Zöldinfó
Egyre keresettebbek a zártkerti ingatlanok a vásárlók körében
A zártkertek piacát pörgette fel az Otthon Start Program.
Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)
A zártkerti ingatlanok piaca látványos élénkülést mutat 2026 első negyedévében, az Otthon Start Program kiterjesztése, és a 3 százalékos fix kamatú hitel lehetősége véget vetett a külterületi házak korábbi árhátrányának, azonnali, 12-18 százalékos drágulást váltott ki – közölte az alternativenergia.hu. Az elemzés szerint így a korábban nehezen hitelezhető zártkertek árai rohamosan zárkóznak fel a belterületi ingatlanokéhoz. Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője a közleményben kiemelte, a zártkertek esetében sok eladó már előre beépítette az árakba a hitelezhetőséget, így most nem ritka a 15-20 százalékos irányár-emelés sem. A Duna House közleménye szerint az agglomerációban egy zártkerti ház még 55-70 millió forintért is elérhető, miközben egy hasonló belterületi családi házért már 80-100 millió forintot kell fizetni. A kedvező hitelfeltételek szintén a szegmens felé terelik a vásárlókat, ugyanis a program 1,5 millió forintos négyzetméterár-plafonja a zártkertek esetében szinte soha nem jelent akadályt.
A Budapest környéki településeken, mint Érd, Dunakeszi és Szentendre, a zártkertek iránti érdeklődés 25-30 százalékkal ugrott meg az előző évhez képest. Érden egyetlen hónap alatt 63 millióról 70 millió forintra nőtt egy átlagos zártkerti ház ára. A vidéki nagyvárosoknál, például Debrecenben vagy Győrben, az ipari beruházások miatt megugró belvárosi árak elől menekülnek a vevők a külterületekre. Az ingatlanforgalmazó cég közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a kedvező ár és a hitel lehetősége ellenére a zártkert továbbra is tartogat csapdákat. Példaként említik, ha az ingatlan nincs kivonva a művelés alól, a 60 napos kifüggesztési eljárás jelentősen lassíthatja az adásvételt. A bankok csak akkor adnak hitelt, ha van vezetékes áram, és az ivóvíz minőségét laborvizsgálat igazolja. A tisztán napelemes megoldásokat általában nem fogadják el fedezetként. Az értékbecslők gyakran óvatosabbak a külterületi ingatlanoknál, így az elvárt 10 százalékos önerő a valóságban akár a vételár 25 százalékára is emelkedhet – írták a közleményben.
Zöldinfó
Laborvizsgálat igazolta az azbeszt jelenlétét, azonnal lépett a városvezetés
Zalaegerszegen két utcából elszállították a kőzúzalékot.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Zalaegerszegen két utcában komplex technikát alkalmazva felszedték és elszállították az osztrák bányákból származó, azbeszttartalmú kőzúzalékot – közölte Facebook-bejegyzésében a város polgármestere. Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) jelezte: miután a laborvizsgálatok eredménye kimutatta az azbeszt jelenlétét a Gazdaság utcában és az Iskola utcában, ahol bölcsőde, óvoda és iskola is működik, ezért pénteken az önkormányzati tulajdonú Zala-Müllex Kft. eltávolította az azbesztet tartalmazó kőzúzalékot. A munkavégzés idejére a két utcát lezárták, a három intézményből pedig hazavitték a gyerekeket – ismertette az alternativenergia.hu. “Komplex technikát alkalmazva, országosan is elsők között cselekedtünk az ügyben” – írta a polgármester. Hozzátette, a vállalat szakemberei a környezetvédelmi szabályoknak megfelelően, védőfelszerelésben végezték el a munkát, az érintett területet a munkavégzés előtt vízzel locsolták a kiporzás elkerülése érdekében.
Mint írta: az azbeszttartalmú zúzalékot zárt konténerben szállították a Vas megyei Harasztifaluban lévő regionális hulladékkezelő központba, ahol a cégnek azbeszthulladék lerakására alkalmas, engedélyezett veszélyeshulladék-lerakója üzemel. Az elszállított azbesztes kőzúzalék helyére az uzsai bányából származó, ellenőrzött bazaltzúzalék került. Balaicz Zoltán kifejtette: a munkát folytatják az érintett, kisebb területek azbesztmentesítésével a Vajda Lajos utcában, a Domb utcában és a Jákum utcában. A nagyobb területek esetében – vagyis az Áfonya és az Estike utcában, a Kisfaludy utca és a Mártírok útja sarkán lévő parkolóban, valamint a Zrínyi utcai iparterületen lévő parkolóban – jelentősebb pénzügyi forrásra van szükség a helyzet kezelésére, ezekre elkészítik a műszaki terveket, és a kormány pénzügyi támogatásának folyósítása után következik az azbesztmentesítés és az új burkolatok kialakítása.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaKutatók szerint újra kell gondolni az Alföld földhasználatát
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaBeton alá kerülnek a legjobb termőtalajok
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaEgyre kevesebben keresnek dízelautót, de az árak tovább emelkednek
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaPapírszámla helyett digitális ügyintézés: ezt kéri az MVM az ügyfelektől
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaNégy elektromos modellel készül a Suzuki 2030-ig, köztük az új e-Vitarával
