Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Támogatást nyert egy magyar cég: forradalmasítják az ipari hűtést

Egy hazai fejlesztésű, környezetbarát hűtéstechnológia kaphat új lendületet.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A magyar tulajdonú Autent Solutions Kft. 330,31 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert energiatakarékos, ipari hűtési technológiájának továbbfejlesztésére – tájékoztatott az alternativenergia.hu. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében, uniós társfinanszírozásban megvalósuló projekt támogatási intenzitása 61,78 százalék. A mintegy 535 millió forintos beruházáshoz szükséges önerőt teljes mértékben saját forrásból biztosítják – tette hozzá. A 2008-ban alapított mérnöki és technológiai fejlesztő vállalat működését 2023 végéig elsősorban a tűzvédelmi rendszerek tervezése, kivitelezése határozta meg, 2024 óta kapott nagyobb hangsúlyt az épületenergetikai terület, illetve a saját gyártás fejlesztése – tette hozzá.

Ennek keretében fejlesztették ki az adiabatikus (olyan folyamat, amely során a rendszer és környezete között nincs hőcsere) elven működő hűtő-szellőztető BoostAir termékcsaládot is, amely a víz párolgásának természetes hűtőhatását használja ki. Szellőztetés üzemmódban a rendszer friss kültéri levegőt juttat a csarnokba, azonban amikor felmelegszik a külső hőmérséklet, akkor a rendszer hűtési módba kapcsol át. A BoostAir Type A egyévszakos (csak hűtésre használható) berendezés másfél év fejlesztés után idén került a piacra, ennek továbbfejlesztése a pályázat által támogatott fejlesztés – közölte Csordás Zoltán. A 20 fős, budapesti székhelyű cégnél jelenleg négyen teljes időben és nyolcan részidőben dolgoznak a többfázisú Type R modellen, amely várhatóan 2027-ben kerülhet a piacra – tette hozzá a cégvezető, megjegyezve, hogy már most jelentős az érdeklődés itthon és külföldön az új fejlesztés és a már piacon lévő Type A iránt is.

A szerkezeti alkatrészek a Hajdú-Bihar vármegyei Zsákán, a vállalat lemezmegmunkáló üzemében készülnek. Csordás Zoltán szerint az új termék a jelenleg alkalmazott ipari folyadékhűtő/fűtő egységeket magában foglaló légkezelőkkel mind teljesítményben, mind hatékonyságban felveszi a versenyt, mellőzi a légkört nagy mértékben károsító gáztöltet alkalmazását. Az adiabatikus elven működő hűtő-szellőztető technológiával minimum 50 százalékkal csökkenthető az energiafelhasználás – fogalmazott a cégvezető, aki szerint így akár 2-3 év alatt már nyereséget termelhet a rendszer azoknál a cégeknél, amelyek alkalmazzák, segítve ezzel ESG vállalásaik teljesítését és karbonlábnyomuk csökkentését. Az Autent Solutions-sznál pedig úgy számolnak, hogy a pályázati támogatásnak köszönhetően két-három év alatt megtérül a befektetés – fűzte hozzá.

Advertisement

Zöldinfó

A klímaváltozáshoz alkalmazkodnak: szárazságtűrő fákat ültetnek Kaposváron

Száz fa száradt ki a nyáron Kaposváron.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Száz fa száradt ki a nyáron Kaposvár közterületein a csapadékhiány és a magas ultraviola sugárzás miatt, a fák pótlása megkezdődött – közölte a város polgármestere a somogyi vármegyeszékhelyen. Szita Károly a közgyűlés ülésén – napirend előtti felszólalásában – beszámolt arról, hogy ősszel ötven fát ültetnek el, a munkát tavasszal folytatják – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. Arra kell törekedni, hogy egyre több szárazságtűrő fa legyen a városban, mert amikor a jelenlegi faállományt ültették, még nem ez a klíma, nem ez a környezet volt – tette hozzá.

Kiemelte, nyáron az egymást követő hőhullámok, hőkupolák mindenkinek komoly kihívást jelentettek, Kaposváron gyakorlatilag egy csepp eső nem esett. Bár a városban nem kellett vízkorlátozást elrendelni, decemberre két új víztermelő kutat létesítenek a helyi és a környékbeli települések vízellátása biztonságának növeléséért – jegyezte meg.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák