Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Zöld jövő gyökerei: az erdők tanítanak felelősségre és fenntarthatóságra

Jövőre is folytatódik az Erdei Iránytű Program.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az Iskolában az Erdő Program részeként 2026-ban is folytatódik az Erdei Iránytű Program – közölte az alternativenergia.hu. Zambó Péter kiemelte: az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium 2024-ben a fenntarthatóságra nevelés támogatására indította az Erdei Iránytű Programot, amelynek szervezésében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is közreműködik. Azóta a hátrányos helyzetű régiókból 250 csoport, összesen 8700 gyermek vesz részt a programban – tette hozzá. Emlékeztetett: a kezdeményezést az Európai Unió emisszió-kereskedelmi rendszerének kvótafelhasználásából finanszírozzák, azaz a magyar erdők által megkötött szén gazdasági értékét használják fel, és fordítják környezeti nevelésre. Teszik mindezt azért, mert az erdei iskolában elsajátított szemlélet az alapja az erdők megőrzésének – húzta alá, jelezve: mindez azért is fontos, mert az erdők megkötő képessége nélkül nem valósítható meg az ország klímasemlegessége.

Rámutatott: ehhez nélkülözhetetlen, hogy azok a fiatalok is kézzelfogható élményeket szerezzenek az erdőkről, a természetről, akiknek erre egyébként kevesebb lehetősége adódik. Az Erdei Iránytű Program foglalkozásain megmutatják a diákoknak, mekkora értéket jelentenek az erdők, amelyek hazánk zöldvagyonának legfontosabb részét képezik, és mennyi mindennel járulnak hozzá a társadalom jólétéhez. Az államtitkár kiemelte: a kormánynak fontos a fiatalok sorsa, és a fenntarthatóságra épülő jövő, amely erdők nélkül sivárabb és szegényebb lenne. Az állami erdészetek mindegyike működtet erdei iskolát, amelyek hálózata az egész országot lefedi – mondta, hozzátéve: ezek a társaságok a tulajdonos magyar állam elvárásának megfelelően az eredményük jelentős részét visszaforgatják a szemléletformálásra, rekreációs lehetőségek biztosítására, erdei iskolák működtetésére, évente több milliárd forintnyi szolgáltatást nyújtva a társadalomnak, amit így nem kell a központi költségvetésből finanszírozni.

Zambó Péter közlése szerint az erdészeti erdei iskolák módszertanát több mint negyven éve alakítják és alkalmazzák az állami erdészeteknél. Az itt megvalósuló programok középpontjában az élményalapú nevelés áll. Közülük az Erdei Iránytű Program egy még nagyobb kezdeményezés: az Iskolában az Erdő Program része, amelynek keretében az erdőpedagógusok viszik el az erdők üzenetét az oktatási intézményekbe. Ez év végéig 1900 oktatási intézményben mintegy 140 ezer gyerek számára tartanak erdőpedagógiai foglalkozásokat, így az Iskolában az Erdő Program az elmúlt 35 év legnagyobb környezeti nevelési akciója – emelte ki az államtitkár. Szólt arról is, hogy az erdészeti szemléletformáló programokat az Országos Erdészeti Egyesület koordinálja, és abban hangsúlyos részt vállalnak az állami erdészeti társaságok. Nemcsak helyszínt biztosítanak és erdőpedagógusaik tudását adják, hanem a fenntarthatóságra neveléshez különböző oktatási segédanyagokat is biztosítanak – jegyezte meg, példaként említve, hogy szeptemberben minden harmadik osztályos tanuló megkapta az állami erdészetek újságja, A mi erdőnk magazin különszámát.

Advertisement

Zöldinfó

Nő az érdeklődés, nő a felelősség – magyarország 13. alkalommal csatlakozik az Európai Hulladékcsökkentési Héthez

Elindul a regisztráció csütörtökön az Európai Hulladékcsökkentési Hét 2025-ös kampányára.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az alternativenergia.hu felhívta a figyelmet arra, hogy a 2009 óta minden év novemberében megvalósuló Európai Hulladékcsökkentési Hét olyan széleskörű kezdeményezés, amely a hulladékkeletkezés megelőzésére szeretné felhívni a figyelmet. Emlékeztetett, hogy Magyarország az idén már a 13. alkalommal vesz részt ebben a kampányban, amelynek koordinációját az Energiaügyi Minisztérium támogatásával a Nemzeti Energetikai Ügynökség látja majd el. Köszönetet mondott a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének is a támogatásukért. Ismertetése szerint a program minden évben más témára fókuszál. Az idén az elektromos és elektronikai hulladékok állnak a középpontban, amelyeknek mennyisége minden évben körülbelül 2 százalékkal növekszik. Ez egyrészt nyersanyag, másrészt veszélyesanyag kérdés is – jelezte.

Hozzátette, hogy 2022-ben az Európai Unióban 14,4 millió tonnányi elektronikai berendezést hoztak forgalomba, és 5 millió tonna elektronikai hulladékot gyűjtöttek össze. Az idei fókusztémához igazodva olyan ötleteket, kezdeményezéseket várnak, amelyek az e-hulladékok keletkezésének megelőzését, a javíthatóságot, az élettartam-hosszabbítást, a hivatalos begyűjtési csatornáknak használatát és a tudatos fogyasztói döntéseket támogatják – tájékoztatott. Raisz Anikó bejelentette, hogy az idei kampányhetet november 22. és november 30. között rendezik, a nevezéseket pedig szeptember 25-től november 5-ig várják a szelektalok.hu oldalon. Jelentkezni, ahogy az eddigi években is, közigazgatási szerv és hatóság, egyesület, civil szervezet, gazdálkodó és ipari szervezet, oktatási intézmény, illetve magánszemély kategóriákban lehet majd. A jelentkezéseket elsősorban, de nem kizárólag az elektromos és elektronikai hulladékok témájában várják. Az államtitkár beszámolt arról, hogy az elmúlt években folyamatosan növekedett az érdeklődés a magyar szereplők részéről. Emlékeztetett arra, hogy tavaly, amikor az élelmiszerpazarlás csökkentése volt a fókuszban, közel 500 akciót regisztráltak.

Ugyanakkor a magyar kezdeményezések nem csak a számosságuk miatt vannak jelen a nemzetközi élmezőnyben, a magyar akciókat rendszeresen díjazza a nemzetközi zsűri is – fogalmazott Raisz Anikó. Hozzátette, bíznak abban, hogy az idén is hasonlóan sikeresek lesznek az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében megvalósuló magyar kezdeményezések, és a közösségek, az intézmények és a vállalatok összefogásával jelentős előrelépést érhetnek el a szemléletformálás, a környezeti nevelés, a hulladékmegelőzés és általában a környezet megóvásában.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák