Zöld Energia
Magyar Falu Program: korszerű LED-es közvilágítás az aprófalvakban
Ötezer lakos alatti kistelepülések pályázhatnak vissza nem térítendő forrásra közvilágításuk LED-es korszerűsítésére a Magyar Falu Program keretében.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Közvilágítás-korszerűsítésre pályázhatnak az ötezer lakos alatti kistelepülések – írja az alternativenergia.hu. Czepek Gábor közölte, a 18 milliárd forintos keretösszegű pályázat a Magyar Falu Program keretében a Jedlik Ányos Energetikai Program finanszírozásában valósul meg. A települések legfeljebb 50 millió forint vissza nem térítendő, előlegben felvehető forrásra pályázhatnak július 14. és augusztus 31. között – ismertette az államtitkár. Hozzátette, hétfő délután megjelenik a Nemzeti Energetikai Ügynökség honlapján a pályázati kiírás, amelyet július 14-ig lehet tanulmányozni. Az elnyert támogatásból korszerű ledes izzókra lehet cserélni a fényforrásokat a településeken, és a megfelelő működtetési rendszert is finanszírozza a pályázat – mondta el Czepek Gábor.
Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa elmondta, a Magyar Falu Program öt évvel ezelőtti indulása óta folyamatos párbeszédet folytatnak a kistelepülésekkel, és az onnan érkező javaslatokat rendszerint beépítik a programba. Így történt a mostani közvilágításfejlesztési pályázattal is, amelyre nagy igény mutatkozott – fűzte hozzá. A kormánybiztos kitért arra is, hogy a Magyar Falu Programban költségvetési forrásból már több mint ezermilliárd forintot fordítottak az ötezer fő alatti kistelepülések fejlesztésére.
A legutóbbi eredményekről szólva Gyopáros Alpár elmondta, idén már lebonyolították a Falusi civil alap pályázatot, amelyben majdnem 1900 falusi civil szervezetet támogattak, újraindították a falusi kisboltok támogatási programját, zajlik a kifizetés a falusi kiskocsmák támogatására, és meghirdették az önkormányzati tulajdonú utcák és járdák, valamint ingatlanok fejlesztését célzó kiírást is.
Zöld Energia
Kiterjedt tűz ütött ki egy napelemes raktárépület tetején Soroksáron
Háromezer négyzetméteren égtek napelemek egy soroksári raktárépület tetején.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Háromezer négyzetméteren égtek napelemek szerda este egy soroksári raktárépület tetején, a tűzoltók több vízsugárral fékezték meg a lángokat – közölte az alternativenergia.hu. Kisdi Máté tájékoztatása szerint a tűz egy XXIII. kerületi Európa utcai raktárépület tetején keletkezett. A fővárosi hivatásos tűzoltók nagy erőkkel érkeztek a helyszínre, munkájukat önkéntes tűzoltók is segítették, végül létrasugárral, több víz- és védősugárral előbb körülhatárolták, majd megszüntették a lángokat, megmentve ezzel az épület csarnokrészét – mondta a szóvivő. A tűzről Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, a térség Tiszás országgyűlési képviselője is írt Facebook-oldalán szerda este, jelezve, hogy Soroksáron a BILK Ipari Parkban gyulladt ki egy raktárépület teteje.
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaMegszelídített vadállatnak minősítették a nílusi krokodilokat Izraelben
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás óta2027-től minden autósnak digitális matrica kell Belgiumban
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaÜzemanyag-tartalékok: a Mol cáfolja, hogy ellátási kockázat fenyegetne
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaTengerbe került az üzemanyag Szlovéniában, lezárták a népszerű üdülőhely strandját
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaKiszáradó folyók, fogyó ivóvíz: egyre súlyosabb a vízhiány Magyarországon
