Zöldinfó
Extra támogatás igényelhető a fagykárt szenvedett termelők számára
Benyújthatók a támogatási kérelmek a fagykárkrízis-támogatásra.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Rendkívüli támogatásban részesülhetnek a tavaly tavasszal fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők, hiszen az agrártárca elérte az Európai Bizottságnál, hogy 10,8 millió euró, azaz 4,2 milliárd forintnyi forrás juthat az érintetteknek, a támogatási kérelmeket 2026. január 23. és február 10. között lehet benyújtani elektronikusan – jelentette be Nagy István agrárminiszter a Facebook-oldalán az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint. A tárcavezető elmondta: annak érdekében, hogy minél több termelő élhessen a lehetőséggel, a támogatás a kárenyhítő juttatáson felül igényelhető, így az előlegben már részesült gazdálkodók számára is elérhető – ismertette az alternativenergia.hu. Minden olyan szőlő- és gyümölcstermelő, akinek 30 százalékos hozamcsökkenést meghaladó igazolt kára keletkezett, jogosult lesz erre a támogatásra. A kiszámíthatóság és a fizetőképesség a biztonságos termeléshez nélkülözhetetlen, ezért a szaktárca a váratlan helyzetekben is a gazdálkodók segítségére van – hangsúlyozta a miniszter.
A tárca közleménye szerint Nagy István kitért arra, hogy a tavalyi tavaszi fagy okozta gazdálkodói károk enyhítésének érdekében az ágazati szereplőkkel való egyeztetést követően, az Agrárminisztérium megteremtette a lehetőségét a fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők számára az általuk igénybe vehető kárenyhítési juttatás előlegfizetésének. Ennek köszönhetően 2025-ben összesen 1,45 milliárd forint kompenzáció juthatott el, több mint fél évvel korábban a megszokotthoz képest, a kárt szenvedett gazdákhoz. Ezt követően sikerült elérni azt, hogy többletforrás álljon rendelkezésre a tavaszi fagykárok kapcsán a közös krízisalapból a hét érintett tagállam, így Magyarország számára is. Ennek a rendkívüli támogatásnak az igénylése indulhat meg hamarosan. A Magyarország számára rendelkezésre álló keretösszeget 2026. április 30-ig kell kifizetni a fagykárt szenvedett termelőknek – ismertette a miniszter.
Nagy István a megelőzés kapcsán kiemelte, hogy ezekben a helyzetekben nem a nulláról építkeznek, hiszen az agrártámogatási környezet egészét a termelők likviditásának megőrzése érdekében alakítják ki, miközben egy következetesen tervezett kockázatkezelési rendszert is működtetnek. Ez a 2012-től folyamatosan fejlesztett rendszer Európában egyedülállóan módon járul hozzá az egyre inkább szélsőségessé váló időjárási viszonyok miatti mezőgazdasági károk utólagos enyhítéséhez. Ennek minden eleme, így az agrárkárenyhítési alap, a biztosítási támogatás és a krízisbiztosítás is bizonyítja a hasznosságát az egyre kiszámíthatatlanabb klímakörnyezetben – fűzte hozzá.
Zöldinfó
Riasztó eredmény: szinte teljesen eltűnt a hiúz Magyarországról
A hazánkkal szomszédos Szlovák-karszt Nemzeti Parkban is már csak két kifejlett hiúz él.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az Európa legnagyobb vadon élő macskaféléjének egykor természetes élőhelyéül szolgáló szlovák–magyar határvidéken mára drámai mértékben csökkent az eurázsiai hiúz állománya, és a faj gyakorlatilag eltűnőben van Magyarországról – írja az alternativenergia.hu. A WWF Szlovákia, a WWF Magyarország és partnerszervezeteik 2023 és 2026 között figyelték meg a fajt a Szlovák-karszt Nemzeti Parkban – a faj egyik történelmi élőhelyén –, és mindössze két kifejlett hiúz jelenlétét sikerült igazolni, míg a hazai oldalon Aggtelek és a Bükk térségében nem találták nyomát, csak a Börzsönyben bukkan fel időről időre egy idős példány. Június 11-én, a hiúzok világnapján a WWF arra hívja fel a figyelmet, hogy a monitoringeredmények szerint az eurázsiai hiúz jövője a Kárpátokban a határokon átívelő együttműködésen múlik. A monitoringvizsgálat az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló LECA projekt keretében zajlott, amelynek célja a nagyragadozók és a helyi közösségek együttélésének elősegítése a Kárpátok térségében. A projekt során a kutatók és a bevont érintettek modern megfigyelési módszerek kombinációját alkalmazták, beleértve a kameracsapdázást és a genetikai elemzést. Magyarországon a WWF Magyarország vadkameráinak üzemeltetését a terepen az Egererdő Zrt., az Istenmezejei Vadásztársaság és Szabó Ádám természetvédelmi szakember, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa végezték, a Bükk területén pedig a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai folytatták a terepi megfigyeléseket.
„A jelenlegi adatok azt mutatják, hogy a Szlovák-karszt térségének hiúzállománya a túlélés határára sodródott – figyelmeztet Branislav Tám, a WWF Szlovákia nagyragadozó-kutatója. – Ha nem történnek célzott természetvédelmi intézkedések, valós veszélye van annak, hogy a faj teljesen eltűnik a szlovák–magyar határvidékről.” A magyar oldalon az utolsó hiúzészlelés a Börzsönyben 2025-ben történt, ahol a feltételezések szerint jelenleg is él egy matuzsálemi korú példány, ha azóta nem pusztult el. A Bükki Nemzeti Park területén a faj jelenlétét azonban 2019 óta nem sikerült igazolni, míg az Aggteleki Nemzeti Parkban 2017 óta nem mutatták ki, ami jól érzékelteti a hiúzállomány aggasztó visszaesését ebben a régióban.
