Zöld Közlekedés
A BYD után újabb kínai elektromos autógyártó jelenik meg Magyarországon
Újabb kínai márka jelenik meg a magyarországi újautó-piacon.
Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)
A Geely modellek értékesítése a tervek szerint márciusban-áprilisban indul el a kereskedéseknél – jelentette be a magyarországi importőr, a Geely Hungary. Az idén év végéig várhatóan 10-15 márkakereskedés veszi fel portfóliójába a Geely márkát, amelynek eladása két modellel indul, és még az első évben további két modellel bővül a kínálat – írja az alternativenergia.hu. A Geely már jelen van Magyarországon 2025. tavasza óta a Farizon kisteherjármű-márkával. A Geely Kína második legnagyobb elektromosjármű-gyártója a BYD után.
A Geely holding dinamikusan terjeszkedik, egyebek között megszerezte már a Volvo Car Corporation részvényeinek 100 százalékát, részesedéssel rendelkezik az Aston Martin Lagonda márkában, közös vállalatot hozott létre a Mercedes-Benzzel a smart márka fejlesztésére, a hajtáslánc-technológia fejlesztésében pedig a Renault partnere lett. A Geely Auto Group több vezető márkát is irányít, köztük a Geely Auto, a Lynk & Co és a Zeekr márkákat, továbbá a malajziai nemzeti autógyártó PROTON globális stratégiai partnere. A Lotus luxus sportautó márkában többségi részesedéssel rendelkezik.
A Geely gyártóhelyeinek többsége Kínában van, de rendelkezik üzemmel Amerikában, Belgiumban, Svédországban is. Középtávon további egy vagy két gyártóhely létesítését tervezik Európában. A Geely Auto 2025-ben – 26 százalékkal bővülve az előző évihez képest – 4,1 millió autót értékesített globálisan, ebből 3,2 millió Geely márkájú volt. Az úgynevezett NEV (új enegiával hajtott) járművek száma elérte a 2,29 milliót.
Zöld Közlekedés
Rekordközeli érdeklődés a vállalati zöldautó-támogatás iránt
Hatezer pályázó már pénzénél van, megemelt kerettel április közepéig fut a vállalati e-autó támogatás.
Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)
Az Energiaügyi Minisztérium ismertette: meghaladta a hatezret a kifizetésekben érintett igénylések száma a céges flották zöldítését ösztönző programban – írja az alternativenergia.hu. A népszerű pályázat nyerteseinek összesen már több mint 26 milliárd forintot utaltak el. A támogatottak több mint 6700 személygépkocsit, teherautót vagy kisbuszt vásároltak meg átlagosan 3,9 millió forint állami hozzájárulással. A program a hagyományos hajtású járművek árelőnyét csökkentve teszi még vonzóbbá a vállalatok számára a tisztább, csendesebb és olcsóbban üzemeltethető zöldautókat – hangsúlyozta az EM. A pályázat keretösszegét megnyitásának második évfordulóján, február elején újabb 5 milliárd forinttal, 45 milliárd forintra emelték meg. Az elérhető teljes forrásmennyiség így az induló tételhez képest már másfélszer nagyobb. A sikeres kezdeményezés tízezernél több klímabarát gépkocsival újíthatja meg a céges járműparkokat – jelezte a tárca.
A meghosszabbított határidővel elérhető lehetőség nagyban elősegítette, hogy a tavalyi rekordévnek bizonyult a környezetkímélő állomány bővülésében. 2025-ben 31 ezer tisztán elektromos gépkocsi állt forgalomba Magyarországon. Számuk decemberben túllépte a százezret, két év alatt a duplájára, 2020 elejéhez képest a tizenháromszorosára nőtt – írta bejegyzésében az EM.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaElromlott a kenyérpirító? A bécsi Repair Café segít
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaÁramszünet, dráguló áram, elektromos autó? Állami támogatással energiatároló!
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaAz örökerdő mint alternatíva: miért alulhasznált lehetőség Magyarországon?
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaMagyar fejlesztésű, Európában is egyedülálló klímaélmény-program indul Budapesten
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta30%-os kedvezmény a lakossági gáz- és áramfogyasztásra
