Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Energiatárolás új szinten: 2030-ra megvalósulhat az 1 gigawattos kapacitáscél

Június elejéig 114,7 megawatt teljesítményű energiatároló létesült Magyarországon.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A MAVIR – Az energia irányítója által kimutatott gyors előrehaladás a 2023 végi adathoz képest már ötszörös gyarapodást jelent – számolt be az alternativenergia.hu. A nyár folyamán újabb jelentős létesítmények bekapcsolásával bővülnek tovább a hazai tárolói képességek. A következő évtized az áramtárolásról szól majd az energetikában, a Jedlik Ányos Energetikai Programban hamarosan 50 milliárd forint válik elérhetővé a vállalkozások számára zöldenergia termelésre és tárolásra – fűzték hozzá. Emlékeztettek: a kormány korábban három pályázaton, több mint 180 milliárd forinttal támogatta a kapcsolódó lakossági és ipari fejlesztéseket. Az átviteli rendszerirányító és az elosztók 33 milliárd forintból telepíthettek hálózati integrált energiatárolókat, itt az első beruházások a következő hetekben elkészülnek. Cégek szélesebb köre igényelhetett vissza nem térítendő támogatást és bevételkompenzációt a második kiírás 62 milliárd forintos keretösszegéből. E projektek átadása 2026-ban várható. A Napenergia Plusz Program 21 ezer családot segített átlagosan 4,1 millió forinttal a tárolókkal felszerelt, modern napelemes rendszerek kiépítésében. Az eddigi kezdeményezések jóvoltából már jövőre elérjük az 500 megawatt akkumulátoros kapacitást – sorolta az EM.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a Jedlik Ányos Energetikai Program társadalmi egyeztetés alatt álló felhívása összesen 50 milliárd forinttal ösztönzi majd a hazai gazdasági társaságok újabb beruházásait. Az energiatároló kötelező telepítése mellett az állami hozzájárulás megújuló áram- és/vagy hőtermelő rendszer (napelem, szélkerék vagy hőszivattyú) kiépítésére, akár bővítésére is fordítható. Pályázatonként legalább 10 millió, de legfeljebb 1 milliárd forint nyerhető el, a támogatott fejlesztések megvalósítási határideje 2027 vége. A kormányzati programok együttesen garantálják, hogy Magyarország 2030-ra elérje a megcélzott 1 gigawatt tárolói kapacitást – emelte ki az EM.

Advertisement

Zöldinfó

Újabb mérföldkő az SMR-programban: cseh cég gyártja a turbinákat

A cseh Skoda JS szállítja a Rolls-Royce SMR számára a mini atomreaktorok turbináit.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A cseh Skoda JS társaság fogja szállítani a brit Rolls-Royce SMR mini atomreaktorai számára a turbinákat – írja az alternativenergia.hu. A szerződés a Skoda JS számára biztosítja, hogy a jövőben kizárólagos tervezője és szállítója lesz a brit mini atomreaktorok turbináinak. Egy-egy megrendelés értéke egymilliárd korona (16 milliárd forint) körül mozog – mondta Karel Havlícek, cseh ipari és kereskedelmi miniszter újságíróknak a szerződés aláírása utáni sajtótájékoztatón. A kis moduláris reaktorok (small modular reactor, SMR) olyan atomreaktorok, amelyek legfeljebb 300 megawatt (MW) elektromos teljesítménnyel rendelkeznek, és alkalmasak arra, hogy alacsony szén-dioxid-kibocsátás mellett nagy mennyiségű villamos energiát termeljenek.

(Léteznek ugyanis 1-10 MW-os mikroreaktorok is, ezeket akár egy teherautóval lehet szállítani és inkább a dízelgenerátorokat válthatják le.) A tervek szerint az első kísérleti mini atomreaktort a harmincas évek közepén a dél-csehországi Temelín térségében építik meg. Temelínben működik Csehország második atomerőműve, amelyet az ezredforduló előtt helyeztek üzembe.

“A Skoda JS egyike azon kevés európai cégnek, amely képes a mini atomreaktorok legfontosabb részeinek a legyártására” – jelentette ki Chris Cholerton, a Rolls-Royce SMR csoport vezérigazgatója a sajtó előtt. Karel Bednár, a Skoda JS vezérigazgatója vállalata elismerésének és sikernek minősítette a szerződés megkötését. Daniel Benes, a CEZ vezérigazgatója a sajtótájékoztatón emlékeztetett: a CEZ és a Rolls-Royce SMR 2024-ben stratégiai együttműködési megállapodást írt alá, és ennek alapján a CEZ megszerezte a brit csoport részvényeinek mintegy 20 százalékát.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák