Zöldinfó
Állatvédők: a nyuszi nem játék, hanem hosszú távú felelősség
Inkább csoki vagy plüss: így előzhető meg az állatok szenvedése.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Ne ajándékozzunk élő állatot húsvétra! – erre szólított fel az Orpheus Állatvédő Egyesület. Az alternativenergia.hu közleményében azt írta, hogy “nyuszimentő akciója” keretében a húsvétot követő egy hónapban térítésmentesen fogadják a megunt nyulakat szegedi központjukban, hogy megelőzzék azok utcára kerülését. Az egyesület tapasztalatai szerint már néhány száz forintért beszerezhető kiscsibéket, illetve pár ezer forintért vásárolható nyulakat gyakran meggondolatlan döntés alapján ajándékozzák húsvétkor, elsősorban gyermekeknek.
Seres Zoltán, az egyesület vezetője szerint az ünnepi öröm rövid ideig tart, az állatok tartása azonban hosszú távú felelősséget igényel. Ezért alternatívaként azt javasolják, hogy élő állat helyett tartós ajándékokat – például csokoládét, plüssfigurát vagy kézzel készített meglepetéseket – adjanak húsvétkor. A közlemény szerint az ünnepek elmúltával az állatok ellátása – etetésük, gondozásuk, valamint a velük járó higiéniai feladatok – sok család számára terhessé válik. Az elmúlt években az egyesület több kirívó esettel is találkozott: egyesek dobozba zárva az út szélére teszik ki a megunt állatokat, mások a díszhalakat a vécébe öntik, vagy a madarakat szabadon engedik.
A közleményben hangsúlyozták: a háziállatok többsége nem képes önálló életre a természetben, így elengedésük pusztulásukhoz vezethet. Emlékeztettek arra, hogy a háziállatok elhagyása jogszabályba ütközik, és büntetőjogi következményekkel járhat.
Zöldinfó
Egy csaknem kétszáz éves platánt választottak a tudomány jelképének
Egy 203 éves platán lett a Tudomány Fája a Margitszigeten.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az 1825-ben gróf Széchenyi István által alapított Magyar Tudományos Akadémiával nagyjából egykorú az az ősplatán, amely Budapest Főváros Önkormányzata és a Magyar Tudományos Akadémia közös kezdeményezésére mától „a Tudomány Fája” címet viseli. A budapesti Margitszigeten, a Szabadtéri Színpad és az MTA egykori elnöke, a zeneszerző és zenetudós Kodály Zoltán szobrához közeli fát az Akadémia 2025 őszén meghirdetett Tudománybarát Település Mozgalmának keretében jelölték meg – írja az alternativenergia.hu. A mozgalomhoz csatlakozó településeken immár hagyománnyá vált, hogy csatlakozásuk emlékére fát ültetnek. Budapest Főváros Önkormányzata és a Magyar Tudományos Akadémia közös döntése értelmében a fővárosban nem egy facsemetét ültettek, hanem a Margitsziget egy impozáns ősplatánját jelölték ki, hogy szimbolizálja a város és az MTA együttműködését.
Az ünnepi eseményen Freund Tamás, az MTA közelmúltban leköszönt elnöke a mostantól „a Tudomány Fája” címet viselő ősplatánt olyan emlékjelnek nevezte, amely a múlt, a korábbi generációk eredményei mellett a jövőt is szimbolizálja. A reményt, hogy a tehetséges fiataloknak és a szabad gondolatoknak semmi sem szab határt. Az ennek eredményeképp létrejövő új közös tudás pedig minél több emberé lehet majd.
Pósfai Mihály, az Akadémia június 1-jén hivatalba lépett elnöke pedig arról beszélt, hogy az MTA-nak meg kell őriznie azt, ami kétszáz év alatt értékké vált: a tudomány szabadságát, a hitelességet, a teljesítmény tiszteletét, a magyar nyelv és kultúra szolgálatát. De közben meg is kell újulnia. Figyelnie kell azokra a kutatói nemzedékekre, amelyek ma más eszközökkel más nemzetközi térben dolgoznak, mint elődeik. Be kell vonnia a fiatalokat, a pályájuk elején és közepén járó kutatókat, és nyitottnak kell lennie azokra a kérdésekre, amelyeket a 21. század tesz fel a tudománynak.
Karácsony Gergely főpolgármester szerint a sokat megélt fa a távlatokat is jelképezi. A tudományban és a politikában is szükség van ezekre, mint ahogyan a tudomány és a politika együttműködésére is.
A fa előtt elhelyezett táblán az alábbi szöveg olvasható magyarul, illetve angolul:
„A Tudomány Fája
Amikor 1825 körül kis csemeteként gyökerezni és sarjadni kezdett ez a platán, gróf Széchenyi István felajánlása nyomán megalakult a Magyar Tudományos Akadémia, a haza és haladás ügyét szolgálva.
A fácska hatalmas koronájú faóriássá terebélyesedett, az Akadémia pedig a magyarországi tudományos élet legfőbb intézményévé vált. Szellemi központja a tudomány művelőinek, ápolója a magyar nyelvnek. Immár több mint 200 éve arra törekszik, hogy alapítója, gróf Széchenyi István gondolatához híven a „tudományos emberfő mennyiségének” gyarapításával járuljon hozzá a nemzet erejének növeléséhez.
Állította a Magyar Tudományos Akadémia és Budapest Főváros Önkormányzata 2026-ban.”
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaBeton alá kerülnek a legjobb termőtalajok
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaEgyre kevesebben keresnek dízelautót, de az árak tovább emelkednek
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaPapírszámla helyett digitális ügyintézés: ezt kéri az MVM az ügyfelektől
-
Zöld Közlekedés6 nap telt el a létrehozás ótaKínai elektromos autók hódítanak: már több mint 30 Geely talált gazdára
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaÉvek után végre történhet valami a Velencei-tóért
