Zöld Közlekedés
Energiahálózat nélkül, napelemmel működik – megnyílt a jövő autógyára
Hivatalosan is átadták BMW Group új autógyárát pénteken Debrecenben, ahol megkezdődött a cég legújabb modellje, a Neue Klasse iX3 sorozatgyártása.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Hans-Peter Kemser, a BMW Manufacturing Hungary Kft. elnök-vezérigazgatója felidézte, hogy amikor eldöntötték, új gyárat építenek Európában, tökéletes helyszínt találtak Debrecenben: erős, elkötelezett partnereket, megbízható beszállítókat, korszerű infrastruktúrát – írja az alternativenergia.hu. Hozzátette: a BMW történetében először a virtuális térben terveztek meg mindent, majd felépítették úgy, ahogyan ma a valóságban kinéz. Ami innováció és high-tech, az Debrecenben készül – tette hozzá, kiemelve például, hogy a gyárnak nincs összeköttetése a közüzemi áramhálózattal, az energiaellátásra az ország legnagyobb napelemparkját építették meg. “Ez nem csak egy gyár, hanem a sarokköve a haladásnak” – hangoztatta Hans-Peter Kemser, kiemelve, hogy több mint kétezer embernek biztosítanak megélhetést, de további ezer is kapcsolódik hozzájuk. “Beépültünk Debrecenbe, Magyarország társadalmába” – tette hozzá, megjegyezve, hogy a debreceni gyár a BMW szimbóluma, legkorszerűbb, a fenntarthatóság jegyében épült üzeme.
Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere “a világ legmodernebb, legfenntarthatóbb, leginkább jövőbe mutató” gyárának nevezte az elkészült üzemet, amelynek megnyitója hosszú évek munkájának eredménye, amely új korszakot nyit Debrecen és az ország keleti régiójának életében. A polgármester azt mondta, számára ez a nap a hitről, a küzdeni tudásról és a debreceniségről szól, mindarról, “ami átsegített bennünket az autóipar nehézségein, a világjárványon, az energiaválságon és megannyi problémán, ami egy ilyen léptékű beruházás megvalósítását kíséri”. Hozzátette, hogy a debreceni BMW gyár létrejötte mögött erős összefogás áll: Magyarország kormánya, a BMW csoport és Debrecen városa együtt bizonyította, hogy a legnagyobb akadályokat is le lehet győzni. Papp László szerint a gyár nem egyszerűen ipari beruházás, hanem “történelmi küldetés, amely megmutatja, hogy a jövő ipara és a jövő városa képes harmóniában együtt fejlődni”. Azt mondta, a városban megtízszerezték az iparterületeket, felépült több mint egymillió négyzetméter ipari ingatlan, amelynek köszönhetően 21 ezer új munkahely jött létre. Ugyanakkor kiemelt figyelmet fordítottak a környezetvédelemre, az élhetőségi és fenntarthatósági szempontokra, amelynek az eredményességét jól jelzi, hogy Debrecen a három finalista között van az Európa Zöld Fővárosa 2027 versenyben – jelezte Papp László.
Oliver Zipse, a BMW Group igazgatóságának elnöke azt mondta, a debreceni gyár felépítésével új fejezetet nyitottak a BMW történetében. A vadonatúj gyárban vadonatúj modellt fognak gyártani: a Neue Klasse iX3 hatékony, fenntartható és digitális – hangoztatta hozzátéve, hogy az iX3 modell az első állomása egy új generációnak. Felidézte, hogy a gyár építésének debreceni helyszínéről hét éve döntöttek, négy éve volt az alapkőletétel – közben Covid-járvány – és 2023 márciusa óta működik a gyár: a virtuális tervezés és végrehajtás eredményeként előre pontosan elhelyezték azt a több mint ezer robotot, amelyek ma már a valódi kocsikat gyártják. Nincs jövő fenntarthatóság nélkül – emelte ki Oliver Zipse, megemlítve, hogy a gyár évente 12 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátást “spórol meg”. Kiemelte azt a “hálózati együttműködést”, ami a debreceni gyár építése során megvalósult, s amit tapasztalatként adnak át más kontinenseken működő üzemeiknek.
A BMW Group igazgatóságának elnöke szerint “Debrecen a világ legjobb dolgozóit hozta össze”: több mint kétezer helyi munkatársuk 15 országból érkezett, a gyár hivatalos nyelve a magyar és az angol. Oliver Zipse fontosnak nevezte a jó együttműködést a beszállítókkal, s a további jó kapcsolatokat a várossal és az egyetemekkel. A gyáravató végén a résztvevőknek bemutatták a Neue Klasse iX3 első, a gyártósorról frissen legördült darabjait.
Zöld Közlekedés
Új korszak az elektromos autóknál, Kína és az EU közelebb került a megállapodáshoz
Az év elején Kína és az Európai Unió ármegállapodás révén “puha landolást” ért el az elektromos járművek ügyében.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az év elején Kína és az Európai Unió ármegállapodás révén “puha landolást” ért el az elektromos járművek ügyében – közölte Vang Ven-tao kínai kereskedelmi miniszter, miután Pekingben tárgyalt Hildegard Müllerrel, a német autóipari szövetség (VDA) elnökével. A kínai kereskedelmi miniszter – akit a kínai állami hírügynökség idézett kedden – hangsúlyozta az alternativenergia.hu: Kína azt várja, hogy az Európai Unió gyorsítsa fel a kínai autógyártókkal folytatott tárgyalásokat, és hajtsa végre az ármegállapodásban foglaltakat. Hozzátette: az EU közelmúltbeli kereskedelmi korlátozó intézkedései csökkentik az Európába irányuló befektetésekbe vetett bizalmat.
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaDrámai fordulat: már a cukrot és a krumplit sem tudjuk megtermelni
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaHárom hónap után fordulat: helyreállt az olajszállítás a Barátság vezetéken
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás óta515 ezer ügyfél már lépett, még nem késő nyilatkozni a rezsicsökkentésről
-
Zöld Közlekedés7 nap telt el a létrehozás ótaKoncertek, autók és lampionos felvonulás: programkavalkád Esztergomban
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaNagy változások jöhetnek: új minisztérium védené a természetet
