Zöld Közlekedés
Sikeres első évet zártak a komáromi elektromos autóbuszok
Sikeresen vizsgázott a két e-busz a komáromi helyi közlekedésben.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Sikeresen teljesítette első évét Komárom helyi közlekedésében az a két tisztán elektromos meghajtású Ikarus 120e autóbusz, amelyet a MÁV-csoport 2025 áprilisának végén állított forgalomba a Zöld Busz Program keretében – tájékoztat az alternativenergia.hu. A közlemény szerint az elektromos buszok az elmúlt egy évben több mint 100 ezer kilométert tettek meg a városban, és mintegy 82 tonna szén-dioxid-kibocsátást váltottak ki, ami 1200 átlagos méretű lombos fa éves szén-dioxid-megkötésének felel meg. A járművek Komárom mind a négy helyi autóbuszvonalán közlekednek, emellett esténként az Almásfüzitő-Komárom-Ács helyközi vonalon is teljesítenek járatot. A járművek két, több mint húszéves dízelüzemű autóbuszt váltottak ki. Az autóbuszok egy év alatt közel 83 ezer kilowattóra energiát használtak fel, átlagfogyasztásuk 84 kWh/100 kilométer volt.
A teljes hosszban alacsonypadlós Ikarus 120e típusú autóbuszok 30 ülő és 55 álló utas szállítására alkalmasak, egy feltöltéssel akár 350 kilométer megtételére képesek. A járművek légkondicionálóval, USB-töltőpontokkal, elektronikus utastájékoztató rendszerrel, fedélzeti kamerákkal, valamint kerekesszék és babakocsi szállítására kialakított hellyel rendelkeznek. Az elektromos autóbuszok töltését a Mobiliti VOLÁNBUSZ Kft. által telepített, 80 kilowatt teljesítményű gyorstöltők biztosítják a komáromi autóbusz-állomáson. A fejlesztés nettó 321,6 millió forintból valósult meg, amelyből 313,3 millió forint támogatás volt – jegyezték meg. A Zöld Busz Program keretében 2025-ben a komáromi e-buszok mellett Keszthelyen 1, Hajdúszoboszlón 1, Balatonfüreden 3, Tatán 6, Komlón pedig 7 darab elektromos járművel bővült a MÁV-csoport zöld flottája – közölte a MÁV-csoport közleményében.
Zöld Közlekedés
Egyre több elektrifikált Toyota fogy Magyarországon
A Toyota a piac bővülését jóval meghaladóan erősödött a magyarországi újautó-piacon az idén.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A japán márka magyarországi eladásai az előző év hasonló időszakával összevetve 16,2 százalékkal bővültek az idei első négy hónapban, ami 6603 személy- és kishaszonjármű eladását jelenti. Eközben a teljes piac 7,8 százalékos növekedést mutatott fel, amely mögött 55 575 jármű regisztrációja áll – emelte ki az alternativenergia.hu. Különösen az első negyedév volt erős, amikor az 5190 jármű forgalomba helyezése 23 százalékos növekedést takart, és amellyel a márka piaci részesedése 12 százalék fölé jutott. A személygépjármű szegmens önmagában közel 20 százalékos bővülést hozott a Toyotának január-áprilisban 2025 hasonló időszakához mérten – hívták fel a figyelmet, kiemelve, hogy a dinamikus növekedés mellett sikerült megőrizni a 40 százalékos magánszemély-vásárlói arányt, amely az egyik legmagasabb a piacon. Emlékeztettek, hogy a teljes piacon a kishaszonjármű szegmensben összességében 7,5 százalékos csökkenés volt az első négy hónapban, azonban a Toyota azon gyártók közé tartozott, amely ha kisebb mértékben is (1,5 százalékkal), de növelni tudta eladásait.
Az importőr az erőteljes növekedést az optimista piaci környezet mellett a Toyota példátlan modellinváziójával magyarázza, amelynek keretében az év során nyolc új vagy frissített verziójú szabadidőautó érkezik a magyar piacra, bővítve az elektromos, hibrid és plug-in hibrid meghajtású modellek kínálatát, elsősorban a rendkívül népszerű SUV szegmensben. Példaként említették az új generációs RAV4, CH-R+, bz4x, Urban Cruiser és Yaris Cross modellt.
A TCE szerint a Toyota forgalomgeneráló hatása kimutatható a konkrét szegmenseken is a teljes piacot tekintve, ahol a SUV kategória minden eddiginél jobban előre tört az idén. Magyarországon a C-SUV szegmens 36,1 százalékkal, a D-SUV 46,8 százalékkal gyarapodott 2026 első négy hónapjában a tavalyi évhez képest, és számottevő, 9,9 százalékos volt a B-SUV növekedése is. Az importőr rámutat: a Toyota piaci szereplése nagyban támogatta azt is, hogy a magyarországi újautó-piacon lendületet kapott az elektrifikáció: a teljesen elektromos meghajtású modellek értékesítési aránya megközelítette a 10 százalékot, a hibrid (full, mild vagy plug-in) modellek aránya pedig meghaladta a 60 százalékot.
Magyarországon az idén az áprilisig eladott új autóknak már kevesebb mint a harmada volt belsőégésű motorral szerelt. A Toyota Central Europe Kft. a Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország alkotta régióban végzi az importőri feladatokat a japán gyártó számára. Tavaly 154 ezer Toyotát és 19 ezer Lexust értékesítettek a hozzá tartozó kereskedések.
-
Zöld Közlekedés1 nap telt el a létrehozás ótaElektromos autósok: igazságtalan a dupla parkolási díj terve Budapesten
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaMinden csepp számít: így tarthatjuk meg az esővizet a saját kertünkben
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaRendkívüli lépés az üzemanyagpiacon: stratégiai készleteket mozgósítanak
-
Zöld Közlekedés5 nap telt el a létrehozás ótaA debreceni CATL-gyár már az elektromos autók következő generációjára készül
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta2040-re az áramtermelés 30 százalékát atomenergiából fedezné Horvátország
