Zöldinfó
Zsilip, szivattyú, tározó – így készül Magyarország az aszályos jövőre
Már számos intézkedés történt az aszálykárok mérséklésére.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A vízügyi igazgatóságok számára 4,7 milliárd forint áll rendelkezésre eszközvásárlásra, karbantartási munkákra – írja az alternativenergia.hu. V. Németh Zsolt a felső-kurcai zsilipnél tartott aszálykár-elhárítási gyakorlaton azt mondta, nem lehet megállítani a klímaváltozást, a feladat a hatások csökkentése és az alkalmazkodás. Emlékeztetett, hogy a vízgazdálkodásnak komoly hagyományai vannak a térségben, 1937-ben a Tisza- és a Körös-völgyében indult Európa legnagyobb vízszétosztó rendszerének kialakítása. A vízvisszatartás ma a vízügy legfontosabb feladata, az elmúlt tíz évben 33 projekt keretében 170 milliárd forintot fordítottak erre a célra, a következő években pedig 242 milliárd forintnyi projektcsomag valósul meg országszerte – ismertette. V. Németh Zsolt elmondta, a vízgazdálkodási tárcaközi bizottság szoros partneri együttműködést alakított ki a mezőgazdasági ágazat szereplőivel.
Már a télen elkezdődött az aszály elleni felkészülés, minden csatornában vizet tartottak vissza, ahol erre lehetőség volt. Ennek köszönhetően sikerült elérni, hogy az első negyedévben a Tisza vízgyűjtőjén kevesebb víz folyt ki az országból, mint amennyi érkezett – közölte az államtitkár. Az Energiaügyi Minisztérium és az Agrárminisztérium 10 milliárd forintot fordíthat meglévő csatornák karbantartására. A gazdálkodók online felületen jelentkezhetnek, amennyiben vizet szeretnének juttatni területeikre, több mint hatszázan már élni is kívántak ezzel a lehetőséggel – mondta. Az aszálykár-elhárítási gyakorlaton gépészeti átalakítással alkalmassá tettek egy vízkivételi berendezést, hogy alacsonyabb vízállás mellett is működhessen. A felső-kurcai zsilipnél kettő úszóműre telepített szivattyú szolgálja azt, hogy szélsőséges vízállás esetén biztosítható legyen a Kurca vízpótlása, emellett a szakemberek az ideiglenes vízátemelésre is példákat mutatnak be – tudatta az államtitkár. Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára arról beszélt, hogy az aszály elleni védekezés nemcsak a táj ökoszisztémájának megőrzését, hanem az eredményes mezőgazdasági tevékenységet az ország élelmiszer-ellátásnak biztonságát is szolgálja.
A klímaváltozás káros következményeinek mérséklése érdekében költséghatékony megoldásokat kell alkalmazni – hívta fel a figyelmet, hozzátéve: a vízmegtartást kell előtérbe helyezni, oda vezetni a vizet, ahol a legnagyobb szükség van rá, ezzel hűteni a környezetet, és beszivárogtatva pótolni a felszín alatti vízkészletet. Az államtitkár kitért arra, hogy a kormány aszályveszélyhelyzetet hirdetett, és jelezte: az elmúlt öt gazdasági évből négy aszályos volt. A tavalyról áthúzódó aszály, a téli csapadékhiány és a hókészletben tárolt alacsony vízmennyiség olyan krízist válthat ki, amely akár a 2022-eshez hasonlóvá teheti az idei évet – figyelmeztetett. Elmondta, a Nemzeti Agrárgazdálkodási Kamara felmérései alapján igyekeznek a mezőgazdasági termelők vízigényeit kielégíteni úgy, hogy a nem állami kezelésben lévő, harmadlagos csatornákba többlet vizet juttatnak. Az idei évre kitűzött célt, hogy a korábbinál 150-200 millió köbméterrel több vizet juttassanak a tájba már sikerült elérni. A vízzel megtöltött tározóterek, csatornák mentén több száz méteres vagy akár egy kilométeres szélességben érzékelhető a pozitív környezeti hatás, a talajvízszint megemelkedése – mondta Hubai Imre. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az öntözésfejlesztési pályázatokon 65,8 milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre. A pályázatok kiírása, illetve a már beadott igények értékelése hamarosan megtörténik. Hubai Imre bízik abban, hogy hosszú távú munka eredményeként Magyarországon az öntözhető terület nagysága meghaladhatja a 400 ezer hektárt, amivel nemcsak stabilizálni lehet, hanem akár meg is sokszorozható a mezőgazdaság teljesítménye.
Zöldinfó
Összeomlik a kukoricatermés? Drasztikusan csökkent a vetésterület az aszály miatt
A gazdák nagy része veszteséggel fogja zárni az idei évet a csapadékhiány miatt.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A gazdák nagy része veszteséggel fogja zárni az idei évet – mondta Molnár János, az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium agrárgazdasági államtitkára szerdán, a betakarítási koordinációs bizottság ülését követő sajtótájékoztatón. Hozzátette, a csapadékhiány a mezőgazdaságra nagyon kedvezőtlenül hatott, a kialakult helyzet mindenkit jelentős kihívások elé állított – írja az alternativenergia.hu. A csapadék idei hiánya a rendkívül aszályos 2022. évit is meghaladta. A vízügyi hatóság adatai alapján az ország nagy részén nagyjából 600 milliméternyi csapadék hiányzik, ami egy közepesen jó év csapadékmennyiségének felel meg, azaz több mint egy évnyi csapadék hiányzik a talajból és a vízháztartásokból – emelte ki.
Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke kiemelte, hogy 2026 rendkívüli év volt a szántóföldi növénytermesztésben, a terméseredmények kedvezőtlenül alakultak. Jelezte, hogy 2022 óta folyamatosan készülnek az aszályos időszakokra. Idén a napraforgó vetésterülete meghaladta a kukoricáét, ami tíz évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna Magyarországon. Hozzátette, idén 780 ezer hektáron vetettek napraforgót. A vetésterület növelésére azért volt szükség, mert a napraforgó ellenállóbb a kukoricánál.
Az aszály miatt azonban idén gyenge termés várható: hektáronként átlagosan 1,6 tonna napraforgó betakarításával számolnak. A betakarítás az elmúlt évekhez képest korábban, már megkezdődött, és jelenleg 80 százalék felett tart. Idén a kukorica vetésterülete több mint a felére csökkent 2022-höz képest. Magyarországon 589 ezer hektáron vetettek szemeskukoricát, ám az aszály miatt sok vetésterület tönkrement, így várhatóan csak mintegy 500 ezer hektárról tudják betakarítani a termést. Hektáronként átlagosan 3 tonnás terméssel számolnak.
Az átlagot javíthatja a kedvezőbb helyzetben lévő, később betakarítandó dunántúli területek termése. Így összesen mintegy 1,5 millió tonna kukorica teremhet Magyarországon, ami elmarad a hazai felhasználási igénytől. Petőházi Tamás szólt arról is, hogy elkezdődtek az őszi vetések. Az őszi káposztarepcét 146 ezer hektáron vetettek. A kalászosok vetésterületének 10-15 százalékos növekedése várható az országban.
A gabonatermesztők szövetségének elnöke szerint a klímaváltozás miatt nemcsak Magyarországon, hanem az egész északi féltekén csökken a mezőgazdasági termés. Ennek hatására a mezőgazdasági termékek ára a világpiacon is emelkedik, amit a magasabb szállítási és energiaárak tovább növelnek.
-
Zöld Energia5 nap telt el a létrehozás ótaNégy órán át képes energiát szolgáltatni az új tároló
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaKözösségi tulajdonú szélerőművek jöhetnek létre Magyarországon
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaNyílt pályázatot hirdettek a 10 hazai nemzeti park igazgatói posztjára
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaOktóberben ismét megtisztulhatnak az ország elhanyagolt területei
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás óta375 tonna illegális trópusi faanyagot foglaltak le Hollandiában
