Zöldinfó
Vízre hangolt jövő: Debrecen átfogó fejlesztésekkel válaszol a klímaváltozás kihívásaira
A hangsúlyokat és a forrásokat is át kell helyezni a vízgazdálkodásban – jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkára.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A klímaváltozást mindannyian érezzük, főképp a vízgazdálkodáson keresztül, amely az alkalmazkodásnak is a legjobb eszköze – írja az alternativenergia.hu. Hangsúlyozta, hogy a “sok víz” problémájához nemcsak azzal a tudással tudtak idomulni, amellyel a 70 éves vízügyi igazgatás rendelkezik, hanem azzal a 450 milliárd forintos fejlesztésekben felépült védművekkel is, amelyekkel Európa élvonalába került az ország. “Azonban látnunk kell, hogy új korszak kezdődik, és másfajta fejlesztésekre van szükség” – mondta. V. Németh Zsolt kitért arra is: létrehozták a Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottságot, amely azonosítja és ütközteti a különböző ágazatok érdekeit. Megjegyezte, hogy a klímaváltozás nem csak az agrárium gondja. Az államtitkár közölte, hogy az idén 288 milliárd forint szolgálta a vízvisszatartást, és összesen 363 milliárd forintból gazdálkodhatott a vízügyi ágazat.
A fejlesztéseken belül számos projekt már zajlik, hat programban már elindult a közbeszerzés, kivitelezés, és ezek közül a legnagyobb a Debrecent érintő Civaqua második üteme, 40 milliárd forint európai uniós forrás felhasználásával – ismertette V. Németh Zsolt. Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester szerint az a legfontosabb, hogy jövőre folytatódhat a Civaqua, ami lehetővé teszi, hogy a Keleti-főcsatorna vizét Debrecen északi és keleti területeire is eljuttassák. Ehhez meg kell építeni egy 13,5 kilométer hosszú gravitációs vezetékrendszert, amely a vizet a 2023-ban megépült magasponti kiegyenlítő tározótól Debrecen-Pallag térségébe, a Pallagi-csatornába juttatja. A program megvalósulásával az ország első természetvédelmi területére, a Nagyerdőre juthat víz, valamint a város melletti tavakba, így a Vekeribe, az Erdőspusztai-tavakhoz és a Fancsikai-tározóhoz. Elmondta: mivel magasabb területre kell a vizet eljuttatni, a városnak van egy megállapodása a kormánnyal, ami hálózatfejlesztést irányoz elő a TIVIZIG és az OPUS TITÁSZ beruházásában; egy napelempark is részét képezi a távlati terveknek, erre kormánydöntés született, amelynek összege 3 575 000 000 forint.
Kifejtette, hogy a jövő héten ülésező városi közgyűlés dönt arról, hogy beadja-e a pályázatát egy 5 milliárd forintos fejlesztésre Civaqua Plusz néven, KEHOP Plusz pályázat keretében. A projekt konkrét célja, hogy a települések kezeljék a vízgazdálkodási kihívásokat, mint az egyenetlen csapadékeloszlás, a hirtelen lezúduló esők okozta károk, vagy aszály idején a vízhiány. Ebben a projektben valósulhatna meg a Vekeri-tó rehabilitációja és a Tócóvölgyi Ökopark is. Ez utóbbinak a megvalósulásáról jövőre születhet döntés, de mindkét projekt, vagyis a Civaqua második üteme és a Civaqua Plusz is 2029 decemberéig be kell, hogy fejeződjön. Barcsa Lajos (Fidesz-KDNP) alpolgármester arról beszélt, hogy Debrecen folyamatosan fejlődik, több mint 20 ezer új munkahely jött létre az elmúlt években. A fejlesztések látszanak a városban, azonban a gazdasági növekedés mellé élhető környezetet, közösségi tereket és természetközeli infrastruktúrát is kell építeni – fűzte hozzá.
Balázs Ákos (Fidesz-KDNP) alpolgármester kijelentette, hogy a projekt folytatása minden debreceninek fontos. Amikor a város zöld kódexét készítették és megkérdezték a helyieket, hogy a megjelölt 50 intézkedés közül melyiket tartják a legfontosabbnak, a Civaqua program folytatását nevezték meg – közölte.
Zöldinfó
Innováció a fizikában: réz-halogenid alapú detektorok jöhetnek
Az ionizáló sugárzás mérésére fejlesztenek ki költséghatékony megoldást az SZTE-n.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az alternativenergia.hu közleménye szerint az ionizáló sugárzás láthatatlan, mégis folyamatosan jelen van környezetünkben. Pontos mérése elengedhetetlen az orvosi képalkotásban, az atomerőművek biztonsági rendszereiben, a legmodernebb részecskefizikai kutatásokban, valamint az űrkutatásban is. Ehhez szcintillátorokat használnak: olyan speciális anyagokat, amelyek sugárzás hatására apró fényvillanásokat bocsátanak ki, ezeket a fényjeleket érzékelve a műszerek meg tudják határozni a sugárzás jelenlétét, típusát és energiáját. A szegedi kutatás középpontjában egy új, ígéretes anyagcsalád, a réz-halogenidek állnak. Ezt néhány mikrométer vastagságú vékonyréteg formájában állítják elő. A réz-halogenid stabil és megbízható működést tesz lehetővé, vékonyrétegként kevésbé érzékeny a – például az űrben vagy a kísérleti magfúziós berendezéseknél jelentkező – zavaró háttérsugárzásra, pontosabban érzékeli az alacsonyabb energiájú ionizálósugárzás-típusokat és ipari méretekben is előállítható.
A kutatók a mintákat UV-fény segítségével vizsgálják, amely hatására az anyagok jól láthatóan világítani kezdenek. Ez a jelenség bizonyítja, hogy az előállított rétegek megfelelően reagálnak külső gerjesztésre. A fejlesztés egyik legfontosabb innovációs eleme az alkalmazott gyártási technológia. A vékonyrétegeket oldatporlasztásos módszerrel állítják elő, amely automatizálható és költséghatékony megoldást kínál. Ez megnyitja az utat a széles körű alkalmazások előtt a többi közt sugárzásmérő berendezésekben, orvosi diagnosztikai eszközökben, űripari rendszerekben, valamint kutatási célú detektorokban. Az SZTE és a debreceni Atommagkutató Intézet együttműködésével zajló fejlesztés során végzett munkájáért Hajdu Cintia, az egyetem doktorandusza elnyerte a leginnovatívabb PhD-munka díjat – áll a közleményben.
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaDrámai fordulat: már a cukrot és a krumplit sem tudjuk megtermelni
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaHóvihar és káosz: áram nélkül maradt régiók, késik a mezőgazdasági szezon
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaHárom hónap után fordulat: helyreállt az olajszállítás a Barátság vezetéken
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás óta515 ezer ügyfél már lépett, még nem késő nyilatkozni a rezsicsökkentésről
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaKoncertek, autók és lampionos felvonulás: programkavalkád Esztergomban
