Zöld Energia
Történelmi mélyponton az áramimport: már hat hónapban 15% alá csökkent a behozatal
Októberben is 15 százalék alatt maradt az áramimport.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Kiemelték, 2013 és 2024 között egyszer sem fordult elő, ami idén már hat hónapban is, ahogy áprilistól augusztusig, úgy októberben is 15 százalék alatt alakult az importhányad a hazai villamosenergia-forgalomban – írja az alternativenergia.hu. A múlt havi 13,8 százalékos mutató kis híján 10 százalékponttal volt alacsonyabb a tavalyi tizedik havinál. Kifejtették, a megelőző tizenkét évben az is csak tizenhárom hónapban fordult elő, hogy a behozatal részesedése nem érte el a 20 százalékot, 15 százaléknál alacsonyabb havi adatra pedig 2012 óta idén tavaszig nem volt példa. Komoly fegyvertény, hogy az elmúlt hét hónap legmagasabb, és egyetlen 15 százalék feletti importarányát a szeptember hozta 16,9 százalékkal – írták a bejegyzésben.
Hozzátették, 2025 első tíz hónapjában a belföldön felhasznált áram mennyisége mintegy megegyezett a tavaly január-októberivel. Az importszaldó csökkenése tehát nem a fogyasztás változására, hanem a mintegy 10 százalékkal megnövekedett hazai áramtermelésre vezethető vissza. A magyarországi megújuló kapacitás idén őszre meghaladta a 9 gigawattot. A zöldenergia-termelők az áramrendszer beépített teljesítményének közel 60 százalékát adják. A tárolási képességek folyamatos bővítésével tesznek azért, hogy az időjárásfüggő forrásból származó áramot a délutáni-esti fogyasztási csúcsidőszakra félre lehessen tenni, ezzel is költséges importot váltva ki – tájékoztatott az EM.
Zöld Energia
Drámai múlt, zöld jövő: Csernobil energia-termelő központtá válhat
Napelemparkot építenek a csernobili erőmű területén, így biztosítva a létesítmény áramellátását.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A napelemek egy hónapon belül megkezdik a villamos energia előállítását – írja az alternativenergia.hu. Szerhij Tarakanov, a nukleáris létesítmény vezérigazgatója az UNIAN ukrán hírügynökségnek pénteken elmondta, hogy szinte kész a két megawatt teljesítményű napelempark. “Még egy hónap, és üzembe helyezzük az állomást”. Ez lehetővé teszi, hogy a villamosenergia-költségek csökkentését, amelyek jelentős részét teszik ki az objektum költségvetésének – közölte. Megjegyezte, egyelőre nincs szó arról, hogy belépjenek a villamosenergia-piacra, de nem zárja ki, hogy ilyen tervek is felmerülhetnek a jövőben. “A kormány megbízott bennünket az erőművi blokkok leszerelésével és a szarkofág átalakításával, hogy biztonságos legyen a környezetére, most ezen dolgozunk” – tette hozzá a szakember, aki a csernobili atomerőmű és a körülötte lévő tiltott zóna jövőjét abban látja, ha a területet fejlesztési övezetté alakítják. “Itt elegendő hely van például a zöld energiatermelés számára. Emellett megvan az infrastruktúra új atomerőművi blokkok telepítéséhez is. Elegendő vízkészlettel rendelkezünk és kiterjedt energiahálózatunk van. Az engedélyezési folyamat is egyszerűbb lesz, mivel a tiltott zónában nincs szükség lakossági meghallgatásokra. Ezt az egyedülálló területet a jövőben ki kell használni” – mondta Tarakanov.
Ugyanakkor a vezérigazgató elmondta: nem gondolja, hogy az erőmű energetikai potenciálja helyreállítható lenne kis moduláris reaktorokkal (SMR). Közölte: az 1986 áprilisában történt csernobili baleset tanulságait figyelembe véve kizárólag kipróbált technológiákkal kell dolgozni; célszerűbb lenne nagy teljesítményű, bevált és magas biztonsági szintű reaktorokat építeni. Az UNIAN hozzáfűzte, hogy a régi szarkofág fölé épített új biztonsági burkolat, amelyet egy orosz drón megrongált, sürgős javításra szorul. A 2025 februári drónbecsapódás és az azt követő tűz miatt a biztonsági burkolat elvesztette teljes tömítettségét. Helyreállításának teljes költsége elérheti az 500 millió eurót, és a munka akár 2030-ig is eltarthat. Az összeg egy részét Ukrajna nyugati partnerei már átutalták. Az orosz rakéták és drónok folyamatos fenyegetést jelentenek az objektum biztonságára. A világ egyetlen atomerőművét sem tervezték arra, hogy tartósan drón- vagy rakétatámadásoknak legyen kitéve – közölte, rámutatva arra, hogy a szarkofág megsemmisülne, ha Iszkander, Kinzsal vagy Kalibr típusú rakéta csapódna bele.
Az épület leomlását követően a védőburkolat alatti több száz tonnányi üzemanyag-maradvány, valamint por a levegőbe jutna és felhőt képezne, amelyet a szél bármilyen irányba elsodorhat – mondta Szerhij Tarakanov. Hangsúlyozta, hogy jelenleg nincs közvetlen kockázata a régi szarkofág beomlásának, amely a közvetlenül az 1986-ban felrobbant négyes reaktor fölött található. A tavalyi orosz dróntámadás jellege arra utal, hogy az incidens szándékos volt. A támadás célja feltehetően az objektum ellenállóképességének és a nemzetközi közösség reakciójának tesztelése volt. Egyetlen atomerőmű sem lehet harctér, a csernobili sem. Ez nukleáris terrorizmus Oroszország részéről – mondta a vezérigazgató.
-
Zöldinfó11 óra telt el a létrehozás ótaDrámai fordulat: már a cukrot és a krumplit sem tudjuk megtermelni
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaHárom hónap után fordulat: helyreállt az olajszállítás a Barátság vezetéken
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta515 ezer ügyfél már lépett, még nem késő nyilatkozni a rezsicsökkentésről
-
Zöld Közlekedés6 nap telt el a létrehozás ótaKoncertek, autók és lampionos felvonulás: programkavalkád Esztergomban
-
Zöldinfó12 óra telt el a létrehozás ótaNagy változások jöhetnek: új minisztérium védené a természetet
