Zöld Közlekedés
Új korszak a budapesti buszközlekedésben: Citaro K és BYD modellek érkeznek
A fővárosi Autómentes hétvégén bemutatkoztak Budapest legújabb buszai.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
“Büszke vagyok rá, hogy a kormányzati megszorítások ellenére az elmúlt években olyan ütemben sikerült megújítani a járműparkot, hogy ma már nincs magas padlós autóbusz a főváros útjain” – idézték a közleményben Karácsony Gergelyt. Hozzátették: az Európai mobilitási hét keretén belül megrendezett Autómentes hétvége a környezettudatos és fenntartható közlekedésre hívja fel a figyelmet, amelynek kiemelkedő eseménye a BYD legújabb elektromos buszának kipróbálása – írta meg az alternativenergia.hu. Jelenleg 30 elektromos jármű várja a forgalomba állásra való előkészítését, emellett a BKK megrendelése nyomán 2027-ig összesen 70 új – 50 szóló és 20 csuklós – teljesen elektromos meghajtású, modern asszisztens rendszerekkel felszerelt busz áll forgalomba Budapesten – írták.
A közlemény szövege szerint az új csuklós járműveknek köszönhetően – amelyek a tervek szerint a főváros belső területeit átszelő, valamint közép-budai vonalakon közlekednek majd – a budapesti lesz az ország legjelentősebb elektromos csuklós buszflottája. Az elektromos buszoknak a BKK és szolgáltatópartnere, az ArrivaBus Kft. között létrejött szolgáltatási szerződés alapján 2026 tavaszától kell szolgálatot teljesíteniük, azonban lehetséges, hogy korábban, már idén közlekednek az utakon – ismertették. Tájékoztatásuk szerint az idei Autómentes hétvégén találkozhatnak először a fővárosiak a BKV vadonatúj autóbuszával, a hamarosan forgalomba álló Mercedes-Benz Citaro K modell-lel.
Az új maximidi méretű buszok első darabjai a héten érkeztek meg Budapestre. A Mercedes-Benz Citaro K típusú autóbusz a kor elvárásainak megfelelő biztonsági és kényelmi felszereltséggel, ergonomikus utastérrel, fedélzeti kamerákkal, korszerű utastájékoztató rendszerrel, valamint LED-es, energiatakarékos utastér-világítással rendelkezik – közölték. A 65 járműből álló flotta folyamatosan áll majd forgalomba a fővárosban. Ezzel az autóbusz-állomány nyolc százaléka újul meg – olvasható a főpolgármesteri hivatalnak Karácsony Gergely posztja alapján kiadott közleményében.
Zöld Közlekedés
Szeptembertől új elektromos buszok közlekednek Miskolc térségében
Újabb két elektromos autóbusszal bővült Miskolc buszflottája.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Újabb két, tisztán elektromos, nulla károsanyag-kibocsátású autóbusszal bővült a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK Zrt.) buszflottája. A Zöld busz program keretében beszerzett járművek szeptember 1-jétől állnak forgalomba Miskolc és Felsőzsolca között. – írja az alternativenergia.hu. A közlekedési társaság honlapja szerint a vállalat idén már két ütemben gyarapította elektromos járműparkját az elnyert támogatásoknak köszönhetően. A buszok átadásával Miskolc – Budapest után – továbbra is az ország második legnagyobb elektromosbusz-flottáját tudhatja magáénak. Mielőtt a két új BYD elektromos busz szolgálatba állna a Miskolc és Felsőzsolca közötti vonalon, a próbaüzemben a városi vonalakon is utazhatnak velük a tömegközlekedők. A járművek a legmodernebb biztonsági rendszerekkel, fedélzeti kamerákkal, USB-töltőpontokkal és korszerű utastájékoztatási eszközökkel rendelkeznek – írták.
A BYD kínai multinacionális high-tech vállalat 2008-ban jelent meg Magyarországon, amikor megvásárolta a Komáromi Ipari Parkban a dél-koreai Mirae gyárát, 2017-ben erre a helyszínre telepítette első európai buszgyárát. Autóipari üzletága 2023 második felében lépett be a magyarországi autópiacra, azóta már Szegeden építi európai személyautó-gyárát. Tavaly Budapestre költözött a BYD európai központja, amelyben helyet kap az európai kutatás-fejlesztési központ is.
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaNagy lépés az energiafüggetlenség felé: milliárdokból fejlesztik a magyar hálózatot
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaMagyar akácfajták indulhatnak világhódító útra
-
Zöldinfó11 óra telt el a létrehozás ótaA hatóság szerint szabálytalanul kezelték a hulladékot a CATL üzemében
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaTonnaszámra kerül elő a szemét a visszahúzódó Duna medréből
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaVisszautasítja az MFB döntését az OPUS TITÁSZ, jogi útra tereli az ügyet
