Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

Évente több tízezer kínai elektromos autó érkezhet Kanadába

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg az elektromos autók terén.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A megállapodás értelmében Kanada csökkenti a kínai gyártású elektromos járművekre kivetett vámokat: évente legfeljebb 49 ezer kínai elektromos autó léphet be a kanadai piacra a 2024-ben bevezetett 100 százalékos vám helyett 6,1 százalékos kedvezményes vámtétellel – írja az alternativenergia.hu. Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések. “Történelmi jelentőségű és eredményes két nap volt. Meg kell értenünk a különbséget Kanada és más országok között, és arra kell összpontosítanunk, hogy ott működjünk együtt, ahol egyetértünk” – mondta Carney pénteken. A kanadai államfő pénteken találkozott Hszi Csin-ping kínai elnökkel, aki elmondta, hogy hajlandó továbbra is a kapcsolatok javításán dolgozni. Hszi megjegyezte, hogy a két fél az októberi első, egy dél-koreai regionális gazdasági konferencia alkalmával tartott találkozója óta tárgyal az együttműködés helyreállításáról és újraindításáról.

Carney 2017 óta az első kanadai miniszterelnök, aki hivatalos látogatást tett Kínában. A kanadai-kínai viszony az elmúlt években feszültté vált. Kanada 2024-ben vámokat vezetett be a Kínából érkező elektromos járművekre, valamint acél- és alumíniumtermékekre, amire Peking válaszintézkedésekkel reagált, többek között kanadai mezőgazdasági termékek megvámolásával.

Advertisement

Zöld Közlekedés

Kínai elektromos autók hódítanak: már több mint 30 Geely talált gazdára

A Schiller Autó Család Geely márkakereskedéssel bővíti budapesti telephelyét.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Bővíti Budapesti Váci úti telephelyét a Schiller Autó Család, a projekt keretében a portfóliójába felvett újabb kínai autómárka, a Geely számára alakít ki márkakereskedést – írja az alternativenergia.hu. Ismertették: a cég az elsők között lett partnere a kína autógyártónak a magyar piacon, pár hete már megkezdte a Geely személyautók előértékesítését, célja azonban, hogy 2026 őszére az importőr elvárásainak megfelelő bemutatóteremben szolgálja ki a vevőket. A projekt látványtervei már elkészültek, jelenleg a kivitelezők tendereztetése zajlik – közölték.

Az első hetek tapasztalatai alapján a Geely plug-in hibrid és elektromos SUV-jait főleg a magánvásárlók keresik, a családi vállalkozás eddig már több mint 30 példányt adott el. Az értékesítés második évében akár ezer Geely márkájú jármű eladására is esélyt lát a Schiller. A beruházás összegét a vállalkozás nem közölte, azonban jelezte, hogy a projektet saját forrásból finanszírozza.

A Schiller jelenleg két telephelyen immár öt márka kereskedésével foglalkozik, eddig a Toyota, a Skoda, és a Lexus, valamint a szintén feltörekvő kínai márka, a BYD partnere volt. A Schillerhez tartozó szalonok 2025-ben 3500 autót adtak el, ez stagnálás volt 2024-hez képest. Az idén az értékesítési darabszám 5 százalékos növekedését látják reálisnak.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák