Zöldinfó
Natura 2000 területek is érintettek a nagyszabású aggteleki beruházásban
Kiemelkedő természetvédelmi fejlesztés kezdődik az Aggteleki Tájegységben.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Több mint 1 milliárd forint értékben két nagyszabású természetvédelmi projektet indít az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz keretében – közölte az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint a tárca természetvédelemért felelős államtitkára a projektnyitó eseményen. A fejlesztéseknek köszönhetően jelentősen javul majd az erdőterületek természetességi állapota, valamint a gyepes élőhelyek kezeléséhez szükséges természetvédelmi infrastruktúra az Aggteleki Tájegységben – írja az alternativenergia.hu.
A közlemény szerint Rácz András a rendezvényen arra hívta fel a figyelmet, hogy az Aggteleki Nemzeti Parkot 1985-ben alapították Magyarország negyedik nemzeti parkjaként, és ma az ország egyik legjelentősebb természetvédelmi területe. Az igazgatóság vagyonkezelésében 13 ezer 622 hektár terület áll, amelyből több mint 11 ezer hektárt saját használatban kezelnek az Aggteleki és a Zempléni Tájegység területén. Az Aggteleki Tájegységben az erdőrészletek területe 4570 hektár, a saját kezelés aránya különösen magas, a területek több mint 96 százalékát az igazgatóság saját kezelésben hasznosítja, ezért magának kell gondoskodnia az infrastruktúráról is – mondta el beszédében az államtitkár.
Kifejtette: a nemzeti park a gyepes élőhelyekhez kapcsolódó, most induló projektre 565 millió forint, az erdőterületeket érintő fejlesztésre pedig 486 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott. Az előbbi beruházás az Aggteleki Tájegység erdőterületeinek természetességi állapotát javítja 1700 hektár területen, különös hangsúlyt fektetve a természetközeli erdőkezelési módszerek alkalmazására. A fejlesztések célja a természetes és természetközeli állapotú erdők megőrzése, valamint az egykorú, elegyetlen vagy idegen fafajokból álló erdők fokozatos átalakítása változatos szerkezetű, őshonos fajokból álló állományokká. A projekt során többek között idegenhonos fafajok visszaszorítása mintegy 259 hektáron, szálaló szerkezet kialakítását megalapozó beavatkozások közel 773 hektáron, valamint erdőterületek természetességi állapotának monitoringtevékenysége több mint 550 hektáron valósul meg.
A másik projekt az Aggteleki Tájegység gyepes élőhelyeinek megőrzését és rehabilitációját szolgálja. A fejlesztés közel 1500 hektár védett gyepterületet érint, amelyek jelentős része Natura 2000 oltalom alatt áll. A program célja a leromlott állapotú gyepek helyreállítása, a becserjésedés és más kedvezőtlen természetes folyamatok visszaszorítása, valamint a hagyományos tájhasználatnak megfelelő kezelés biztosítása – írták. Rácz András rámutatott, hogy a két fejlesztés együttesen járul hozzá ezen terület értékeinek hosszú távú megőrzéséhez. Az erdők és gyepek természetességi állapotának javítása erősíti a biológiai sokféleséget, javítja számos védett és közösségi jelentőségű faj élőhelyi feltételeit, és támogatja a Natura 2000 területek természetvédelmi célú kezelését. Ezek a beruházások nemcsak az élőhelyek megőrzését szolgálják, hanem a természetvédelmi szemléletformálást és a természeti értékek bemutatását is erősítik – hangsúlyozta az államtitkár a közlemény szerint.
Zöldinfó
Speciális repülőgép pásztázza a föld mélyét Magyarországon
Repülőgépről kutat olaj után a Mol a Balaton térségében.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A Mol megbízásából Buzsák szénhidrogén-kutatási koncesszió területén végez repülőgépes geofizikai méréseket március 18. és 28. között az amerikai Bell Geospace – írja az alternativenergia.hu. A közlemény szerint a speciális mérőrepülőgép naponta a Pécs-Pogány Repülőtérről száll fel, és mintegy 820 négyzetkilométeres területet vizsgál, a gyűjtött adatokból pontosabban azonosíthatók a lehetséges kőolaj- és földgázlelőhelyek. A magyar olajvállalat 2025-ben nyerte el a Buzsák koncessziót, amelyre a török állami céggel, a TPOC Ltd.-vel közösen pályázott. A tavaly elvégzett felszíni geofizikai méréseket most repülőgépes vizsgálatok egészítik ki. A tájékoztatás szerint a repülőgép fedélzeti műszerei nem bocsátanak ki jeleket, kizárólag a gravitációs tér változásait mérik. A gradiometriai eljárás lehetővé teszi, hogy a szakemberek háromdimenziós képet alkossanak a felszín alatti szerkezetekről.
A mérések várhatóan tíz napon át tartanak, ez idő alatt a kisrepülőgép naponta repül a somogyi és zalai térség felett. A repülések időpontját az időjárás is befolyásolja, mivel a mérés érzékeny a szélre és a rázkódásra – jegyezték meg. A gép lakott területeken kívül legalább 80 méter, lakott területek felett minimum 300 méter magasságban közlekedik. Az útvonalak egymással párhuzamos, észak-déli irányú sávok mentén, illetve azokra merőlegesen, kelet-nyugati irányban haladnak, mintegy 200 kilométer per órás sebességgel. A zajszint lakott területeken kívül nem haladja meg a 70 decibelt, lakott területek fölött pedig ennél alacsonyabb – tájékoztatott a Mol.
-
Zöld Közlekedés2 nap telt el a létrehozás ótaElfelejthetjük az aprót: mostantól ingyenes a mobilos parkolás
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaÚj 360 fokos felvételek készülnek Magyarországon a Google Mapshez
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaEgyre keresettebbek a zártkerti ingatlanok a vásárlók körében
-
Otthon5 nap telt el a létrehozás ótaKevesebb műanyag, jobb íz: így változtathat a vízfogyasztási szokásokon egy vízszűrő
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaAdócsökkentéssel mérsékelné az üzemanyagárakat a szerb kormány
