Zöldinfó
Természet és turizmus kéz a kézben: új korszak a nemzeti parkokban
A Fejér vármegyei Dinnyésen természetvédelmi tájegységi központ épül, a Sárvíz-völgyben pedig vizes élőhelyeket fejlesztenek.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára elmondta, a Környezet és Energiahatékonysági Operatív Plusz Programban a 10 nemzeti parki igazgatóság összesen mintegy 60 egyedi beruházást hajt végre 42 milliárd forint értékben, ezzel mintegy 100 ezer hektáron javítják a természeti környezet állapotát. Az államtitkár hozzátette, a DINPI-nek hat KEHOP-os projektje lesz, 2,5 milliárd forint összköltséggel – ismertette az alternativenergia.hu. Ezek között szerepel klasszikus élőhely-rekonstrukció, az őrszolgálattal kapcsolatos beruházás, a védett területek kezelésével kapcsolatos fejlesztés, valamint az ökoturizmus igényeinek kiszolgálása. A Sárvíz-völgy egy 40 kilométer hosszú terület Székesfehérvártól 30 kilométerre, délre. Natura 2000-es, különleges madárvédelmi terület, mely a Dunántúl jelentős területének vizeit gyűjti össze.
Az egykori természetes tavak átalakításával több helyen is halastavakat hoztak létre, így a mocsaras társulások mellett nyílt vízfelületek is létrejöttek, melyeken nagy számban költenek védett madarak, mint a kócsag és több gémfaj. A területen 500 millió forintos fejlesztéssel vízkormányzó műtárgyakat hoznak létre természetközeli megoldásokkal, a meglévő rendszereket korszerűsítik, valamint az idegenhonos növényfajok visszaszorítására és kisebb ökoturisztikai fejlesztésekre is sor kerül a területen – írta sajtóközkeményében a nemzeti park. Tájékoztatásuk szerint a Széchenyi Terv Plusz program keretében megvalósuló projekt hozzájárul a nádas, mocsári és sziki élőhelyek megőrzéséhez, valamint a védett növény- és állatfajok élőhelyének stabilizálásához.
A DINPI a Dinnyési-fertő Természetvédelmi Terület közvetlen közelében új tájegységi központot hoz létre 450 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással. A létesítményben egy irodahelyiség és egy oktatóterem kap helyet. A fejlesztés korszerű munkakörnyezetet teremt az igazgatóság természetvédelmi őrszolgálata számára, valamint egész évben helyszínt biztosíthat környezeti nevelési foglalkozások, szakmai programok és rendezvények számára, csoportok fogadására, napközis táborok és családi programok szervezésére.
Zöldinfó
A hőség tovább növelheti a villamosenergia-igényt
Megdőlhet a nyári áramfogyasztási rekord.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Ezen a nyáron még nem dőlt meg a tavalyi áramfogyasztási rekord, de a továbbiakban lehet esetleges nyári csúcsdöntésekre számítani – közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. az MTI megkeresésére. A Mavir adatai szerint ezen a nyáron eddig június 19-én, pénteken volt a legnagyobb a rendszerterhelés, este 20 óra 45-kor elérte a 6075 megawattot (MW), 26 Celsius fokos napi átlaghőmérséklet mellett – ismertette az alternativenergia.hu.
Tavaly a nyári csúcsdöntés június 26-án történt, akkor 6766 MW volt a maximum, napi 30,3 Celsius fokos átlaghőmérséklet mellett. Magyarországon az eddigi abszolút nyári csúcsot 2024. július 16-án regisztrálták, akkor a rendszerterhelés elérte a 7036 megawattot. A hazai téli áramfogyasztási csúcsok általában magasabbak, de előfordult már olyan, például 2015-ben, hogy a nyári csúcsterhelés meghaladta a télen mért maximumot – tájékoztatott a Mavir.
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás ótaSzakértő: a Velencei-tó válsága túlmutat a vízhiányon
-
Zöld Közlekedés23 óra telt el a létrehozás ótaFordulóponthoz érkezhet az elektromos autózás
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaA jelenlegi vízdíjak mellett veszélybe kerülhet a jövő ivóvízellátása
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaÚj lendületet kap a napenergia: több mint 1000 MW-tal bővült a hálózati kapacitás
-
Zöld Közlekedés4 nap telt el a létrehozás ótaA nagy SUV-k miatt fogyhatnak el a parkolóhelyek Európában
