Zöldinfó
Nemcsak a gyerekekre, a környezetre is veszélyesek lehetnek egyes import játékok
Az elemes játékbabák, plüssök és elektronikus játékok nehézfémtartalmát vizsgálják.
Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) laboratóriuma elemes játékbabákat, plüss játékokat, elektronikus játékokat és fülhallgatókat vizsgál, hogy a környezetre veszélyes kadmium és ólom tartalmú termékeket kiszűrje és kivonja a forgalomból – ismertette az alternativenergia.hu. A termékek mintavételére bevásárlóközpontokból, nagyáruházakból, távol-keleti üzemeltetésű üzletekből, valamint webáruházakból egyaránt sor kerül – tették hozzá. Az elmúlt években az Európai Unió riasztási rendszerében nagy számban fordultak el olyan elektromos alkatrészt tartalmazó játékok, amelyek forrasztása nem elégítette ki a vonatkozó uniós normákban előírtakat. Tavaly 300 esetben merült fel, hogy elsősorban a forrasztások ólomtartalma, a vezetékek szigetelését képező PVC köpenyének ólom- és kadmium tartalma kockázatot jelent. A közlemény kitért arra is, hogy az elhasznált játékokat gyakran a kommunális hulladékba kerülnek, a hulladéklerakókban pedig a veszélyes elemek a talajba és a vizekbe kerülhetnek.
Az NKFH Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma egyaránt vizsgálja az elemmel a működő világító, beszélő, mozgó babákat, elemes plüss játékokat, játékkonzolokat és walkie-talkie-kat, valamint elemes játékkonzolokat, gyermek fülhallgatókat és fejhallgatókat. A hatóság emlékeztetett arra is, hogy a harmadik országokból származó termékek vizsgálata a tavaly ősszel bejelentett 7 pontos fogyasztóvédelmi cselekvési terv kiemelt prioritása. Az NKFH és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok határozottan fellépnek a fogyasztók biztonságáért, és megteszik a szükséges hatósági intézkedéseket a veszélyes termékek forgalomból történő kivonása érdekében – hangsúlyozta az NKFH.
Zöldinfó
Egyre több társasház élne a digitális fűtési költségmegosztás lehetőségével
A fejlesztések célja az igazságosabb elszámolás és a tudatosabb energiafelhasználás ösztönzése.
Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)
A keretösszeg megemelésével 9,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás jut a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók felszerelésére, a pályázat első körében az 5 milliárd forintos eredeti forrásmennyiséget teljes egészében lekötötték 612 távhővel ellátott társasház vagy lakásszövetkezet fejlesztésére – írta meg az alternativenergia.hu az Energiaügyi Minisztérium közleményét. A tárca közleményében hangsúlyozta: a keretemeléssel még több helyszínen valósulhatnak meg önerő nélkül az energiatakarékos fűtéshez szükséges beruházások. A radiátorra szerelt, távolról leolvasható költségmegosztók az épület teljes fűtési költségét a hőleadás alapján arányosan osztják szét a lakók között. Az új megoldás a korábbi, alapterület- vagy légköbméter-alapú felosztáshoz képest igazságosabb elszámolást tesz lehetővé. A támogatott fejlesztések tudatosabb energiafelhasználáshoz segíthetik a távfűtött otthonban élőket, akik a pontosabb adatok ismeretében csökkenthetik rezsiterheiket – ismertette az EM.
A kiírást tavaly novemberben az induló keretösszeget meghaladó igények miatt felfüggesztették. Addig több mint 900 társasház jelentkezett együttesen 7,6 milliárd forint támogatást kérve. A program 2026. február 26-án, 10 órakor nyílik újra, a lehetőség a megemelt keret kimerüléséig érhető el. A korábban jelentkezőknek csak akkor kell előző pályázatukat visszavonva, módosítva ismét benyújtaniuk, ha a beruházás paraméterei időközben megváltoztak. A bevont többletforrás alkalmat teremt újonnan csatlakozók bekapcsolódására is – jelezte a tárca.
A közlemény szerint Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős államtitkár elmondta: a lakóközösségek világos jelét adták, hogy szívesen élnek a korszerű technológiák biztosította lehetőségekkel. A megemelt keretösszeg jóvoltából még több társasházat segíthetünk hozzá kiadásaik méltányosabb megosztásához, csökkentéséhez – közölte. A kormány a januári rezsistop részeként 30 százalékos árkedvezménnyel mentesíti a távfűtött otthonokban élőket a nagy hidegben megemelkedett felhasználás többletköltségei alól. A távhőszektor zöldítését, hatékonyságának javítását pedig a Jedlik Ányos Energetikai Program közel 100 milliárd forintos ágazati felhívásaival ösztönözzük – fejtette ki az államtitkár.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaElromlott a kenyérpirító? A bécsi Repair Café segít
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaÁramszünet, dráguló áram, elektromos autó? Állami támogatással energiatároló!
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaMagyar fejlesztésű, Európában is egyedülálló klímaélmény-program indul Budapesten
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta30%-os kedvezmény a lakossági gáz- és áramfogyasztásra
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaBeteg és leromlott állapotú fák eltávolításával kezdődik az erdőszerkezet megújítása
