Zöldinfó
2015 óta kétszer olyan gyorsan drágultak a lakások, mint az autók
Az elmúlt tíz évben az ingatlanok drágulása miatt látványosan megváltozott a lakások és a családi autók relatív értéke.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
2025-ben egy átlagos lakás ára három új, középkategóriás autó értékével emelkedett 2015-höz képest – tudatta az alternativenergia.hu. Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője a közleményben azt írta: 2015-ben legfeljebb 3-4 új, középkategóriás autó áráért lehetett egy 60 négyzetméteres budapesti lakást vásárolni, 2025-ben ez az arány 5-6-ra emelkedett 1,2-1,3 millió forintos négyzetméterárakkal és 10-13 millió forintos járműárakkal számolva. A felmérés szerint a két vagyonkategória értéknövekedési üteme 2015 óta vált el egymástól. Amíg az új személyautók ára az elmúlt tíz évben mintegy 60-90 százalékkal emelkedett az importőrök és kereskedők adatai alapján, addig az Eurostat és a BIS házárindexei szerint a magyar lakóingatlanok nominális értéke 2015 és 2025 között átlagosan 160-180 százalékkal, reálértéken pedig 80-100 százalékkal nőtt.
Az ingatlanárak növekedését az állami támogatások, a kedvező kamatkörnyezet, a befektetési vásárlások és az építőipari kapacitások szűkössége hajtotta. Ezzel szemben az autópiacot a globális chiphiány, az ukrajnai háború, az elektromos járművek térnyerése és a használtautó-import szabályozásának változásai befolyásolták. A szakértő kiemelte, hogy a lakásárak dinamikus emelkedése komoly kihívást jelent a fiatal családok számára, akik egyszerre szeretnének saját otthont és megfizethető mobilitást biztosítani. A Duna House várakozása szerint a jelenlegi trendek alapján az ingatlanok értéke a következő években is gyorsabban nő majd, mint az autóké, különösen, ha az új lakások kínálata nem tud lépést tartani a kereslettel.
Zöldinfó
A klímaváltozás már a vetéseket is átírja
Átalakította a tavaszi vetésszerkezetet a klímaváltozás belföldön, területnagyságot tekintve az olajos napraforgó megelőzte a kukoricát idén.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A növényvédőszer- és vetőmaggyártó cég becslése szerint a napraforgó vetésterülete elérhette a 800 ezer hektárt, a kukoricáé viszont 620 ezer hektár körülire csökkent – írja az alternativenergia.hu. A változást azzal magyarázták, hogy a szárazság nem kedvez a kukoricatermelésnek, a napraforgó jobb stressztűrő képessége szélsőséges időjárási helyzetekben versenyelőnyt jelent. Az átalakulást a közlemény szerint a piaci igények is ösztönzik, az energiaárak emelkedése és a nyersolajellátás zavarai miatt ugyanis világszerte felértékelődött a növényi olaj. A termelés ugyanakkor nem tart lépést az erősödő kereslettel, nemzetköz szinten a vetésterület-változások nagyrészt kiegyenlítik egymást.
Magyarország stabilan a legnagyobb napraforgó-termelők közé tartozik, kukoricából viszont ma már behozatalra szorul, az EU is inkább csak belső felhasználára termel. A Syngenta úgy látja, hogy a kukoricaterlemésben most a kockázatcsökkentés a legfontosabb szempont, csúcstermések helyett a hozam megőrzésére kell törekedni. Segíthetnek ebben a vízmegőrző talajművelési technológiák, a korszerű technológiák, agrotechnika, valamint a megfontolt termesztési döntések. A napraforgó-termelőknek a szárazságtűrő hibridek alkalmazását ajánlják, az új fajtákat már kifejezetten szélsőséges körülmények között fejlesztik – tették hozzá.
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaDrámai fordulat: már a cukrot és a krumplit sem tudjuk megtermelni
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaHóvihar és káosz: áram nélkül maradt régiók, késik a mezőgazdasági szezon
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaHárom hónap után fordulat: helyreállt az olajszállítás a Barátság vezetéken
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta515 ezer ügyfél már lépett, még nem késő nyilatkozni a rezsicsökkentésről
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaKoncertek, autók és lampionos felvonulás: programkavalkád Esztergomban
