Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Magyarország már túlszárnyalta a fosszilis áramtermelést

Magyarország Európa legjobbja volt a napenergia hasznosításában 2025-ben is.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Magyarország tavaly is megőrizte vezető helyét Európában a napelemekkel megtermelt áram részarányában, amely 28 százalékra nőtt 2025-ben – írta az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára Facebook-bejegyzésében az Ember nemzetközi energetikai agytröszt elemzésére hivatkozva. Magyarország mellett még Ciprus, Görögország, Spanyolország és Hollandia mondhatja el magáról, hogy a belföldön előállított villamosenergiának legalább ötödét napenergiával biztosítja – tette hozzá az alternativenergia.hu. A legutóbbi teljes adatsor szerint Magyarország 2024-ben világelső volt a napelemekkel megtermelt áram részaránya tekintetében – tette hozzá Czepek Gábor. A jelentés kiemeli, hogy az uniós nap- és szélerőművek 2025-ben először múlták felül a fosszilis áramtermelést, míg Magyarország ezt a mérföldkövet már egy évvel korábban elérte – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a “józan észen alapuló patrióta zöldpolitika látványos eredményeket hoz”.

Czepek Gábor szerint a zöldenergia még hatékonyabb hasznosításához a tárolási képességeket is meg kell erősíteni. A februárban induló Otthoni Energiatároló Programban és a Jedlik Ányos Energetikai Program vállalkozásoknak szóló kiírásában összesen 150 milliárd forinttal ösztönzi a kormány a korszerű akkumulátorok telepítését. “Azon dolgozunk, hogy a napenergia-forradalom után 2030-ra az európai élvonalba lépjünk előre az energiatárolásban is” – zárta bejegyzését Czepek Gábor.

Advertisement

Zöld Energia

Az energiaközösségek segíthetnék a megújuló energia terjedését, de sok a akadály

Jogi és technikai akadályok lassítják az energiaközösségek terjedését az EU-ban.

Létrehozva:

|

Szerző:

Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)

Az Európai Unió által szorgalmazott energiaközösségek fejlődését jogi és technikai akadályok hátráltatják, ezért a kezdeményezés eddigi eredményei jelentősen elmaradnak a várakozásoktól – írja az alternativenergia.hu. A luxemburgi testület jelentése szerint jelenleg kevés energiaközösség működik az EU-ban, így hozzájárulásuk a megújulóenergia-termeléshez nem számottevő. A projektek előrehaladását a pontatlan uniós iránymutatások, a hálózati csatlakozások késedelme, valamint az energiatárolási megoldásokat ösztönző intézkedések hiánya is akadályozza. Az energiaközösség olyan jogi struktúra, amely lehetővé teszi a polgárok, a helyi önkormányzatok és a kisvállalkozások számára, hogy együtt termeljenek, kezeljenek, osszanak meg és fogyasszanak energiát. Ilyen lehet például a közös tetőre telepített napelem vagy közösségi tulajdonban lévő szélturbina, amely egy település vagy városrész energiaellátásához járul hozzá.

Az ilyen projektek több milliárd euró értékű uniós támogatásra jogosultak, és az EU szerint fontos szerepet játszhatnak az éghajlat- és energiapolitikai célok elérésében. A korábbi becslések szerint 2030-ra az energiaközösségek állíthatnák elő Európa szélenergia-kapacitásának 17 százalékát, a napenergia-kapacitásnak pedig 21 százalékát. A számvevők szerint azonban ezek az előrejelzések túlzottan optimistának bizonyultak, részben azért, mert nem alakul elegendő energiaközösség. “Miközben az unió minden erejével igyekszik elérni éghajlat- és energiapolitikai céljait, a polgárok általi energiatermelés továbbra is meggyőző ötletnek tűnik. Elméletileg ideális, de a gyakorlatban nehézségekbe ütközik” – mondta Joao Leao, a jelentésért felelős számvevő.

Hozzátette, az EU feladata most az, hogy lebontsa a jogi és technikai akadályokat, hogy a kezdeményezések a gyakorlatban is eredményeket hozhassanak. Uniós célkitűzés volt, hogy 2025-re minden 10 ezer főnél népesebb településen legalább egy megújulóenergia-alapú energiaközösség jöjjön létre. Az Európai Bizottság azonban eddig nem készített beszámolót e cél teljesüléséről, a számvevők által összegyűjtött adatok pedig arra utalnak, hogy az EU nagy valószínűséggel nem érte el ezt a célt.

Advertisement

A jelentés rámutat arra is, hogy a nem kellően egyértelmű uniós fogalommeghatározások jogbizonytalanságot okoznak. Nem világos például, hogy pontosan mi minősül energiaközösségnek, miként kell azokat megszervezni, hogyan kell megosztani a megtermelt villamos energiát, illetve miként értékesíthető a többlet. Ez elriaszthatja a polgárokat a részvételtől, akadályozhatja az új kezdeményezések létrehozását. A probléma különösen a társasházak esetében jelentkezik, ahol – az uniós lakosság közel felének otthonában – egy új jogi személy létrehozása a meglévő lakástulajdonosi társulások mellett sokak számára további bürokratikus terhet jelenthet.

A számvevőszék szerint az energiaközösségek fejlődését a villamosenergia-hálózat túlterheltsége miatt késlekedő vagy elutasított csatlakozások is hátráltatják. Emellett gondot okoz, hogy a megújulóenergia-termelés és a fogyasztás időben gyakran nem esik egybe: a napelemek például jellemzően dél körül termelik a legtöbb energiát, miközben a háztartások energiaigénye inkább kora reggel és este nő meg. A jelentés szerint az energiatárolási megoldások – amelyek segíthetnek a kereslet és a kínálat kiegyensúlyozásában és a hálózati terhelés csökkentésében – kulcsszerepet játszhatnának a projektek sikerében. Az Európai Bizottság azonban nem kezelte prioritásként az energiaközösségek ilyen jellegű támogatását.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák