Sivatagi forróságban is működik az új napelem-hűtő megoldás

Kompozit, a napelemek passzív hűtésére alkalmas anyagot fejlesztettek ki.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Napelemek számára tervezett, alacsony költségű passzív hűtési technológiát fejlesztett ki Szaúd-Arábiai Abdallah Tudományos és Technológiai Egyetem (KAUST) munkatársainak vezetésével – számol be az alternativenergia.hu. Az eszköz poliacrilsav-nátrium-só (PAAS) és lítium-klorid (LiCl) hidrogél kompozitokból áll, ezeket a modulok hátoldalára viszik fel. „Passzív hűtést lehetővé tevő anyagok fejlesztésére szakosodtunk, ezek az anyagok vékonyak és teljesítményük romlása nélkül alkalmazhatók különböző hűtést igénylő rendszerekben, például üvegházakban és napelemekben” – mondta Qiaoqiang Gan, a csapat tagja.

A szakemberek 2:1 arányban vegyítették a LiCl-t és a PAAS-t, majd a keveréket formába öntötték. A konkrét arány révén az anyag extrém körülmények között is ellenálló, akár 90% feletti relatív páratartalom és 30 °C feletti hőmérséklet mellett sem károsodik. A kompozit éjszaka felszívja a nedvességet, nappal pedig elősegíti a párolgást a hűtés révén. A víztároló kapacitást az erősen hidrofil PAAS növeli, míg a LiCl-kristályok higroszkópos anyagként aktívan felszívják a környezetből a nedvességet, majd fokozatosan szabadítják fel azt. A csapat egy 54-szer 54 mm-es polikristályos szilícium panellel tesztelte az anyagot: hátuljára 7 mm vastag réteget vittek fel, amely víz felszívódása után körülbelül 10 mm-re duzzadt. Ezt követően szaúd-arábiai és amerikai laboratóriumokban, valamint terepen folytatták a kísérletezést. A csapat szerint a laboratóriumokban lenyűgöző hűtési teljesítményt sikerült elérni: 3 órás, 1 kW/m2-es folyamatos napsugárzásnak kitéve a hűtőteljesítmény 373 W/m2-re emelkedett, majd a működési idő 12 órára történő meghosszabbítása után 187 W/m2-re csökkent. „Szimulált valós idejű kültéri napsugárzás mellett a rendszer átlagos hűtőteljesítménye 160 W/m2 volt, csúcsértékkel 247 W/m2 között 10:00 és 11:00 óra között” – emelték ki a szakemberek.

A Szaúd-Arábiában végzett kültéri tesztelés során, 37 fok hőmérséklet és 53% relatív páratartalom mellett, 175 W/m² tartós párolgási hűtőteljesítményt regisztráltak. Dél körül a csökkenés jelentős, akár 14,1 fokos is lehetett, az átlag 12:00 és 13:00 között 12,5 fok volt. Az Egyesült Államokban végzett tesztelés során a csapat arra a következtetésre jutott, hogy a hűtési hatékonyság javulása több mint 200%-kal meghosszabbítja a napelemek élettartamát és 18%-kal csökkenti az energia egységköltségét.

Advertisement

Zöld Energia

Új energiatároló segíti a megújuló energia hatékonyabb hasznosítását

Hálózati energiatárolót telepített az Olga Solarfarm Kft.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Villamosenergia-hálózati csatlakozással rendelkező energiatárlót helyezett üzembe a Nógrád vármegyei Szirákon az Olga Solarfarm Kft., 132,83 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) alapból – adta hírül az alternativenergia.hu. A beruházás célja hálózati energiatárolók telepítése volt, hozzájárulva az időjárásfüggő megújuló energiaforrások integrációjához. A beruházás közvetetetten hozzájárul a villamosenergia-termelésen belül a megújulóenergia-részarány növeléséhez ezáltal a klímacélok eléréséhez, hiszen a jellegéből adódóan elősegíti a megtermelt többlet megújuló energia biztonságos és rugalmas befogadását a villamosenergia-hálózatba – tájékoztatta az MTI-t az Olga Solarfarm Kft.

A közlemény szerint a projekt fizikai befejezési dátuma június 15. volt. Az energiatároló fizikai beavatkozás nélkül fog működni, a működtetés teljesen mértékben digitálisan megoldott a szabályozórendszernek, illetve az azt működtető szoftvernek köszönhetően. A beruházás egy már üzemelő napelempark mellett valósult meg Szirákon. Az AC oldali névleges teljesítőképessége 996 kW, amely mögött 1201 kWp DC oldali teljesítményű napelempark van. A tároló egység garantáltan képes napi egy kisütés mellett minimum 6000 ciklus teljesítésére, 10 éves működés alatt.

A beruházás rendelkezik aFRR akkreditációval, így a kiegyenlítőenergia-piacon való működés biztosított, minimum 10 éven keresztül, egy energiakereskedő vállalkozás bevonásával – áll a közleményben.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák