Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Az EU áramának közel fele már megújulókból származik, de a hálózat fejlesztése kulcskérdés

Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A szél- és a napenergia együtt 2025-ben termelt első alkalommal több villamos energiát az Európai Unióban, mint a fosszilis tüzelőanyagok – ismertette az alternativenergia.hu. A fordulatot elsősorban a napenergia gyors bővülése hozta, miközben a szén szerepe történelmi mélypontra esett, az EU ugyanakkor továbbra is jelentős mértékben támaszkodik a földgázra – derül ki az Ember energetikai agytröszt honlapján csütörtökön publikált elemzésből. A jelentés szerint a nap- és a szélenergia 2025-ben az EU villamosenergia-termelésének valamivel több mint 30 százalékát adta, míg a fosszilis energiahordozók – szén, gáz és kisebb részben olaj – részesedése 29 százalék volt. A megújuló energiaforrások összességében – beleértve a vízenergiát és a biomasszát – 47,7 százalékos arányt értek el, míg a nukleáris energia 23,4 százalékkal járult hozzá az áramtermeléshez. A napenergia önmagában már 13 százalékot tett ki az uniós áramtermelésből, és immár negyedik éve húsz százalékot meghaladó ütemben bővült. A termelés növekedését nagyrészt a telepített kapacitások 19-20 százalékos emelkedése hajtotta. A napenergia több országban – köztük Magyarországon, Spanyolországban és Hollandiában – már az áramfogyasztás több mint egyötödét fedezi.

A jelentés rámutat arra is, hogy miközben a megújulók rekordévet zártak, a vízenergia-termelést aszály sújtotta, a szélenergia kibocsátása pedig enyhén csökkent. Ennek következtében a gázalapú áramtermelés nyolc százalékkal nőtt, részesedése 16,7 százalékra emelkedett. Az Ember szerint ez növelte az importált gáz költségeit, és hozzájárult az áram nagykereskedelmi árainak emelkedéséhez. A szén részaránya mindazonáltal történelmi mélypontra, 9,2 százalékra süllyedt 2025-ben. A Reuters hírügynökség emlékeztetett arra, hogy Németország és Lengyelország – az EU legnagyobb szénfelhasználói – szintén rekordalacsony szintet értek el, ami az Ember értékelése szerint a szén kivezetésének strukturális és visszafordíthatatlan folyamatát jelzi.

Az Ember elemzői arra is figyelmeztetnek, hogy az EU 2025-ben továbbra is ki volt téve az energiaexportőrök részéről jelentkező politikai nyomásgyakorlás kockázatának. Az agytröszt központi stratégiának tartja a megújuló energiaforrásokba történő beruházások növelését a geopolitikai bizonytalanságok mérséklése érdekében. A jelentés felidézi, hogy az EU legkésőbb 2027 végéig teljesen függetleníteni kívánja magát az orosz földgáztól. A terv értelmében a hosszú távú szerződések alapján, vezetéken érkező orosz gáz importját legkésőbb 2027. november 1-jéig teljesen kivezetik. A think tank szerint a villamosenergia-hálózatok fejlesztése, a nagy kapacitású akkumulátoros tárolás bővítése és a keresletoldali szabályozás erősítése tenné lehetővé a szél- és napenergia nagyobb arányú integrálását, ami egyszerre javítaná az ellátásbiztonságot és hozzájárulna a stabil, kiszámítható energiaárakhoz.

Advertisement

Zöld Energia

Drámai múlt, zöld jövő: Csernobil energia-termelő központtá válhat

Napelemparkot építenek a csernobili erőmű területén, így biztosítva a létesítmény áramellátását.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A napelemek egy hónapon belül megkezdik a villamos energia előállítását – írja az alternativenergia.hu. Szerhij Tarakanov, a nukleáris létesítmény vezérigazgatója az UNIAN ukrán hírügynökségnek pénteken elmondta, hogy szinte kész a két megawatt teljesítményű napelempark. “Még egy hónap, és üzembe helyezzük az állomást”. Ez lehetővé teszi, hogy a villamosenergia-költségek csökkentését, amelyek jelentős részét teszik ki az objektum költségvetésének – közölte. Megjegyezte, egyelőre nincs szó arról, hogy belépjenek a villamosenergia-piacra, de nem zárja ki, hogy ilyen tervek is felmerülhetnek a jövőben. “A kormány megbízott bennünket az erőművi blokkok leszerelésével és a szarkofág átalakításával, hogy biztonságos legyen a környezetére, most ezen dolgozunk” – tette hozzá a szakember, aki a csernobili atomerőmű és a körülötte lévő tiltott zóna jövőjét abban látja, ha a területet fejlesztési övezetté alakítják. “Itt elegendő hely van például a zöld energiatermelés számára. Emellett megvan az infrastruktúra új atomerőművi blokkok telepítéséhez is. Elegendő vízkészlettel rendelkezünk és kiterjedt energiahálózatunk van. Az engedélyezési folyamat is egyszerűbb lesz, mivel a tiltott zónában nincs szükség lakossági meghallgatásokra. Ezt az egyedülálló területet a jövőben ki kell használni” – mondta Tarakanov.

Ugyanakkor a vezérigazgató elmondta: nem gondolja, hogy az erőmű energetikai potenciálja helyreállítható lenne kis moduláris reaktorokkal (SMR). Közölte: az 1986 áprilisában történt csernobili baleset tanulságait figyelembe véve kizárólag kipróbált technológiákkal kell dolgozni; célszerűbb lenne nagy teljesítményű, bevált és magas biztonsági szintű reaktorokat építeni. Az UNIAN hozzáfűzte, hogy a régi szarkofág fölé épített új biztonsági burkolat, amelyet egy orosz drón megrongált, sürgős javításra szorul. A 2025 februári drónbecsapódás és az azt követő tűz miatt a biztonsági burkolat elvesztette teljes tömítettségét. Helyreállításának teljes költsége elérheti az 500 millió eurót, és a munka akár 2030-ig is eltarthat. Az összeg egy részét Ukrajna nyugati partnerei már átutalták. Az orosz rakéták és drónok folyamatos fenyegetést jelentenek az objektum biztonságára. A világ egyetlen atomerőművét sem tervezték arra, hogy tartósan drón- vagy rakétatámadásoknak legyen kitéve – közölte, rámutatva arra, hogy a szarkofág megsemmisülne, ha Iszkander, Kinzsal vagy Kalibr típusú rakéta csapódna bele.

Az épület leomlását követően a védőburkolat alatti több száz tonnányi üzemanyag-maradvány, valamint por a levegőbe jutna és felhőt képezne, amelyet a szél bármilyen irányba elsodorhat – mondta Szerhij Tarakanov. Hangsúlyozta, hogy jelenleg nincs közvetlen kockázata a régi szarkofág beomlásának, amely a közvetlenül az 1986-ban felrobbant négyes reaktor fölött található. A tavalyi orosz dróntámadás jellege arra utal, hogy az incidens szándékos volt. A támadás célja feltehetően az objektum ellenállóképességének és a nemzetközi közösség reakciójának tesztelése volt. Egyetlen atomerőmű sem lehet harctér, a csernobili sem. Ez nukleáris terrorizmus Oroszország részéről – mondta a vezérigazgató.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák