Zöldinfó
Energetikai korszerűsítés kezdődik nyolc egészségügyi intézményben
Nyolc kórház energetikai fejlesztésére nyílik lehetőség 31,5 milliárd forint uniós forrásból.
Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)
Steiner Attila, aki a 3. sz. választókerület fideszes képviselőjelölt is, az Észak-budai Szent János Centrumkórház előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, a nyolc intézményből négy budapesti – írja az alternativenergia.hu. Részesül a fejlesztési pénzből a Szent János kórház is, ahol két épület újul meg 6,8 milliárd forintból – tette hozzá. Steiner Attila úgy fogalmazott: “ez nagy eredmény a nagy ellenszélben” és emlékeztetett arra, hogy tavaly 85 milliárd forintot sikerült lehívni, ebből 70 kórház és húsz mentőállomás újul meg szerte az országban. Ez a program folytatódik most a 31,5 milliárd forintos keretből, az intézmények között van állami és egyházi fenntartású is – mondta.
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti frakcióvezetője azt mondta, az Egészséges Budapest Program (EBP) keretén belül a kormány folyamatosan fejlesztette a budapesti és a közép-magyarországi régió egészségügyi ellátást. Mint mondta, az EBP-ben 133 milliárd forint értékben újultak és újulnak meg egészségügyi intézmények.
Ralovich Zsolt, a kórház főigazgatója azt mondta, a most bejelentett fejlesztés egy újabb mérföldkő a kórház életében, és a gyermekellátás fejlesztése mindannyiunk számára fontos. Mint mondta, 2020 óta folyamatos a Szent János kórház fejlesztése, 2020-2022 között több mint 35 ezer négyzetméter újult meg, 2023-2024-ben a Kútvölgyi tömböt újították meg kívül-belül, és 2024-ben megtörtént a budai traumatológiai centrum korszerűsítése is. A Szent János kórház a budai oldalon az egyetlen komplex gyermekellátó intézmény, tavaly 134 ezer gyermeket láttak el járóbetegként, 10 ezer gyermeket kezeltek fekvőbetegként és több mint 1600 műtétet végeztek – ismertette.
A felújításról elmondta, a két épület megújításával 21. századi feltételekkel látják majd el a gyerekeket. Kőnig Róbert gyermeksebész, traumatológus, miniszterelnöki biztos arról beszélt, Steiner Attilával több hónapja dolgoznak azon, hogy elindítsák a budai oldal és Közép-Magyarország északi része gyermekellátásának modernizációját. A János kórház nagy forgalmú intézmény, fontos, hogy egy modern gyermekellátás legyen az intézményben – emelte ki. Steiner Attila ismertetése szerint a most bejelentett uniós forrásból részesül még a Magyar Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza, a Szent Ferenc Kórház, a Budai Irgalmasrendi Kórház, a kisvárdai Szent Damján Görögkatolikus Kórház, a pomázi Boldog Gellért Szakkórház, a törökbálinti Református Pulmonológiai Centrum és a Bátor Tábor Alapítvány hatvani telephelye.
Zöld Energia
Újabb terhet kapna a napenergia-ipar: 2027-től jöhet az új adó
Kasztília és León 2027-től új, területalapú környezetterhelési adót vetne ki a nagyobb földi naperőművekre, amit a spanyol napenergia-ipar indokolatlannak és túlzott tehernek tart.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Spanyolország egyik autonóm közössége, Kasztília és León azt tervezi, hogy 2027-től környezetterhelési adót vet ki a földre telepített, nagyobb napelemes rendszerekre, írja az alternativenergia.hu hírportál. A javaslat egy olyan törvénytervezet része, amely a jelenleg szélerőművekre, vízerőművi tározókra és nagyfeszültségű villamos vezetékekre alkalmazott adó hatályát bővítené. A tervezett intézkedés a napenergia-ipar ellenállását váltotta ki: a spanyol napelemes szövetség, az UNEF szerint az új közteher indokolatlan, és tovább növelné a már most is jelentős adóterheket. A regionális kormányzat azzal indokolja a módosítást, hogy a nagyméretű naperőművek hatással lehetnek a tájképre, a növény- és állatvilágra, valamint a földhasználatra. A tervezet az Európai Unióban is alkalmazott „szennyező fizet” elvére hivatkozik. A kormányzat emellett arra is rámutatott, hogy Kasztília és León nettó megújulóenergia-exportőr, vagyis a térségben megtermelt villamos energia egy része más területek fogyasztását szolgálja, miközben a termelés környezeti hatásai helyben jelentkeznek. Az adó mértékét a napelemes létesítmények által elfoglalt földterület nagysága alapján határoznák meg. A fizetési kötelezettség a rendszer leállítása után is fennmaradna egészen addig, amíg a berendezéseket teljesen el nem bontják, és a területet vissza nem állítják eredeti állapotába.
A tervezet bizonyos mentességeket is tartalmaz. A tetőre telepített napelemes rendszerek, valamint az öt hektárnál kisebb területet elfoglaló földi telepítésű rendszerek mentesülnének az új adó alól. Az ennél nagyobb, saját fogyasztást szolgáló földi rendszerek csak meghatározott feltételekkel kaphatnának mentességet: a csúcsidőszaki, P1 tarifasávban lekötött teljesítménynek el kellene érnie a beépített termelőkapacitás legalább 50 százalékát. Ha ez nem teljesül, a hatóságok úgy ítélhetik meg, hogy a létesítmény elsődleges célja a hálózati értékesítés, így az adó hatálya alá kerülhet.
Az UNEF főigazgatója, José Donoso szerint az intézkedés valójában bevételszerzést szolgál, és nem rendelkezik megfelelő környezetvédelmi indoklással. A szövetség emlékeztetett arra, hogy a napelemes beruházásokra már most is többféle országos és helyi adó vonatkozik, köztük a gazdasági tevékenységek adója, a villamosenergia-termelés adója, az építési és beruházási adó, valamint az ingatlanadó. Az UNEF becslése szerint a naperőműveknek otthont adó települések évente megawattként mintegy 10 ezer euró adóbevételhez jutnak.
A szervezet azt is kifogásolja, hogy a bevételt nem feltétlenül az érintett települések környezeti és területhasználati problémáinak kezelésére fordítanák, hanem a regionális költségvetés általános bevételei közé kerülne. Emellett igazságtalannak tartják a területalapú számítást, mivel két azonos méretű naperőmű eltérő mennyiségű villamos energiát termelhet a napsugárzás, a berendezések hatékonysága és a műszaki kialakítás függvényében.
Ha a javaslatot elfogadják, Kasztília és León lenne Spanyolország harmadik autonóm közössége, amely különadót vezet be a fotovoltaikus létesítményekre Aragónia és La Rioja után. Az UNEF szerint a most tervezett adó a másik két régióban alkalmazott terheknél is magasabb lehet.
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás óta
Hidrogénnel töltenék meg a jövő energiahálózatait: fontos teszt indul Romániában
-
Zöldinfó19 óra telt el a létrehozás ótaA Duna alacsony vízállása miatt veszélybe kerülhet Budapest ivóvízbázisa
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaKatasztrófa sújtotta övezetté nyilvánítják az áradásokkal érintett spanyol településeket
-
Zöldinfó23 óra telt el a létrehozás ótaÚj lendületet kaphat az építőipar: milliárdos beruházásokat indíthatnak el az új lakástámogatások
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaVisszaszorul a benzin és a dízel, előretörnek az elektromos autók Európában
