Zöldinfó
Az akkumulátoripar a 21. század kulcsa lehet
Az akkumulátortechnológia fejlesztésében a világhírnév kapujában állnak a magyar kutatók.
Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)
A Bay Zoltán Kutatóintézet munkatársai több mint 10 éves kitartó munkával olyan fejlesztést hajtottak végre, amellyel az akkumulátortechnológia fejlesztésében a világhírnév kapujában állnak – mondta Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Planet Budapest Fenntarthatósági Expón. A volt köztársasági elnök kiemelte, a világ többi részével ellentétben nem a katód, hanem az anód fejlesztését tekintették első számú feladatnak a magyar kutatók, akiknek a terméke túl van a teszteken, “nem ötletről beszélünk, hanem egy gyártható termékről” – ismertette az alternativenergia.hu a részleteket. “Nem tudunk ilyen fejlesztésről a világon, amely az akkumulátortechnológia hat fő szempontját egyszerre tudta megvalósítani” – fogalmazott Áder János, hozzátéve: ezek az energiasűrűség (rövidebb töltési idő), a biztonság, az ár, a környezeti szempontok, a tartósság és az adaptálhatóság. A volt köztársasági elnök, aki egyben a Planet Budapest Fenntarthatósági Expo fővédnöke is úgy vélte, az elmúlt hónapokban az akkumulátor szitokszóvá vált, és feltette a kérdést, vajon az akkumulátoripar a jövő iparága-e, a 21. század iparága-e vagy tévút, és a válaszhoz három tényt ajánlott a hallgatóság figyelmébe. Európában 40 akkumulátor gyár működik ma is, tízet építenek és másik tíz van tervezőasztalon – mondta.
Kína az elmúlt 15 évben a közlekedésben végrehajtott egy zöld fordulatot: jelenleg Kínában 25 millió elektromos gépjármű és 400 millió motorkerékpár és robogó közlekedik – tette hozzá. Harmadik tényként pedig megjegyezte, hogy mindenütt a világon: az Amerikai Egyesült Államokban, Szingapúrban, Japánban kutatások folynak, hogy lehet az akkumulátortechnológiát továbbfejleszteni. Áder János előadásában emlékeztetett a 10 évvel ezelőtt Párizsban elfogadott – most is érvényes – célokra: csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást, leválni a fosszilis energiahordozókról, a szénről és az olajról, valamint egyre nagyobb teret adni a megújuló (szél és nap) energiának.
Mindezek mellett kitért az energia zöldítését érintő problémákra is. Elsőként a sötét szélcsendet említette, ez a szakmai kifejezés arra az időszakra vonatkozik, amikor nem süt a nap és nem fúj a szél, ez Magyarországon évente 2000 óra. Ezt követően hozzátette, a másik probléma, hogy ha süt is a nap, de nem akkor használják fel az energiát, amikor megtermelik. Ez pedig szintén elvezet az energia tárolásához, az akkumulátortechnológiához. Áder János előadásában Magyarország helyzetére is kitért és közölte, Magyarországon a naperőművi kapacitás 2010-ben 2 megawatt volt, ez a szám tavaly viszont már elérte a 8300 megawattot. Az ország energiatermelésében a napenergia aránya már közelíti a 30 százalékot, ezzel Európában élen jár.
A volt köztársasági elnök előadásában fontos kérdésnek nevezte, hogy hogyan lehet az egyre növekvő energiaigényt olcsón, folyamatosan, és környezetbarát módon kielégíteni, és felhívta a figyelmet arra, hogy az energiaigény háromszor olyan gyorsan nő, mint a Föld népessége. Vida Ádám, a Bay Zoltán Kutatóközpont kutatásfejlesztési igazgatója és az Edortech vezetője elmondta: az energia már nem pusztán egy technológiai kérdés, az ipari önállóság és a nemzeti cselekvőképesség múlik rajta. “Ha nem veszünk részt a kulcstechnológiák formálásában, akkor mások döntéseihez kell igazodnunk. Ha viszont képesek vagyunk valódi értéket teremteni, és hozzátenni a globális energia rendszerhez, akkor nemcsak követői, hanem alakítói is lehetünk a jövőnek” – tette hozzá a szakember.
Fejlesztésükről elmondta, hogy az Onli egy szabadalmaztatott elektrokémiai eljárással készített fém ötvözet. Újításuk lényege, hogy Onlival felszerelt autók akkumulátorai ugyanakkora töltéssel kétszer akkora távot tudnak megtenni. Ráadásul termékük előállításakor a víz felhasználása jelentősen csökkenthető. Fontos az is, hogy az Onli kompatibilis a meglévő cellagyártási infrastruktúrával, így nincs szükség a gyárak átépítésére, nem igényel technológiai váltást – fűzte hozzá. Kiemelte, hogy ez az egyetlen anód a világon, amely ilyen eljárással készül, titka az összetételben rejlik, amelyet kizárólag a magyar kutatócsoport szabadalmaztatott eljárásával lehet létrehozni. Vida Ádám megfogalmazása szerint, ha egy ország képes saját kulcstechnológiát létrehozni az energiatárolás területén, akkor nem pusztán beszállító lesz, hanem alakító szereplő. Úgy vélte, ha sikerül az Onli esetében az ipari hasznosulást Magyarországon megvalósítani, akkor ez nemcsak egy új alkatrész lesz, hanem precedens arra, hogy a magyar energiatechnológia képes a laborasztaltól a globális termelésig jutni.
Zöldinfó
Drámai fordulat: már a cukrot és a krumplit sem tudjuk megtermelni
Kereszttűzben a magyar agrárium: aszály, szerkezeti válság és a klímaalkalmazkodás hiánya.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Magyarország Európa egyik „legfelszántottabb” országa, mégis eljutottunk oda, hogy mára a hazai cukortermelés a kereslet alig 40%-át képes kielégíteni, de burgonyából sem tudjuk fedezni a hazai szükségletet. Hogy lehetséges ez egy olyan országban, amely évszázadok óta az agráriumából él ,és büszkén hirdeti magáról, hogy víznagyhatalom? A választ a merev termelési szerkezetben, a hibás vízgazdálkodásban és a klímaváltozáshoz való érdemi alkalmazkodás hiányában kell keresnünk – hívja fel a figyelmet az alternativenergia.hu. Az összeállításból kiderül az is, hogy milyen hatással lehet a EU-Mercosur-egyezmény a magyar mezőgazdaságra.
A „víznagyhatalom” mítosza és a porzó utak
Bár szeretjük azt hinni, hogy a Kárpát-medencében bőségben van vizünk, a valóság ennél jóval szárazabb. „Őrült nagy baj van” – fogalmazott a GPC vitaestjén Balogh Péter, a Vízválasztó Mozgalom elnöke, rávilágítva egy évtizedes szemléletbeli hibára. Még mindig a víz elvezetésében és a gyors lecsapolásban vagyunk aktívak, nem pedig a megtartásában.
A magyar táj vízellátottsága terén a helyzet drámaivá vált az elmúlt évek során: a Tisza vízgyűjtőjén mára nagyjából három és fél balatonnyi, a Dunáén pedig egy balatonnyi víz hiányzik a talajból. Miközben aszály sújtja a földeket, az árhullámokat továbbra is igyekszünk minél gyorsabban kivezetni az országból, ahelyett, hogy hagynánk azokat beszivárogni a talajba. Az eredmény? Porzó utak márciusban, és fák, amelyek gyökere már nem éri el a mélyre süllyedt talajvizet. 2026-ban a januári nagy hó ellenére a helyzet már március végén aszályt mutat itthon és az egész régióban. Bár a „Vizet a tájba” program révén tavaly már megkezdődtek előremutató beavatkozások, Orbán Viktor egy nemrég elhangzott beszédében is elismerte a hátralévő feladatok hatalmas voltát.
Ipar vagy élelem? – A magyar föld paradoxona
Ez a válság nemcsak környezeti, hanem strukturális is. A vitaest egyik legérdekesebb pontja a hazai földhasználat arányainak kérdése volt. Bár jelentős mezőgazdasági területekkel rendelkezünk, Balogh Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar szántóföldi gabonatermelés nagyjából 10 százaléka szolgál közvetlen emberi fogyasztásra. A fennmaradó rész jelentős arányban ipari alapanyagként (például bioetanol) vagy állati takarmányként kerül felhasználásra, illetve exportálják. Magyarország az Európai Unió harmadik legnagyobb bioetanol-termelője, mindössze Franciaország és Németország előzi meg.
A jelenlegi termelési szerkezet tehát nagyobb hangsúlyt helyez az exportpiacokra és az ipari igényekre, mint a közvetlen hazai élelmezésbiztonságra. Mint Polgár Ákos (Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége) elmondta, a hazai cukortermelés a kereslet alig 40%-át képes kielégíteni, de burgonyából sem tudjuk fedezni a hazai szükségletet. Ezt a képet tovább árnyalja az ország utóbbi években indult új, erőforrás-intenzív gazdaságfejlesztési stratégiája. A hazai döntéshozók célja az volt, hogy Magyarország meghatározó szerepet töltsön be az akkumulátorgyártásban, ami azonban természetéből fakadóan számottevő víz- és energiaigénnyel jár. Egy az aszályok által egyre inkább érintett térségben ez az irány kihívások elé állíthatja a lakosság és a hazai élelmiszertermelés jövőbeni vízellátását.
Kiemelt figyelmet igényel, hogy az új ipari kapacitások mennyire igazodnak a helyi ökológiai teherbíró képességhez és a természeti adottságokhoz. Szakmai szempontból körültekintést igényel például az üzemek egy részének olyan térségekbe történő telepítése, ahol kevés a felszíni víz, és a vízellátás nagyrészt mélyfúrású kutakra támaszkodik (mint Debrecen). Emellett a zöldmezős beruházások kiterjedt területigénye sok esetben jó minőségű mezőgazdasági termőföldeket von ki a művelésből. Amíg a gazdasági mutatókban a beruházási volumen és a GDP-növekedés kedvező képet fog mutatni ezek hatására, a hosszú távú környezeti hatásokat – mint a talajvízszint lehetséges alakulása, a termőföldek csökkenése és az importenergia-függőség kérdése – a társadalmi és jövő generációs költségek szintjén is mérlegelni kell.
A Green Policy Center szakmai álláspontja szerint a klímasemlegességi átmenet nem valósítható meg nagymértékű energiatárolás nélkül, így valamekkora szintű hazai akkumulátorgyártásra is szükség van. Sem gazdaságilag, sem a környezeti igazságosság szempontjából nem lenne felelős döntés a saját zöld átállásunkhoz szükséges technológiát kizárólag importra alapozni, ráadásul az uniós irányelvek is az Európán belüli gyártás megerősítését szorgalmazzák. A fő kérdés tehát nem maga a technológia, hanem a lépték: a hazai ökológiai adottságok ismeretében indokolt-e a belső szükségleteket többszörösen meghaladó, alapvetően exportorientált, magas víz- és energiaigényű kapacitásokat kiépíteni. (A GPC jelen újraiparosítási hullámról készült elemzése itt érhető el.)
Nincs technológiai csodaszer, csak szerkezeti váltás
A Green Policy Center vitaestjének szakértői szerint a technológia, például az öntözésfejlesztés önmagában kevés ahhoz, hogy megmentse a szektort. Sőt, a jelenleg hazánkban alkalmazott pazarló öntözési technikák csak gyorsabban élik fel a maradék készleteinket. A valódi megoldás a természetközeli gazdálkodás és a radikális szerkezetváltás. Fel kell hagyni a talaj kizsigerelésével és vissza kell adni területeket a víznek ott, ahol a szántóföldi művelés már csak veszteséget termel. A vízigényes kukorica helyett szárazságtűrő növényekre (mint például a cirok) és új kertészeti kultúrákra (mint például a füge) van szükség, valamint az adórendszerrel és tudatosítással árelőnybe kell hozni a helyi, szezonális és klímabarát élelmiszereket.
A beszélgetés egyik fontos végkövetkeztetése az volt, hogy a természet nem fog megvédeni minket, ha mi magunk romboljuk le a védfalait. Ha nem változtatunk, a hazai élelmiszer hamarosan luxuscikké válik, mi pedig továbbra is egyre több import élelmiszert eszünk majd a kiszáradó földek szélén, egyre magasabb áron.
Bűnbak vagy valós veszély a Mercosur?
A belső strukturális válság mellett a hazai közbeszédben egyre többször a globális folyamatokra – legújabban az Európai Tanács által 2026 januárjában zöld utat kapott EU–Mercosur (Déli Közös Piac) szabadkereskedelmi megállapodásra – mutogatnak. A félelem szerint a dél-amerikai agráróriások olcsó, lazább szabályok mellett termelt hústömege kontroll nélkül letarolja majd a piacot. A szerződés konkrétumai azonban más képet mutatnak.
A megállapodás ugyanis szigorú kvótákhoz és védővámokhoz köti az importot. A sokat emlegetett dél-amerikai marhahús kedvezményes behozatala például évi 99 ezer tonnában van maximalizálva, ami a teljes európai termelésnek alig 1,5 százaléka. Ugyanez igaz a baromfira és a cukorra is – a beáramló mennyiség töredéke az európai fogyasztásnak. Ráadásul az EU nem enged a szigorú élelmiszerbiztonsági és egészségügyi előírásokból, 2026 végétől pedig be is tiltja az erdőirtáshoz (például esőerdők kivágásához) köthető termékek importját.
A Mercosur valójában még komoly exportlehetőségeket is nyit, hiszen lebontja a magas dél-amerikai vámokat az európai prémium termékek előtt, és levédeti az olyan eredetjelölt hazai büszkeségeket is, mint a Tokaji. Úgy tűnik tehát, hogy a magyar agráriumot nem az a minimális mennyiségű argentin marhahús sodorja végveszélybe. A valódi fenyegetés annál inkább a saját elhibázott és rugalmatlan hazai termelési szerkezetünk, valamint a klímaváltozáshoz való érdemi alkalmazkodás hiánya.
Mindemellett persze nem feledkezhetünk meg arról, hogy klímavédelmi szempontból káros a fél világon keresztül utaztatni olyan árukat, amelyeket helyben is meg tudunk termelni. A helyi termékek fogyasztása kedvezőbb, főleg, ha környezetkímélő módon termesztették azokat.
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaHárom hónap után fordulat: helyreállt az olajszállítás a Barátság vezetéken
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta515 ezer ügyfél már lépett, még nem késő nyilatkozni a rezsicsökkentésről
-
Zöld Közlekedés6 nap telt el a létrehozás ótaKoncertek, autók és lampionos felvonulás: programkavalkád Esztergomban
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaTöbb települést érinthet: vizsgálják a veszélyes kőzúzalék ügyét
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaFigyelmeztet a hatóság: veszélyes lehet az osztrák zúzottkő