„A LECA projekt keretében a mintaterület magyarországi oldalán 2023 és 2025 között több mint 100 vadkamerával elsősorban farkasokat, alkalmanként medvéket rögzítettünk, de semmilyen olyan nyomot – még közvetetett sem, például prédamaradványt, lábnyomot – nem találtunk, amely a hiúz jelenlétére utalt volna a Bükk–Aggtelek térségében. A Börzsönyben egy idős hím példány rendszeresen hagy maga után nyomokat és feltűnik a kamerafelvételeken, de rajta kívül jelenleg nincs megbízható információnk hiúzok magyarországi jelenlétéről. Mindezek alapján feltételezhető, hogy a faj gyakorlatilag eltűnt Magyarországról. A visszaesés okainak feltárásához, valamint a faj hosszú távú fennmaradásának és magyarországi visszatérésének biztosításához további vizsgálatokra és határon átnyúló együttműködésre van szükség” – mondta Sütő Dávid, a WWF Magyarország nagyragadozó-szakértője.
Az eurázsiai hiúz közép- és kelet-európai állományait elsősorban az orvvadászat és élőhelyeinek feldarabolódása veszélyezteti. Bár a faj védelem alatt áll, több országban válik illegális elejtés áldozatává. Szlovákiában és Ukrajnában a WWF és partnerei továbbra is dokumentálnak orvvadászathoz köthető eseteket, Bulgáriában pedig a múltbeli üldözés a szaporodó állomány eltűnéséhez vezetett. Az olyan infrastruktúra fejlesztések, amelyek nem veszik kellőképpen figyelembe az ökológiai kapcsolatok fenntartását, akadályozzák a hiúzok mozgását, elszigetelik a kis populációkat, csökkentik a genetikai kapcsolatokat, és megnehezítik a faj visszatérését korábbi élőhelyeire.
Az ökológiai szempontból kiemelten fontos közép- és kelet-európai térségben tapasztalható riasztó helyzet egyértelműen rámutat a nemzetközi együttműködés szükségességére. „A nagyragadozók nem ismerik az országhatárokat. Ha hatékonyan akarjuk megvédeni őket, együtt kell működnünk, és meg kell osztanunk tudásunkat a teljes Kárpát-régióban” – hangsúlyozta Martin Duľa, a brnói Mendel Egyetem munkatársa, a LECA projektkoordinátora.
A hiúzmonitoring eredményei
A hiúzállomány felmérése egy szélesebb körű, a Kárpátok nagyragadozóira fókuszáló monitoringprogram részeként zajlott, elsősorban két, határokon átnyúló mintaterületen: a Szlovák-karszt és az Északi középhegység, illetve a szlovák–lengyel–ukrán határ találkozásánál az Északkeleti-Kárpátokban. A hiúzállomány vizsgálatához a szakemberek vadkamerákat és genetikai vizsgálatot alkalmaztak. A hiúzok bundájának mintázata ugyanis az emberi ujjlenyomathoz hasonlóan minden állat esetében egyedi, ez pedig lehetővé teszi a megfelelő vizsgálati módszertan mellett, hogy az állatokat kameracsapdák segítségével egyedileg azonosítsuk. Ennek eredményeként a monitoring során az Északkeleti-Kárpátokban[1] 17, a Szlovák karszt és az Északi-középhegység mintaterületen[2] pedig mindössze 2 kifejlett egyedet tudtak azonosítani. Utóbbi mintaterületen ez csak a határtól északra, a szlovák oldalon sikerült. Az összegyűjtött adatok értékes információkat szolgáltatnak a hiúzok állományainak méretéről, az állatok mozgásáról, viselkedéséről és területhasználatáról.
A tévhitek veszélyeztetik a természetvédelmet
A hiúz rejtőzködő életmódja és kevésbé konfliktusos viselkedése ellenére gyakran válik tévhitek áldozatává. Tőlünk északabbra elsősorban haszonállatok elejtését róják fel a fajnak. Míg Európa-szerte az őzek és a gímszarvasok – a hiúz legfontosabb zsákmányállatai – évente több millió euró értékű kárt okoznak a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, kutatások szerint a hiúzok juhállományokra gyakorolt hatása rendkívül csekély. A legtöbb országban a hiúzok által elejtett juhok aránya 0 és 0,03% között mozog, Norvégiában pedig 0,70%[3]. Az átlagos veszteség hiúzonként évente legfeljebb egy juh. De gyakran tekintik konkurenciának vadászat során is, amely szinten feszültséget, konfliktusokat szülhet a ragadozó jelenléte körül. A nagyragadozókkal kapcsolatos tévhiteknek a WWF Magyarország kétrészes cikksorozatot szentelt. A cikksorozat első részében azt vizsgálja, hogyan és miért terjedtek el a nagyragadozókat övező tévhitek, a második részben pedig végig veszi a leggyakoribb tévhiteket, és a legfrissebb tudományos kutatásokra támaszkodva igyekszik árnyalni a nagyragadozókról festett gyakran negatív képet.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaKutatók szerint újra kell gondolni az Alföld földhasználatát
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaBeton alá kerülnek a legjobb termőtalajok
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaEgyre kevesebben keresnek dízelautót, de az árak tovább emelkednek
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaPapírszámla helyett digitális ügyintézés: ezt kéri az MVM az ügyfelektől
-
Zöld Közlekedés6 nap telt el a létrehozás ótaKínai elektromos autók hódítanak: már több mint 30 Geely talált gazdára
