Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Rajt az energiatárolásnál: elindul a kormány új napelemes programja

Hétfőn 10 órakor elindult az Otthoni Energiatároló Program pályázati szakasza, a jelentkezők 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak korszerű akkumulátor telepítéséhez.

Létrehozva:

|

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Czepek Gábor azt írta: a nyertesek a meglévő vagy új napelemes rendszereiket hatékonyabban működtetve csökkenthetik áramszámláikat – ismertette az alternativenergia.hu. “A rezsistop mellett tehát itt a rezsicsökkentés 2.0 is: aki teheti, éljen a lehetőséggel”. Közölte, a támogatást magánszemélyek igényelhetik állandó lakhelyükre, a pályázónak napelemmel kell rendelkeznie, vagy vállalnia kell annak egyidejű kiépítését. Nem kérhető támogatás olyan ingatlanra, amelyre korábban már kaptak állami hozzájárulást tároló létesítéséhez, de az nem kizáró ok, ha valahol csak napelemet telepítettek kormányzati segítséggel. Az elbírálásnál előnyben részesülnek a szaldó elszámolásból már kiesettek vagy 2030 végéig kiesők és az ötezer alatti lélekszámú vidéki kistelepülések lakói.

Első körben mindössze egy két és fél oldalas online űrlapot kell kitölteni, jellemzően a pályázó – esetleg tulajdonostársa vagy a haszonélvező – személyes adataival és a beruházásban érintett ingatlan alapadataival – írta az államtitkár. Ismertette: a kitöltőfelület tartalma a támogató honlapján közzétett dokumentumban olvasható, így a szükséges információkat előkészítve pár kattintással, percek alatt jelezhető a részvételi szándék. Dokumentumok becsatolására a hétfőn megnyíló pályázati szakaszban nem lesz szükség. Czepek Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány a visszajelzések alapján még az elmúlt héten is többféleképpen fellépett a pályázói kedv növelése érdekében. Társadalmi egyeztetésre bocsátották azt a rendeletmódosítást, amely rögzíti, hogy a résztvevők akkor is az eredeti határidőig őrzik meg éves szaldójogosultságukat, ha az akkumulátor beszerzése miatt invertert kell cserélniük.

Mint írta, a pályázaton nyerteseknek ugyanúgy jár a tíz év az előnyösebb elszámolásból, mint bárki másnak és “ha a rendszerbe bele is kell nyúlni a tároló működőképessége érdekében”, nem rövidül meg a szaldó időtartama. Az egyéni vállalkozók és az őstermelők előtt is nyitva a lehetőség, nekik elegendő arról nyilatkozniuk, hogy gazdasági tevékenységüket nem a napelemes ingatlanban végzik. A bejegyzésből kiderül, hogy a kormány az Otthoni Energiatároló Programban a jelenlegit megduplázó új kapacitás létesítését támogatja, összesen 100 milliárd forinttal. “A fejlesztések minden magyar javára válnak, mivel csökkentik az importszükségleteket, mérséklik az áramhálózat terhelését és üzemeltetési költségeit” – fogalmazott.

Advertisement

Szerinte a vállalkozásoknak is érdemes készülniük, hiszen a jövő héten élesedik a Jedlik Ányos Energetikai Program ipari energiatárolást ösztönző felhívása. Minden feltétel biztosítva lesz ahhoz, hogy “a világraszóló eredményeket hozó napenergia-forradalmat az energiatárolásban is megismételjük, és Európa élvonalába lépjünk” – közölte. A politikus úgy fogalmazott: 2030-ra az atomenergia, a megújulók és a tárolás kiegyensúlyozott, ellátásbiztonságot garantáló fejlesztésével célunk a teljes villamosenergia-önellátás Magyarországon. “A családoknál órákon, a cégeknél pedig napokon belül jön a pályázati rajt. Hajrá napelemesek, hajrá patrióta zöldpolitika” – írta.

Advertisement

Zöld Energia

Új energetikai pályázatok indulnak: a megújuló energia térnyerését támogatják

Megnyíltak az 500 milliárd forint értékű energetikai pályázatok.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Megnyíltak a több mint 500 milliárd forint értékű energetikai pályázatok csütörtökön- közölte gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán – írja az alternativenergia.hu. Kapitány István úgy fogalmazott, az áramhálózati és okosmérős fejlesztésekkel több megújuló energiát kapcsolnak a rendszerbe, hogy biztonságosabb legyen az ellátás és csökkenjen Magyarország kiszolgáltatottsága. A tárcavezető bejegyzésében rámutatott, magyar családok és vállalkozások fejlesztései a globális élmezőnybe röpítették Magyarországot a napenergia hasznosításában. De nem dőlhetünk hátra, a rendszerszintű hiányosságok, évtizedes mulasztások pótlásán még igenis dolgozni kell. A megújulók hasznosításán nagyot lendítenek a hazahozott uniós forrásokból elinduló áramhálózati és okosmérős fejlesztések, a támogatásokra mától lehet pályázni” – írta.

Közölte, friss piaci jelentés szerint Magyarország az egy főre eső napelemes teljesítményével az első tízbe tartozik a világon, és a SolarPower Europe adatelemzéséből kiderül, hogy tavaly is legalább 1 gigawattos bővülést ért el a naperőművek összes teljesítményében. Kapitány István szerint a megújuló energia további térnyerésének gátat szabnak az elmaradt beruházások miatt kimerült csatlakozási lehetőségek.

“Hatalmas kihagyott ziccer, hogy tíz éve adminisztratív akadályokkal lehetetlenítették el a szélerőművek telepítését, a fejlesztések ezért féloldalasak maradtak. Bármilyen mutatósnak tűnik első blikkre a napelemes előrehaladás, jócskán van még tennivalónk a tiszta és olcsóbb energia elterjesztése érdekében” – fogalmazott.

Advertisement

A miniszter jelezte, kiemelt szerepet szánnak a hazahozott uniós forrásokból az áramhálózati korszerűsítéseknek. Hozzátette, a több mint 500 milliárd forint értékben megnyitott energetikai pályázatokkal elsősorban további megújuló energiák rendszerbe kapcsolását igyekeznek megalapozni, és a támogatási programnak köszönhetően, az elosztókkal és rendszerirányítóval közösen a jelenlegi teljesítmény másfélszeresét lesznek képesek kiépíteni 2030-ig. “A rugalmasabb hálózat adta lehetőségekkel élve kiegyensúlyozottabb, környezetbarát energiamixet alakíthatunk ki. Azért kezdtük ezzel a munkát, mert így tehetünk a legtöbbet a biztonságos ellátásért és a vállalatok költségeinek csökkentéséért” – zárta bejegyzését Kapitány István.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák