Zöld Közlekedés
Mit fizet egy Tesla-tulaj? – Így alakul az elektromos autók biztosítása 2025-ben
A tisztán elektromos autókra kötött kötelező biztosítási szerződések száma éves szinten 59 százalékkal ötezer fölé nőtt január és május között, a kötelező biztosítás átlagdíja 52 ezer forint körül stagnált.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A közlemény szerint a kötelező biztosítások számának növekedése összhangban van a villanyautók elterjedésével, amelyek száma éves szinten 43 százalékkal, 77 ezer fölé nőtt – írja az alternativenergia.hu. A legtöbb kötelező biztosítást Teslákra kötötték, ezt követi a Nissan és a BMW. A tízes toplistán helyet kapott még a BYD, a Hyundai, a Volkswagen, a Renault, a Kia, a Dacia és az Opel is – közölték. A közleményben idézik Besnyő Márton ügyvezető igazgatót, aki elmondta, hogy a hagyományos, belső égésű motorral felszerelt autókhoz hasonlóan az elektromos járművek esetében is alacsony a casco aránya. A Netrisk adatai szerint 500 ilyen szerződést kötöttek május végéig, ami éves szinten 30 százalékos növekedés. A kizárólag magánszemélyek által kötött casco-szerződések átlagdíja 1,5 százalékkal 230 ezer forintra nőtt.
A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy bár az elektromos autókban kevesebb az alkatrész, így kevesebb lehet a meghibásodás, sok autós számára kockázatot jelent a nagyfeszültségű rendszerek – különösen az akkumulátor – esetleges hibája, főként a garanciaidőn túl. A közlemény szerint a piacon már elérhetők olyan biztosítási konstrukciók is, amelyek fedezetet nyújtanak a használt, garanciaidőn túli elektromos járművek váratlan mechanikai, elektromos vagy elektronikus meghibásodásaira – beleértve a töltőberendezést és az akkumulátort is.
Zöld Közlekedés
250 új elektromos busz válthatja a dízeljárműveket Budapest útjain
Budapest történetének legnagyobb elektromosbusz-fejlesztését készítik elő.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Budapest történetének legnagyobb elektromosbusz-fejlesztését készítjük elő: legalább 250 új elektromos buszt szeretnénk forgalomba állítani, a hozzájuk szükséges töltőinfrastruktúrával együtt – írta a főpolgármester a Facebook-oldalán. Karácsony Gergely hozzátette: ez tisztább levegőt, csendesebb utcákat, korszerűbb közösségi közlekedést és zöldebb Budapestet is jelent – írja az alternativenergia.hu. Tudatta azt is, a projekt előkészítése már zajlik a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV Zrt. együttműködésében. A célunk az, hogy európai uniós forrásból valósuljon meg ez a beruházás, amely a buszokat, a garázsokat és a teljes töltőinfrastruktúrát is megújítja – tette hozzá a főpolgármester. A BKK és a BKV Zrt. az MTI-hez pénteken eljuttatott közös közleményükben a beszerzésről azt írták, a legalább 250 darab új e-busz beszerzését és a működtetésükhöz szükséges töltőinfrastruktúra kialakítását is magában foglaló fejlesztés Magyarország eddigi legnagyobb buszelektrifikációs projektje lehet.
Hozzátették: a BKK és a BKV március óta dolgozik a projekt előkészítésén. A tervek szerint a beszerzés több száz új, korszerű, alacsonypadlós elektromos buszra – köztük midi, szóló és csuklós járművekre – vonatkozik, az új buszok fokozatosan válthatják ki a főváros elöregedett dízelbuszait. Mint írták, jelenleg több mint 400 darab tíz évnél idősebb autóbusz közlekedik Budapesten, és ez a szám flottamegújítás hiányában 2029-re 600 fölé is nőhet. Budapesten jelenleg is közlekednek elektromos autóbuszok: a BKK szolgáltatója, az ArrivaBus Kft. 54 tisztán elektromos járművet üzemeltet, és 2027-ig további 28 érkezésével összesen 82 – 58 szóló és 24 csuklós – elektromos autóbusz szolgálja majd az utasokat. Ezen kívül a BKV flottájában közlekedik bő egy évtizede néhány első generációs elektromos midibusz, elsősorban a Budai Vár térségének kiszolgálására.
Mint írták, a járműpark további megújítása kiemelt jelentőségű a szolgáltatás színvonala és a fenntartható városi közlekedés szempontjából. Az új, károsanyag-kibocsátásmentes járművek elsősorban a nagy utasforgalmú belvárosi vonalakon és a főbb közlekedési tengelyeken, például a Rákóczi út–Thököly út tengelyen válthatják fel a dízelbuszokat. A beruházás a járművek beszerzése mellett jelentős infrastruktúra-fejlesztést is tartalmaz: a projekt keretében kiépül a buszok töltéséhez szükséges komplex energiaellátó rendszer, a töltőberendezések, valamint a töltések és energiagazdálkodás optimalizációjáért felelős energiamenedzsment-rendszer is. Emellett megvalósulhatnak a BKV autóbuszgarázsainak fejlesztései is, amelyek lehetővé teszik az elektromos buszflotta üzemeltetését.
Tudatták azt is, a BKK előzetes piaci konzultációt indított, hogy a piaci szereplők tapasztalatai alapján véglegesítse a közbeszerzés műszaki és szakmai feltételeit és ezek után indulhat a feltételes közbeszerzési eljárás. A közbeszerzési eljárás eredményes lezárása és a szükséges európai uniós forrás rendelkezésre állása esetén az első új elektromos autóbuszok várhatóan 2029 során állhatnak forgalomba Budapesten.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaHőségriadó után újabb hőhullám közeleg: az EU szerint fel kell készülni a szélsőségekre
-
Zöld Közlekedés5 nap telt el a létrehozás óta2027-től minden autósnak digitális matrica kell Belgiumban
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaA tengervíz már visszaáramlik a Pó medrébe, veszélyben a mezőgazdaság
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaTengerbe került az üzemanyag Szlovéniában, lezárták a népszerű üdülőhely strandját
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaMegszelídített vadállatnak minősítették a nílusi krokodilokat Izraelben
