Zöldinfó
Második esély a világegyetemben? Potenciálisan lakható bolygó üzenete a fenntarthatóságról
Földhöz hasonló bolygójelöltet fedeztek fel ausztrál csillagászok vezetésével.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Egy “potenciálisan lakható”, hideg, Föld méretű bolygójelöltet azonosított mintegy 146 fényévre a Földtől egy ausztrál csillagászok vezette nemzetközi kutatócsoportot, amely az Astrophysical Journal Letters című folyóiratban számolt be eredményeiről – adta hírül az alternativenergia.hu. A HD 137010 b nevű bolygó a mi Napunkhoz hasonló csillag körül kering, és körülbelül 6 százalékkal nagyobb a Földnél – számolt be róla a tanulmányban a Dél-Queenslandi Egyetem (UniSQ) vezette kutatócsoport. A kutatók a NASA 2018-ban nyugdíjazott Kepler Űrtávcsöve által gyűjtött adatok elemzése közben fedezték fel a bolygójelöltet, amelyben leírásuk szerint a jellemzői alapján “a Föld és a Mars találkozik”, mivel mérete hasonló a Földéhez, az anyacsillagától való távolsága pedig hasonló a Mars Naptól való távolságához. A NASA honlapján ismertetett tanulmány elkészítésében Alexander Venner, az UniSQ csillagászának vezetésével mások mellett a Harvard Egyetem és az Oxfordi Egyetem kutatói is részt vettek. A tudósok szerint a HD 137010 b bolygó valószínűleg éppen a csillag “lakható zónájának” külső szélén helyezkedik el, de a keringési távolsága miatt megfelelő légkör esetén elképzelhető, hogy folyékony víz alakulhat ki a felszínén – írták a tanulmányban.
“Ha a 137010 b – nek a Földhöz vagy a Marshoz hasonló légköre van, akkor valószínűleg hidegebb, mint az Antarktisz. De egy sűrűbb légkör esetén elég meleg lehet a bolygó ahhoz, hogy folyékony víz létezzen rajta, ami kedvező környezetet teremthet az élet számára” – számolt be róla Alexander Venner. Venner becslése szerint a bolygó orbitális pályája mintegy 355 nap körül lehet, amelynek alapján durván 50 százalék az esélye, hogy a lakható zónába esik – idézte az UniSQ honlapja. A kutatók szerint a bolygójelölt egyharmaddal kevesebb hőt és fényt kap az anyacsillagától, mint a Föld a Naptól. A HD 137010 csillag hidegebb és halványabb, ami azt jelentheti, hogy a bolygó felszíni hőmérséklete nem haladja meg a mínusz 68 Celsius fokot, miközben a Mars átlagos felszíni hőmérséklete körülbelül mínusz 65 Celsius fok.
A más csillagok körül keringő bolygókat “exobolygóknak” nevezik. A felfedezett bolygót további megfigyelésekkel kell vizsgálni, hogy “jelölt” státuszából “megerősített” státuszba kerülhessen. Az exobolygókat kutató tudósok különböző technikákat alkalmaznak a bolygók azonosítására. A HD 137010 b felfedezése egyetlen “átvonulásból” származott – egyetlen esetből, amikor a bolygó áthaladt csillaga előtt -, amelyet a Kepler második, K2 néven ismert küldetése során észleltek. Ha további kutatásokkal sikerül igazolni, hogy valóban bolygóról van szó, a HD 137010 b lenne az egyetlen ismert kőzetbolygó egy Nap-szerű csillag lakható övezetében. Több áthaladás megfigyelése azonban nem egyszerű feladat, mivel a bolygó pályájának távolsága nagyon hasonlít a Földéhez, ami azt jelenti, hogy sokkal ritkábban láthatjuk áthaladni az anyacsillaga előtt, mint a csillaguk körül szűkebb pályán keringő bolygókat.
Zöldinfó
Megdőlt a brit nyári melegrekord
Minden idők legforróbb nyarát élte át idén Nagy-Britannia.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A brit meteorológiai intézet (Met Office) előzetes adatai szerint júniusban, júliusban és augusztusban 16,5 fok volt az átlagos napi középhőmérséklet – írja az alternativenergia.hu. Ez azt jelenti, hogy 1884 – a modern tudományos módszerekkel végzett mérések kezdete – óta az idei nyár volt a legmelegebb Nagy-Britanniában. Az előző melegrekordot a tavalyi nyár tartotta 16,1 fokos átlagos napi középhőérséklettel. Amy Doherty, a Met Office országos éghajlati információs központjának igazgatója az adatismertetéshez fűzött nyilatkozatában különösen kirívónak nevezte, hogy milyen jelentős mértékben haladta meg az idei nyári középhőmérséklet a tavalyit.
Hangsúlyozta, hogy az eddigi öt legmelegebb nyár mindegyikét 2003 óta élte át az ország. Az idei nyár legmagasabb hőmérsékletét a világhírű nyugat-londoni királyi botanikus kert, a Kew Gardens megfigyelőállomásán jegyezték fel: itt augusztus 13-án 38,1 fokos országos maximumot mértek.
Az összesítés szerint az idei nyáron a Met Office 54 mérőállomása észlelt napi hőmérsékleti rekordokat. Mark McCarthy, a brit meteorológia klímatudományi igazgatója a tájékoztatáshoz fűzött elemzésében kijelentette: a szolgálat számítógépes szimulációi szerint az üvegházhatást okozó szennyezőanyagok kibocsátása 130-szorosára emelte az ideihez hasonlóan forró nyarak előfordulásának valószínűségét.
A szakértő szerint ez azt jelenti, hogy az emberi tevékenység okozta légszennyezés nélkül több mint ezer évente fordulna elő az ideihez hasonlóan meleg nyár Nagy-Britanniában, a fosszilis üzemanyagok használata miatt kialakult jelenlegi klimatikus viszonyok közepette viszont ugyanez már kilenc évente valószínűsíthető. McCarthy elmondta, hogy az idei nyár átlaghőmérséklete 0,40 fokkal magasabb volt a tavalyinál, és ez egy éven belül igen jelentős szezonális emelkedés.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaA hatóság szerint szabálytalanul kezelték a hulladékot a CATL üzemében
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaRégészeti feltárás hozott új eredményeket a pusztamaróti történelmi emlékhelyen
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaA balatoni turisták üzenete: több nagy fát a strandokra
-
Zöld Energia3 nap telt el a létrehozás ótaInverteres technológiával csökkentenék a lakóautók hűtési energiaigényét
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaKözel 17 százalékkal nőttek az üzemanyagárak egy év alatt az EU-ban
