Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Ingyenes támogatás falvaknak: biztonságosabb utcák, alacsonyabb rezsi

Minden vidéki kistelepülésnek érdemes pályáznia a szeptember végi határidőig.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepüléseket az utcai lámpatestek energiahatékonyabb eszközökre cserélésében – írja az alternativenergia.hu. A Magyar Falu Program és a Jedlik Ányos Energetikai Program közös kezdeményezésére 2025. július 14-e óta jelentkezhetnek az 5000 alatti lélekszámú helységek önkormányzatai – hívta fel a figyelmet hivatalos Facebook-oldalán bejegyzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM). Egy hónap alatt 135 pályázat érkezett be, és további több mint 300 helyhatóság kezdte meg a kitöltést Abaújalpártól Zsurkig. Az egy kérelemre megítélhető maximális hozzájárulás 50 millió forint. Az eddigi igénylések átlaga mintegy 22 millió forint, az előzetesen kalkulált 360-nál tehát jóval több településre juthat a kormányzati segítségből.

A minisztérium kiemelte: a támogatás 100 százalékos, vissza nem térítendő és akár teljes egészében előlegként is kifizethető. A fejlesztések biztonságosabbá, vonzóbbá és barátságosabbá teszik a falvakat. A korszerű közvilágítás csökkenti az önkormányzatok rezsiterheit, így több forrásuk marad egyéb feladataik ellátására.

Advertisement

Zöldinfó

Évek után végre történhet valami a Velencei-tóért

Széles körű párbeszéd indult a Velencei-tó megmentéséért.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A közös munka alapja egy átfogó Velencei-tó törvény előkészítése lehet, amely megteremti ehhez a szükséges jogi kereteket- közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán. Gajdos László azt írta, a Velencei-tónál a szerdai egyeztetésen a helyi környezetvédő civilek, a polgármesterek és a vízügyi szakemberek is személyesen kifejtették álláspontjukat, az elmúlt évek elhanyagoltsága után most végre széles körű párbeszéd indult a tó megmentéséért. Kiemelte, a helyzetet övező sok ellentmondó érdek komplex megoldást követel a tó hosszú távú ökológiai védelméért – írja az alternativenergia.hu.

A közös munka alapja egy átfogó Velencei-tó törvény előkészítése lehet, amely megteremti ehhez a szükséges jogi kereteket. A szakértői javaslatok alapján a legfontosabb feladat most a vízminőség javítása, a fenntartható vízpótlás és a part menti környezet teljes körű rendezése – ismertette közösségi oldalán a miniszter.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák