Zöldinfó
Központosítás kontra zöldítés: ezért akadozik a távhő fejlesztése
Magyarország egyik legnagyobb kihasználatlan klímalehetősége a távhő.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A Szolidáris Gazdaság Központ kutatása szerint a távhő rendszerszintű zöldítése akár a városi légszennyezés és a hazai kibocsátások jelentős csökkentésére is alkalmas lenne – írja az alternativenergia.hu. A fejlesztéseket azonban jelenleg a központosított árképzés, az elaprózott támogatási rendszer és a megújulók integrációjának intézményi akadályai teszik szinte kivitelezhetetlenné. Ráadásul épp ott van a legnagyobb potenciál, ahol ma a legszűkebb a mozgástér: az önkormányzati távhőszolgáltatóknál. Kevéssé ismert tény, hogy ma mintegy 1,5 millió ember él távfűtött lakásban Magyarországon – vagyis a lakosság 16%-a olyan infrastruktúrához kapcsolódik, amely megfelelő fejlesztések mellett a zöld energiaátmenet egyik kulcseleme lehetne. A távhő sajátossága, hogy a hőtermelés térben elkülönül a felhasználástól: egyetlen korszerű hőtermelő egész városrészek levegőjét javíthatná. A kutatás mégis azt mutatja, hogy a távhő ma inkább akadályozott rendszer, mintsem kibontakozó klímamegoldás.
A központosított árképzés megfojtja a fejlesztéseket
A 2011–2014 közötti árképzési centralizáció során a lakossági távhődíjakat már 2011-ben befagyasztották, majd a 2013–2014-es rezsicsökkentés további, nem költségalapú árcsökkentéseket hozott. Emiatt a jelenlegi díjak nem tükrözik a valós működési és beruházási költségeket. A „legkisebb költség elve” az olcsó, sokszor elavult technológiákat hozza versenyelőnybe, miközben a korszerű, megújuló alapú rendszerek megtérülési ideje kiszámíthatatlanná vált. A nyereségplafon mindössze 2% (megújuló esetén 4,5%), a banki finanszírozás pedig a szektor bizonytalan cash-flow-ja miatt szinte elérhetetlen. A távhőszolgáltatók így ritka, egyszeri támogatási hullámokra vannak utalva, amelyek nem helyettesítik a kiszámítható fejlesztési ciklusokat.
A megújulók integrációja ígéretes – de tele buktatóval
Magyarország geotermikus adottságai kiemelkedők (5–7°C hőmérséklet-emelkedés 100 méterenként), ám a gyakorlatban a beruházások gyakran megrekednek a magas költségek, a bonyolult engedélyezés és a visszasajtolási kötelezettség miatt. Homokkő esetében a visszasajtolás energiaigénye olykor meghaladhatja a kinyerhető hőt, így több szolgáltató inkább bírságot fizet – ami hosszú távon környezeti kockázatot jelent. Szeged innovatív választ adott: a termálkutakra telepített gázcsapdák nemcsak csökkentik a metánkibocsátást, hanem az égéshőt visszaforgatják a rendszerbe. Így a termálvíz hőmérséklete 92 fokról 95 fokra emelhető, ami további gázkiváltást tesz lehetővé. A megoldás úttörő a hazai távhőszektorban.
A biomasszaprojektek előrehaladása szintén elmarad a nemzeti energiastratégiai tervektől. A kutatás szerint a jelenlegi intézményi és szabályozási feltételek mellett a 2030-as megújulóenergia-célok teljesítése rendkívül nehéz, sok esetben pedig reálisan elérhetetlennek tűnik.
Önkormányzati mozgástér nélkül nincs valódi zöld átmenet
Bár a távhőszolgáltatók többsége formálisan önkormányzati tulajdonú, a stratégiai döntések – az árképzéstől a hitelfelvételig – központilag szabályozottak. Így a helyi szereplők nem tudnak reagálni a városi adottságokra, pedig a távhőrendszerek alapvetően lokális logikán működnek. Budapesten fontos előrelépést jelentett a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. létrejötte, amely integráltan kezeli a közszolgáltatásokat, így a távhőt is. Bár a modell nem éri el a német Stadtwerke autonómiáját, mégis jelentősen javítja a tervezhetőséget és a fejlesztések összehangolását.
Európában ezzel párhuzamosan erősödik a remunicipalizáció: számos város visszavette a privatizált energiaközműveket, mert a magánszereplők nem biztosították a megfizethetőséget, a fejlesztéseket vagy a zöld átállást. Magyarországon azonban fordított a helyzet: itt éppen a túlzott állami centralizáció korlátozza az önkormányzati mozgásteret.
Hazai példák: amikor van mozgástér, működik a zöldítés
Kaposvár – biomassza és felújított épületállomány
A Kaposhő 2023-ban adta át a 15 MW-os biomassza-fűtőművet, amely évente 12 000 tonna CO₂-t vált ki. A beruházás 4,8 milliárd forintos KEHOP-támogatásból valósult meg, és ma a hőtermelés több mint fele megújuló. A keresleti oldalon szintén figyelemre méltó eredmény született: a távfűtött épületek 96%-át energetikailag felújították, ami 50%-os hőigénycsökkenést eredményezett. A felújítások után a távhős lakások köre jelentősen bővült, ami ritkaság Magyarországon.
Miskolc – geotermia és biomassza kombinált rendszere
A miskolci MIHŐ Kft. 32 500 lakossági és több száz intézményi fogyasztót lát el. A megújulók részaránya tartósan 50% feletti, a szolgáltató pedig a Távhő Ökocímkét is elnyerte. A rendszer sajátossága, hogy nyáron szinte teljes egészében geotermia biztosítja a hőt, télen pedig a biomassza és a gáz csúcskazánok lépnek be.
A jövő: decentralizált, közösségi alapú távhőrendszerek
A Szolidáris Gazdaság Központ kutatása szerint a megoldás nem a privatizáció és nem is a teljes államosítás, hanem olyan decentralizált, demokratikus köztulajdonú rendszer, amelyben az önkormányzatok és a lakosok valódi döntési jogot kapnak. Ilyen modell lehet a public–common partnership, ahol az önkormányzat energiaszövetkezetekkel és civil szervezetekkel működik együtt.
A jelenlegi szabályozási környezet ugyan nem teszi lehetővé ezek teljes értékű kiépítését, de már most is léteznek belépési pontok: társasházi együttműködések, helyi energiaközösségek, napelemes melegvízellátási rendszerek. Ezek erősíthetik a lakosság szerepét, és fokozatosan demokratikusabbá, átláthatóbbá tehetik a távhőt.
Zöldinfó
A városi hőség ellen a zöld infrastruktúra lehet a legjobb megoldás
A természetes légkondicionáló az egyetlen tartós fegyver a sorozatos hőhullámok ellen.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A hőség elleni küzdelemben a professzionálisan tervezett, kivitelezett és fenntartott zöldfelületek, valamint a hazai nevelésű, klímarezisztens növényanyag jelentik az egyetlen valódi, hosszú távú és fenntartható megoldást – közölte az alternativenergia.hu. Azt írták: a Magyarországot sújtó, tartós hőkupola és a másod-, illetve harmadfokú hőségriasztások rávilágítanak arra, hogy a betonba zárt településeink védtelenek a klímaváltozás hatásaival szemben. A városi hősziget-effektus miatt a burkolt felületek akár 15-20 °C-kal is forróbbak lehetnek a környezetüknél, a légkondicionálók pedig miközben a belső tereket hűtik, tovább fűtik az utcákat. Ezzel szemben a növényzet komplex, biológiai úton csökkenti a forróságot – tették hozzá.
Közleményükben felhívták a figyelmet arra, hogy a tartós kánikula és a városi hőszigethatás nemcsak egészségügyi kockázatot, hanem súlyos gazdasági terhet is jelent a lakosságnak és a településeknek az egekbe szökő hűtési költségek miatt. Úgy fogalmaztak, ezzel szemben a tudatosan tervezett zöld infrastruktúra a leghatékonyabb megtérülő befektetés a klímaválsággal szemben. Emlékeztettek, ahhoz, hogy a városaink élhetőek maradjanak, a teljes szakmai láncolat összehangolt munkájára van szükség. Ez a hazai faiskolákban és dísznövénykertészetekben kezdődik, majd a tudatos tájépítészeti tervezéssel, a szakszerű kivitelezéssel és a tervszerű fenntartással zárul.
Jelezték a zöld infrastruktúra védelmi vonalainak fontosságát, mint a párologtatás, a hűtés, az aktív árnyékolás valamint az oxigéntermelés és a porszűrés. A szervezet a partnerséget is felajánlotta az önkormányzatoknak, a döntéshozóknak és a lakosságnak egyaránt azért, hogy a zöld védjegyek és a szakmai szabványok mentén közösen alakítsák át a településeket hőségálló otthonokká.
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaSzakértő: a Velencei-tó válsága túlmutat a vízhiányon
-
Zöld Közlekedés1 nap telt el a létrehozás ótaFordulóponthoz érkezhet az elektromos autózás
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaA jelenlegi vízdíjak mellett veszélybe kerülhet a jövő ivóvízellátása
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaÚj lendületet kap a napenergia: több mint 1000 MW-tal bővült a hálózati kapacitás
-
Zöld Közlekedés4 nap telt el a létrehozás ótaA nagy SUV-k miatt fogyhatnak el a parkolóhelyek Európában
