Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Zöldebb távfűtés okosan – az okosmérők a tudatosabb energiahasználatot segítik

Már nyertesei is vannak a lakossági távhőprogramnak.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Megszülettek az első támogatói döntések a népszerű pályázaton, amely társasházak, lakásszövetkezetek részére biztosít vissza nem térítendő forrást korszerű, távleolvasható mérési rendszerek telepítéséhez – írta meg az alternativenergia.hu. A fejlesztéseknek köszönhetően a családok tényleges fogyasztásuk alapján, kevesebbet fizethetnek a távfűtésért – emelték ki. A benyújtási lehetőséget az 5 milliárd forintos eredeti keretösszeg kimerülése miatt augusztusban felfüggesztették. Mintegy 930 társasház jelentkezett addig, összesen 7,6 milliárd forint támogatási igénnyel. Az elbírálás beérkezési sorrendben történik, az első támogatói jóváhagyások alapján 46 pályázó kap összesen több mint 281 millió forintot.

A közlemény idézte Solymár Károly Balázst, az Energiaügyi Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkárát, aki elmondta: “A már beérkezett igények alapján mintegy 60 ezer háztartás juthat támogatáshoz. A saját forrás igénybevétele nélkül megvalósítható projektek még gazdaságosabbá tehetik a környezetbarát távfűtést. Dolgozunk a keretösszeg emelésén, a szükséges finomhangolások elvégzése után a pályázati lehetőség újbóli megnyitását tervezzük. A kormány a Jedlik Ányos Energetikai Program kapcsolódó felhívásaival együtt idén nyáron összesen több mint százmilliárd forint támogatást hirdetett meg a távfűtési rendszerek zöldítésére, hatékonyságjavítására és okosmérők telepítésére.” Az EM hozzátette: a távleolvasó rendszerek telepítésének köszönhetően a lakók a jövőben nem a légköbméterrel vagy az alapterülettel, hanem tényleges felhasználásukkal arányosan fizetnek a távfűtésért. A folyamatosan nyomon követhető adatok tudatosabb fogyasztást tesznek lehetővé, ez is a rezsikiadások csökkenéséhez vezethet.

Advertisement

Zöldinfó

Adócsökkentéssel mérsékelné az üzemanyagárakat a szerb kormány

Szerbia 20 százalékkal csökkentette az üzemanyagokra kivetett jövedéki adót.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Szerbia 20 százalékkal csökkentette az üzemanyagokra kivetett jövedéki adót annak érdekében, hogy mérsékelje a közel-keleti háború miatt a töltőállomásokon tapasztalható áremelkedést – közölte a szerb energiaügyi minisztérium. “Továbbra is meg fogjuk védeni az állampolgárokat és a gazdaságot” – hangsúlyozta Dubravka Djedovic Handanovic energiaügyi miniszter – ismertette az alternativenergia.hu. A közleményben nem szerepel, hogy az intézkedés meddig marad érvényben. A hazai piac védelme érdekében a szerb kormány hétfőn megtiltotta a kőolaj és a kőolajszármazékok exportját március 19-ig.

A következő hét nap során Szerbiában a benzinkutakon a benzin kiskereskedelmi ára 186 dinár (621 forint) lesz, míg a gázolaj literjéért 208 dinárt (695 forint) kell fizetni. “A dízel reális ára meghaladja a 226 dinárt (755 forint), a benziné pedig valahol 189 dinár (631 forint) körül van, ha a tőzsdei jegyzéseket és árakat nézzük. Ez a kőolaj világpiaci áremelkedésének következménye a közel-keleti konfliktus miatt” – mondta Dubravka Djedović Handanovic.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák